Nem tűnt el, de módosult a sokszínűség meghatározása a közoktatási törvény tervezetében

2023. április 21. – 16:17

Nem tűnt el, de módosult a sokszínűség meghatározása a közoktatási törvény tervezetében
A MozaiQ Egyesület tüntetése az LMBT-ellenes törvénytervezet ellen Bukarestben, 2022 októberében – Fotó: George Calin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Változott a sokszínűség meghatározása a közoktatási törvény tervezetében: az „identitásbeli” szót „vallásira” cserélték, miután csütörtökön a képviselőház tanügyi bizottsága elfogadta az erre vonatkozó módosítási javaslatot. Ligia Deca tanügyminiszter pénteken azt mondta, jó, hogy a sokszínűség alapelv marad a romániai oktatási rendszerben, írta az Agerpres hírügynökségre hivatkozva a G4media.

A kormány változatában a közoktatás alapelveit meghatározó 2. cikkely b pontja a sokszínűséget így határozza meg: „a különböző kulturális, etnikai, identitásbeli és kulturális különbségek, az érzékenység és empátia tiszteletben tartása és értékként való elismerése, valamint az egyéni és kollektív önkép erősítése és fejlesztése”, ehhez képest a módosított változat így hangzik: „a különböző kulturális, etnikai, vallási és kulturális különbségek, az érzékenység és empátia tiszteletben tartása és értékként való elismerése, valamint az egyéni és kollektív önkép erősítése és fejlesztése”.

A csütörtökön jóváhagyott módosítás után a sokszínűség meghatározása nagyon keveset változott, mondta pénteken a tanügyminiszter. „Nagyon jó, hogy a sokszínűség továbbra is a román oktatási rendszer alapelve marad, úgy, ahogyan azt érteni kell, minden olyan sajátossággal együtt, amelyet a gyermekek nem tudnak befolyásolni, és amely nem akadályozhatja meg őket abban, hogy hozzáférjenek az oktatáshoz” – mondta Ligia Deca.

A tanügyminiszter hozzátette, hogy a felekezeti oktatásra vagy az egyházak közoktatási szerepére vonatkozó cikkelyeket még meg kell vitatni és meg kell találni a legjobb középutat.

A sokszínűség támogatása megjelenik a közoktatási törvény tervezetében a pedagógusok kötelezettségei között is. Ennek a két paragrafusnak, illetve a „nemi orientáció” fogalmának a törlését kérte korábban a Román Ortodox Egyház. A folyamodványt a romániai vallási felekezetek vezetőinek többsége aláírta, köztük az erdélyi magyar történelmi egyházak három főpásztora is.

A tanügyminiszter április elején ígéretet tett arra, hogy a közoktatási törvény tervezete nem fogja tartalmazni a „szexuális sokszínűség” kifejezést, sem pedig a nemi ideológiára utaló bármilyen megfogalmazást.

Arról, hogy valójában mit is kifogásoltak az egyházak a tanügyi törvényben, Szilágyi Botond itt írt véleménycikket a Transtelexen. De tiltakozott az egyházak állásfoglalása ellene a Tanulók Országos Tanácsa, illetve román és magyar civil szervetek is, így például a Pluralizmus Erdélyben csoport tagjai, akik online petíciót is indítottak ez ügyben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!