A Tate-testvérek csótányos romániai cellákra panaszkodtak a rajongóknak, a rendőrség szerint rendszeresek a rovarírtások

2023. január 25. – 18:21

Másolás

Vágólapra másolva

A Tate-testvérek arra panaszkodtak a rajongóiknak küldött leveleikben, hogy csótányos, tetves és poloskás a cellájuk. A román rendőrség szerint ők rendszeresen rovariratnak, és náluk eddig még nem tettek panaszt emiatt a testvérek.

„A csótányok, a tetvek és a poloskák az egyetlen barátaim éjszaka” – írta Andrew Tate a New York Post szerint a rajongóknak küldött e-mailben. A Libertatea megkereste ezzel kapcsolatban a fővárosi rendőrséget, amely válaszában azt írta, hogy rendszeresen végeztetnek kártevőírtást és fertőtlenítést mind az adminisztratív helyiségekben, mind a fogdában (románul a roppant szórakoztató zona de cazare, azaz „elszállásolási részleg” kifejezést használják) egy erre szakosodott, szerződéses szolgáltatóval. Megjegyzik, hogy a börtönben tapasztalható körülményekkel kapcsolatban eddig semmilyen panasz nem érkezett hozzájuk, sem szóban, sem írásban.

Noha a Tate-testvérek látszólag aktívak a közösségi médiában, a rendőrség hangsúlyozza, hogy a fogdában lévő személyeknek nincs internethozzáférésük. „Az őrizetben és előzetes letartóztatásban lévő személyeknek nincs mobiltelefonjuk vagy más olyan eszközük, amelyen internethozzáférés lenne” – írták. Azt is megjegyzik, hogy rendszeresen ellenőrzik, hogy a fogda lakói nem jutottak-e hozzá tiltott eszközökhöz.

Andrew Tate nyilatkozik a sajtónak szerda reggel – Fotó: Mihai Barbu / AFP
Andrew Tate nyilatkozik a sajtónak szerda reggel – Fotó: Mihai Barbu / AFP

Az emberkereskedelem és nemi erőszak gyanúja miatt február végéig előzetes letartóztatásban lévő testvéreket január 25-én, szerdán reggel újból bevitték a DIICOT székházába kihallgatásra, illetve azért, hogy jelen legyenek a lefoglalt telefonjaikon, és számítástechnikai eszközeiken tárolt adatok átvizsgálásánál. Andrew Tate egy rövid nyilatkozatot is tett közben, amelyben azt állította, hogy ártatlan, és a román állam csak el akarja venni az autóit és a pénzét. „Romániában sajnos nincs igazságszolgáltatás” – mondta. Hasonlókat fogalmazott meg a testvére, Tristan Tate is, aki szerint „nincs semmilyen bizonyíték ellenük”. Nyolc óra elmúltával szállították vissza őket a fogdába, akkor azt üzenték híveiknek: „ne gazdagodjanak meg Romániában”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!