Tüntetést szervezett a Declic, a plágiumbotrányba keveredett belügyminiszter menesztését kérték Iohannistól
2023. január 19. – 11:15
Tüntetést szervezett a Cotroceni-palota elé csütörtökön a civil aktivistákat tömörítő Declic Közösség, ahol Lucian Bode plágiumbotrányba keveredett belügyminiszter menesztését követelték. A helyszínen elénekelték a plágium himnuszát, a „Plagiamus Igitur”-t.
Az aktivisták sajtónak küldött korábbi közleményében leszögezték, hogy ezzel az akcióval Klaus Iohannis államfőt szólítják fel, hogy indítványozza a belügy vezetőjének menesztését azután, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottságának vizsgálata során beigazolódott a miniszter doktori dolgozatával felmerülő plágiumvádak többsége.
A Declic szerint az akcióra azért van szükség, mert 2022 októberében Klaus Iohannis zéró toleranciát hirdetett a plágiummal szemben és ekkor kifejtette, hogy ez nem csak a múltbéli esetekre vonatkozik. Szerintük az, hogy Bode miniszter ügye felett „eltekintenek”, azt bizonyítja, hogy az államfő „lélekprojektje” nem az iskolakerüléssel foglalkozó „Művelt Románia”, hanem a „Plagizáló Románia” program.
Lucian Bode plágiumügyével kapcsolatban a legújabb fejlemény, hogy a Szilágy Megyei Törvényszék elutasította a politikus azon kérelmét, hogy függesszék fel a BBTE határozatát, amely alapján a testület másodszor is kielemezte a doktori dolgozatát.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!