Klaus Iohannis a belügyminiszter plágiumügyéről: Valóban vannak problémák

2023. február 09. – 11:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valóban vannak problémák Lucian Bode doktori címével kapcsolatban, és ezeket nagyon komolyan kell venni, jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis. Az államfő hozzátette, meggyőződése, hogy mind a Nemzeti Liberális Párt (PNL), mint a belügyminiszter megvizsgálják az ügyet és annak politikai hatásait. „Bízom benne, hogy legkésőbb a kormányfőcseréig világos döntés születik” – mondta az Agerpres szerint.

Az elnököt az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli ülése előtt faggatták a témáról az újságírók. Azt kérdezték tőle, kérte-e a belügyminisztertől, hogy „lépjen hátra”, miután a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága megállapította, hogy a doktori dolgozatával kapcsolatos plágiumvádak többsége megalapozott.

Az újságírók Iohannisnak egy 2021-es nyilatkozatára utaltak a kérdéssel, akkor ugyanis az elnök azt mondta: a „plágium a szellemi tulajdon ellopásának minősül, és egy demokratikus országban elfogadhatatlan, ha az ezzel vádolt személyek nem lépnek egyet hátra”.

A kormányfőcsere, amikor a PNL és a PSD egyezsége értelmében Marcel Ciolacu veszi át Nicolae Ciucă helyét a Victoria-palotában, májusban esedékes. A váltás közeledtével egyre nő a feszültség a PNL-ben és a szintén plágiummal vádolt Nicolae Ciucă támogatottsága meginogni látszik.

Ciucă: A kormányfőváltásig meghozzák a döntést

A Nemzeti Liberális Párt a kormányváltásig dönt Lucian Bode belügyminiszter ügyében – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă. A miniszterelnök azt mondta, helyesnek és természetesnek tartja az államfő nyilatkozatát, és egyetért vele. Az ügyet a párton belül fogják megtárgyalni, és a kormányfőváltásig meghozzák a döntést Lucian Bodéval kapcsolatban – szögezte le a kormányfő.

Arra a kérdésre, várhatók-e minisztercserék még a kormányváltás előtt, Ciucă azt válaszolta: a minisztercseréket nem jelentik be előre, hanem egyszerűen végrehajtják.

A belügyminiszter elutasítja a plágiumvádakat

Lucian Bode belügyminiszter a News.ro-nak azt mondta, ő és a PNL úgy fog dönteni, hogy ne befolyásolja a párt „imázsát vagy útját”, de ne is adjon „elégtételt a hazugságoknak és félretájékoztatásoknak”.

Arra a kérdésre, hogy miniszter és a PNL főtitkára marad-e, Lucian Bode így válaszolt: „A PNL fogja eldönteni, hol és milyen pozícióban vagyok a leghasznosabb, tekintettel 2024-re”.

Bode elutasítja a doktori dolgozatával kapcsolatos plágiumvádakat. Csütörtökön azt mondta, Romániában csak egyetlen intézmény jogosult javaslatot tenni a doktori cím odaítélésére vagy visszavonására, és ez az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU).

A belügyminiszter február 2-án újabb pert indított a Babeș–Bolyai Tudományegyetem ellen, amellyel az egyetem etikai bizottságának doktori dolgozatával kapcsolatos plágiumítéletét szeretné megsemmisíteni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!