Saját lakosságnyilvántartó hivatalt kap egy kétezer fős község Brassó megyében
2023. április 27. – 14:45
Saját lakosságnyilvántartó hivatalt hoznak létre a 2218 lakossal rendelkező Brassó megyei Páró községben, hogy a lakosoknak ne kelljen 20 kilométert utazniuk Fogaras városáig, ha új személyi igazolványra van szükségük, írja az Agerpresre hivatkozva a Digi24.ro.
A három alkalmazottal működő saját lakosságnyilvántartó hivatal létrehozását a helyi tanács már 2021-ben jóváhagyta, csütörtökön pedig a Brassó megyei tanács is rábólintott.
Az indoklás szerint a község lakóinak többletköltséget jelent, hogy egy személyicseréért legalább kétszer meg kell tenniük 20 kilométert, a fogarasi lakosságnyilvántartónál pedig hosszú a várakozási idő, ugyanis több települést kiszolgál.
Az új lakosságnyilvántartó hivatal létrehozását éppen akkor hagyja jóvá a Brassó megyei tanács, amikor a kormány azon tanakodik, hogy hogyan csökkentse a közszféra költségeit a hatalmas költségvetési hiány miatt, felmerült a létszámstop bevezetése is, és egyre több szó esik arról is, hogy Románia megérett a közigazgatási átszervezésre, amelynek eredményeképpen csökkenne a megyék száma, az ügyintézést pedig digitalizációval tehetnék hatékonyabbá.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!