A belügyminiszter újból perrel próbálkozik, a BBTE plágiumítéletét támadja
Lucian Bode belügyminiszter február 2-án újabb pert indított a Babeș–Bolyai Tudományegyetem ellen, amellyel az egyetem etikai bizottságának doktori dolgozatával kapcsolatos plágiumítéletét szeretné megsemmisíteni – írta meg a MonitorulCluj portál.
Mint korábban megírtuk, a plágiumbotrányba keveredett belügyminiszter már egyszer pert veszített a Szilágy Megyei Törvényszékre beadott keresetével kapcsolatban, ekkor azt a határozatot támadta, amely alapján a testület másodszor is kielemezte a doktori dolgozatát.
Az egyetem etikai bizottsága már kétszer is vizsgálta a liberális politikus dolgozatának tartalmát. Első alkalommal néhány idézési hibát és plagizált szövegtöredékek használatát állapították meg, a plágiumgyanúval összeköthető szövegrészletek arányát akkor a teljes szöveg 2,95%-ként határozták meg. Később Emilia Șercan újságíró egy olyan vizsgálat eredményét publikálta, amely sokkal nagyobb mértékű plágiumot mutatott ki a belügyminiszter esetében, ezért az egyetem független szakértők bevonásával újabb vizsgálatot indított, amelynek eredményeképp egyértelműen megállapították: a plágiumvádak többsége beigazolódott.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás