Illegálisan parkoltak vagy sem, kitiltották az autókat a kolozsvári Báthory kisépületének udvaráról

2023. március 15. – 14:32

Illegálisan parkoltak vagy sem, kitiltották az autókat a kolozsvári Báthory kisépületének udvaráról
A Báthory kisépülete udvarának bejárata – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum vezetőtanácsa kedden úgy döntött, hogy szerdától már nem parkolhatnak autók az iskola kisépületének udvarán – tudtuk meg az iskola titkárságától.

Bár az iskola vezetősége úgy vélte, ők mindent megtettek, hogy az általuk veszélyesnek tekintett udvarrészt felújítsák, illetve a diákok szolgálatába állítsák, úgy vélték nem tesz jót az iskolának, ha az évek óta megoldatlan udvar ügyéről cikkezik a sajtó. Ezért Györke Zoltán báthorys szülő panaszai nyomán kedden úgy határozott a vezetőtanács, hogy szerdától kitiltja az autókat a Báthory kisépületének udvaráról. A Báthory titkárságának képviselője kérdésünkre kiemelte, ezután sem az alkalmazottak, sem más nem parkolhat a Báthory kisépületének udvarán.

Györke Zoltán az autók kitiltásának hírét úgy kommentálta, hogy a magyar szabadság egyetemes ünnepén a Báthory líceum diákjai visszakapták jogaikat: újból övék az udvar.

Az udvar felújítására egyébként a következő tanév kezdetéig, szeptemberig sor kerülhet. Korábban a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) is megerősítette, hogy parkoló működik az iskola udvarán, és elismerte, hogy az iskola nem tesz eleget az egészségügyi előírásoknak azzal, hogy nem biztosít elegendő (5-50 nm/diák) területet a diákok szabadidős és szabadtéri sporttevékenységéhez, ezért felszólította az iskolát, hogy szeptemberig találjanak megoldást a problémára.

Az iskola vezetőtanács azt követően határozott így, hogy Györke Zoltán báthorys szülő, volt alprefektus több hatóságnál is bepanaszolta az iskolát, az általa illegálisnak vélt parkoló ügyében, ami szerinte a diákok egészségére káros, mozgásterük leszűkült, de biztonsági kockázatot is jelentett rájuk nézve, mivel a parkolót nem csak az iskolai alkalmazottai használhatták. Györke kifogásaival és az ügy hátterével a Transtelexen ebben a cikkünkben foglalkoztunk elsőként. Azóta az ügy már nem csak az illegálisnak vélt parkoló kérdéséről szólt, hanem újabb fordulatokat is vett, mert Györke egy Kelemen Hunornak címzett nyílt levélben Schuller Hajnal iskolaigazgató támogatásának megvonását is, ellene pedig feljelentést is készül tenni a személye és gyerekeivel kapcsolatos nyilvános kijelentései miatt. Az ügy fejleményeivel részeletesebben itt foglalkoztunk.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!