Új frekvenciával bővül a Médiatér rádióhálózata

Miközben nyomtatott lapjait megszünteti, új rádiót indít a magyarországi adófizetők pénzéből finanszírozott Erdélyi Médiatér Egyesület. December 19-től, hétfőtől fogható Csíkszeredában, a 93.9-es FM hullámhosszon a Rádió Gaga Csíkszék, a Médiatér legújabb kereskedelmi rádiója, jelentette be a tröszthöz tartozó Székelyhon napilap.

A Médiatér az idén tavasszal Csíkszeredára és vonzáskörzetére meghirdetett szabad frekvenciát pályázta meg és nyerte el, mondta el a Székelyhonnak Illés Márton rádiós projektvezető.

A rádió stúdiója a Székelyhon székhelyén, a Márton Áron utca 18. szám alatt lesz. Az új adó szlogenje „Slágerek és új zenék”, a célcsoportja a 18–49-es korosztály, fő célja pedig a szórakoztatás, emellett azonban kiemelten kezelik majd a helyi eseményeket és a közéletet, nyilatkozta a projektvezető.

Az új adóval együtt a Rádió Gaga összesen 12 frekvencián sugároz. Az Erdélyi Médiatér Egyesület 2021-ben vásárolta fel az akkor még csak Maros megyében sugárzó Rádió Gagát.

A Médiatérhez tartozó Prima Press Kft. októberben jelentette be, hogy megszűnnek az általa kiadott nyomtatott lapok, december 30. után többek között a Székelyhon és a Krónika napilapok is csak online lesznek elérhetők, a terjesztői és kézbesítői hálózat működtetését pedig felfüggesztik. Az Erdélyi Médiatér Egyesület megválik a lapjainál dolgozó újságírók kétharmadától, a cégcsoport szintjén pedig 70 százalékos leépítések lesznek januártól, számolt be korábban a Transtelex. Az elbocsátásokat később a tröszt cége hivatalosan is jelezte, Hargita megyében 251 ember érintett.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!