Novák Csaba Zoltán: Ha azt gondoljuk, hogy minden, ami a politikából érkezik vissza, rossz, akkor ez is egy rossz döntés. De én nem gondolom így

2022. december 05. – 09:29

frissítve

Novák Csaba Zoltán: Ha azt gondoljuk, hogy minden, ami a politikából érkezik vissza, rossz, akkor ez is egy rossz döntés. De én nem gondolom így
Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei lemondott szenátora – Fotó: Novák Csaba Zoltán Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Váratlanul lemondott mandátumáról Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora. Döntését azzal indokolta, hogy inkább szakmai pályáját szeretné folytatni, megpályázta és megnyerte a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöki pozícióját. A friss intézetvezetőtől megkérdeztük, hogy szerinte mennyire van rendben a váltás. Interjú.

November 14-én derült ki, hogy Novák Csaba Zoltán nem fogja végigvinni második szenátori mandátumát. Először 2016-ban indult, a Markó Béla nyugdíjba vonulása után megüresedett szenátori állás lett az övé. A törvényhozó testület felsőházi tagjának lemondását Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közölte Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a történész végzettségű Novák hat évig volt tagja az RMDSZ szenátusi frakciójának, és az oktatás volt a fő területe. A szövetségi elnök azt is közölte, Novák a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet fogja vezetni az elkövetkező periódusban. A szenátor Horváth István szociológust váltotta az intézet élén, aki a kutatóközpontot 2007-es megalapításától kezdve vezette. A Transtelex már akkor megkereste mindkét érintettet, és kiderült, Horváth nem kívánt egy újabb mandátumért folyamodni, Novák Csaba Zoltán pedig lehetőséget látott abban, hogy a szakmai pályáját folytathassa.

A hirtelen váltás azonban több kérdést vet fel, többek között azt is, hogy hogyan, milyen körülmények között térhet vissza egy politikus a civil szakmájához, mennyire átlátható egy ilyen versenyvizsga, amely nyilvános volt ugyan, de egyetlen jelentkezőként, Novák volt az, aki megpályázta az elnöki pozíciót a kisebbségkutatónál. Ezeket a kérdéseket tettük fel Novák Csaba Zoltánnak.

Ígéretes történészként tartotta számon a szakma, sokak számára meglepetés volt az, amikor átnyergelt a tudományos életről a politikára, és aztán eltelt hat év, most pedig ugyanennek a folyamatnak a fordítottja zajlik, tehát visszatér a tudományos életbe. Az ön számára milyenek ezek az átjárások, hogy rendezte le őket magában?

Nem könnyű átjárni, főleg olyan helyzetekben, amikor látszólag úgy tűnik, hogy az előző szakmai életből egy meredekebb típusú, vagy egy teljesen más előjelű szakmában kell dolgozni. Én mindig is úgy fogtam föl a munkásságomat, szakmai tevékenységemet az önmegvalósítás és egyéni karrier mellett, mint egyfajta közösségszolgálatot. Tehát hiszek abban is, hogy a tudománynak is van közösségnevelő ereje, hiszek abban is, hogy a politikának is van egy közösségépítő vagy közösségi szintje.

Ebben a kontextusban próbáltam dolgozni az elmúlt időszakban, de be kell vallani, hogy amikor egy-egy ilyen radikálisabb váltás történik, akkor az okoz némi átállási zavart. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor az órát átállítjuk, hogy az első két-három nap nehezebb az ébredés. Racionálisan meghozott döntésről beszélünk, ilyenkor az embernek lélekben utol kell érnie magát. Ez most egy átmeneti időszak, és én azt gondolom, hogy összességében mindkét területen jól érzem magam.

Amikor úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam a politikai pályán, azt is elmondtam, hogy két parlamenti ciklust tervezek, vállalok be. Én elsősorban mindig is értelmiségiként és történészként határoztam meg magam, és tisztában voltam azzal, hogy ahhoz, hogy majd történészként, tudományos kutatóként vagy netalán tanárként szeretném folytatni a szakmai karrieremet. Ez esetben egy szűkebb, korlátozottabb időintervallumot szabad ilyen minőségben a politikában töltenem, ahhoz, hogy ez a visszatérés megtörténhessen.

