Még egy hónapig előzetesben maradnak a Tate-fivérek

A bukaresti törvényszék pénteki döntése értelmében február 27-ig előzetes letartóztatásban maradnak Andrew és Tristan Tate angol-brit influenszerek, akiket a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) december 29-én vett őrizetbe szervezett bűnözői csoport létrehozásával, emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt. A testvérpárnak joga van 48 órán belül fellebbezni a határozat ellen – írja a Libertatea.

Mint ahogy korábban a Transtelexen beszámoltunk róla, a Tate-fivéreket 30 napos előzetes letartóztatás alá helyezték, ezt megtámadák, de a bukaresti ítélőtábla elutasította keresetüket.

Andrew Tate egykori kickbox-bajnokból lett valóságshow-szereplőt és férfiinfluenszert, illetve testvérét, Tristan Tate szintén egykori kickbox-bajnokot és még két személyt – Andrew barátnőjét és Luana Radu volt rendőrnőt – azzal gyanúsítanak, hogy 2021 elején szervezett bűnözői csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy Románia, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és más államok területén emberkereskedelmet folytassanak.

A hatóságok tájékoztatása szerint a csoport úgynevezett loverboy-módszerrel dolgozott. Az áldozatokat a brit állampolgárok úgy szervezték be, hogy elhitették velük, házasságot szeretnének kötni, együtt szeretnének velük élni, és valódi érzéseket táplálnak irántuk. Ezután Ilfov megyében található épületekbe szállították őket, ahol a gyanú szerint fizikailag bántalmazták az áldozatokat, megfélemlítették és állandó megfigyelés alatt tartották őket. A csoport tagjai ugyanakkor szexuálisan kizsákmányolták és pornográf cselekményre kényszerítették őket, és a felvételeket megosztották különböző közösségi médiás felületeiken. A tájékoztatás szerint eddig 6 olyan áldozatot azonosítottak, akiket a szervezett bűnözői csoport szexuálisan kizsákmányolt. A nemi erőszak bűncselekményével kapcsolatban a hatóságok megállapították, hogy 2022 márciusában az egyik sértett személyt az egyik gyanúsított két különböző alkalommal fizikai erőszakkal és pszichikai nyomással szexuális kapcsolatra kényszerített.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!