Ligia Deca: Az új tanügyi törvényben szó sem lesz a szexuális sokszínűségről
2023. április 5. – 13:42
Ligia Deca tanügyminiszter szerdán, A kormány órája elnevezésű parlamenti meghallgatáson kijelentette, hogy mindenkit biztosít róla, hogy az új oktatási törvénycsomag semmiképp nem fogja tartalmazni a „szexuális sokszínűség” kifejezést, sem pedig a nemi ideológiára utaló bármilyen megfogalmazást, számolt be az Agerpres.
Mint ismeretes, korábban a Román Ortodox Egyház egy nyílt állásfoglalásban fogalmazta meg a tanügyi törvények tervezetével kapcsolatos kritikáját, amelyet a romániai egyházak vezetőinek többsége is aláírt. Ebben a folyamodványban, amelyet a római katolikus, református, unitárius és evangélikus-luteránus egyház vezetői is támogattak, rendkívül károsnak és önkényesnek nevezték a közoktatási törvény tervezetének azt az előírását, amely szerint a romániai iskoláknak többek között a szexuális sokszínűség elfogadására kellene nevelniük a diákokat.
Arról, hogy valójában mit is kifogásoltak az egyházak a tanügyi törvényben, Szilágyi Botond itt írt véleménycikket a Transtelexen. De tiltakozott az egyházak állásfoglalása ellene a Tanulók Országos Tanácsa, illetve román és magyar civil szervetek is, így például a Pluralizmus Erdélyben csoport tagjai, akik online petíciót is indítottak ez ügyben.
Ligia Deca arról is beszélt, hogy az oktatás minden rendszerszintű változása csak az érintettek támogatásával valósulhat meg.
Deca azt mondta, karrierjének utóbbi hét évét az oktatási törvények kidolgozásának szentelte, amelyeket néhány napja terjesztettek a parlament elé. A törvények az inkluzív oktatást szolgálják, hogy minden gyermek elsajátíthassa az általános műveltségi ismereteket, képesítésre és szakmai identitásra tegyen szert, megélje és megossza a közösség értékeit, amelyek a beteljesült élet feltételei – hangsúlyozta a tanügyminiszter.
Úgy vélekedett, egy jó törvénynek minden tanuló, egyetemista, tanár és tanügyi alkalmazott érdekeit szem előtt kell tartania, és a fenntartható jövőt kell szolgálnia. Ehhez egyenlő tiszteletben kell részesíteni minden oktatási ágazatot, mert a tanulóból akkor lesz boldog felnőtt, ha a számára legmegfelelőbb gimnáziumba kerül. Egy jó törvény biztosítja, hogy minden tanuló járjon iskolába, függetlenül a család anyagi helyzetétől, „az oktatáshoz való jogot nem korlátozhatják a szülők anyagi korlátai” – fogalmazott.
Ligia Deca hozzátette, egy jó oktatási törvény vonzóvá teszi a pedagógusi pályát, és biztosítja, hogy a kezdő tanárok karrierjük első napjától felkészültek legyenek. Ugyanakkor egy jó törvény felhasználja az elmúlt időszak válságainak tanulságát és a tudományos-technikai fejlődés vívmányait, és célként kezeli az ellenállóképesség növelését – mondta. A tanügyminiszter kijelentette, a parlament elé benyújtott oktatási törvénytervezetek nemcsak jók, hanem rendkívül szükségesek is, látva a rendszer teljesítményének jelenlegi mutatóit.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!