UEFA: Nem engedélyeztük a nagy-magyarországos jelképek használatát a mérkőzéseken

2023. március 22. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Lehet, nem lehet, hogyan lehet a történelmi Magyarországot ábrázoló molinókat vagy árpádsávos zászlókat bevinni a stadionok lelátóira? Az MLSZ kedden azt közölte, lehet. A román szövetség szerdán pedig azt, hogy nem lehet, mert az UEFA nem engedi meg, az MLSZ valamit félreértett. Végül az UEFA levélben tisztázta a helyzetet, és kimondta, hogy nem lehet.

Cáfolta az UEFA, hogy engedélyezte volna a történelmi Magyarországot ábrázoló molinók használatát a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésein, sőt a szervezet szankciókat helyezett kilátásba az ilyen kellékek megjelenítése esetén. Tisztázó álláspontját a román újságok megkeresésére, több lapnak is kiküldte a szervezet sajtóosztálya.

A hírt, hogy ez az engedély megvolna, a Magyar Labdarúgó Szövetség közölte, abban a formában, hogy az európai fórum engedélyezte a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire, mivel elfogadták az érvet, hogy önmagában a történelmi Magyarország térképe használata nem minősül „rasszista magatartásnak”.

A hírre reagált az FRF, a Román Labdarúgó Szövetség is, amely úgy foglalt állást, nem felel meg a valóságnak az MLSZ állítása, miszerint az UEFA nem minősíti fegyelmi vétségnek a történelmi Magyarország térképének használatát a magyar válogatott találkozóin.

„Az UEFA nem engedélyezte és nem is fogja engedélyezni a Magyar Labdarúgó Szövetség által említett szimbólumok megjelenítését az európai szinten rendezett mérkőzéseken” – írja az FRF honlapján közzétett bejegyzésben. Az FRF szerint az MLSZ téves következtetéseket levonva tett bejelentést, mivel ezen szimbólumok megjelenítése szembe megy az UEFA provokatív és/vagy politikai tartalmú üzenetek megfogalmazására vonatkozó fegyelmi szabályozással, és az FRF szükség esetén a nemzetközi fegyelmi fórumok elé fogja terjeszteni az ügyet.

A kialakult vita nyomán a román sportsajtó megkereste az UEFA-t, arra kérve, hogy tisztázza álláspontját. A válaszban az UEFA leszögezi, hogy tudomása van azon sajtóbeszámolókról, amelyek szerint jóváhagyta a történelmi Magyarországot ábrázoló zászlók és molinók használatát az UEFA által szervezett mérkőzéseken. Azonban ez nem felel meg a valóságnak:

az UEFA semmilyen szinten nem engedélyezte ilyen zászlók vagy molinók használatát, az ilyen zászlók és molinók jelenléte így fegyelmi következményeket vonhat maga után.

Az Európai Labdrarúgó Szövetség arra is kitér válaszában, hogy az MLSZ-t megfelelően tájékoztatták erről. A sajtóosztály által kiküldött levél teljes szövege így néz ki:

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az UEFA tudomást szerzett azokról a sajtóértesülésekről, amelyek szerint engedélyezték a „Nagy-Magyarország” feliratú zászlók és transzparensek használatát az UEFA mérkőzéseken.

A félreértések elkerülése végett közöljük, hogy az UEFA soha nem hagyta jóvá az ilyen zászlók és transzparensek használatát. Az ilyen szimbólumok jelenléte a stadionokban fegyelmi szankciókat vonhat maga után. A Magyar Labdarúgó Szövetséget megfelelően tájékoztattuk, és felhívtuk a figyelmét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az UEFA mérkőzéseken az ilyen transzparensek ne legyenek jelen a stadionokban.

Abban az esetben, ha ilyen zászlók vagy transzparensek jelenlétét jelentik a stadionokban, az UEFA fegyelmi szervei az UEFA fegyelmi szabályzatának megfelelően értékelhetik az esetet, és esetleg fegyelmi szankciókat szabhatnak ki.

Tisztelettel,

UEFA Média és Közkapcsolati Osztály

A Transtelex megkereste a Magyar Labdarúgó Szövetséget is, arra kérve, hogy tisztázza a kialakult félreértéseket, azonban érdeklődésünkre a Szövetség mindössze annyit közölt, hogy tegnap kibocsájtott tájékoztatójában jelezte álláspontját a kérdéssel kapcsolatban, és ezt továbbra is fenntartja. Ismételten felhívják a szurkolók figyelmét, hogy olvassák el az MLSZ közleményét és tartsák be a molinókra vonatkozó szabályokat:

  • a drapéria kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
  • kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
  • a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
  • a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

Eredeti közleményében az MLSZ felhívta a figyelmet, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!