Aki követte a szakmai tevékenységemet, az láthatta, hogy teljesen nem is zártam le a tudományos pályát, hisz minden évben igyekeztem publikálni valamit, sőt, az elmúlt hat évben két monográfiám is megjelent. Az első az a 2017-es Holtvágányon című munka, amely a Ceaușescu-korszak magyarságpolitikájának változásait összegezte. Ez már egy elkezdett munkafolyamat befejezése volt. Az erre a témára vonatkozó írásaimat román nyelven is megjelentettem – ez is válogatást, szövegírást feltételezett, mert bár a kutatás megvolt, össze kellett rázni a szövegeket, ki kellett pótolni, meg kellett szerkeszteni. Tehát mindig igyekeztem ezt az énemet is naprakészen tartani.

Ami váratlan volt, hogy mandátuma közben döntött a váltásról, nem várta meg, hogy véget érjen ez a ciklus.

Mert most lett meghirdetve ez az állás. Tudományos belső körökből értesültem arról, hogy a Kisebbségkutató Intézetben megürül az előző igazgató által betöltött tisztség, mert Horváth István nem kívánja folytatni munkáját az intézet élén.

Ez egy nyilvános pályázat volt, nem kinevezéses alapon kaptam meg a tisztséget, és egyértelmű, hogy leegyeztettem, vagyis jeleztem az RMDSZ vezetőségének, hogy megpályáznám. Nem állt szándékomban cserben hagyni sem a szervezetet, amely számított a munkámra a parlamentben is, meg Maros megyében is, illetve a választókat sem.

Lévén, hogy egy listás szavazásról beszélünk, nem egyéni választókerületben szavaztak meg, az RMDSZ-nek van egy utánpótlási mechanizmusa, ezért a távozásom nem okoz olyan törést, amely nagy nehézségek elé állítaná az RMDSZ-t. Ezeket letisztáztuk, és akkor így léptem tovább.

A Maros megyei listáról mindenképp feljön az az ember, aki a szavazáskor az ön mögötti helyet foglalta el, de mi van azokkal a munkákkal, amelyekkel a parlamentben bízták meg? Mert, gondolom, hogy az új Maros megyei szenátor, Novák Levente nem oktatási szakember.

A szenátusban az oktatási szakbizottságban betöltött alelnöki tisztségemet Kovács Irénke szenátor kolléganőm veszi át, tehát nem marad oktatási szakember nélkül a szervezet a szenátusban. Kovács Irénke gazdag szakmai múlttal rendelkezik, volt már iskolaigazgató, tanfelügyelő, államtitkár, és együtt dolgoztunk két éven keresztül.

A Maros megyei választópolgárok képviselete sem marad a levegőben. Én azt gondolom, hogy az utódom, Novák Levente el fogja látni a Maros megyei emberek képviseletét megyei szinten és Bukarestben is, tehát én ebben nem látok problémát.

Az elmúlt években kialakítottunk a megyében egy olyan együttműködési rendszert a pedagógusokkal és az iskolák vezetőségével, amely működni fog az én személyes jelenlétem nélkül is. Van egy platform, amelyet a Maros megyei pedagógusok, pedagógus szervezetek, iskolaigazgatók ismernek, és amelyen keresztül el tudják juttatni a kéréseiket, észrevételeiket az RMDSZ felső szintjeire. Tehát ilyen szempontból nem gondolom azt, hogy űrt, vagy zűrzavart keltett volna a távozásom a szervezetben, illetve megoldhatatlan problémákat hagytam volna másokra.

De, gondolom, Kovács Irénkének, mint szakpolitikusnak, eddig is megvolt a maga feladata.

Kovács Irénke eddig is tagja volt az oktatási szakbizottságnak, most az én távozásommal ő lesz az alelnöke. Ebben a ciklusban az RMDSZ-nek két-két tagja volt ebben a bizottságban, tehát semmiképpen nem marad képviselet nélkül.

Fotó: Novák Csaba Zoltán Facebook-oldala
Fotó: Novák Csaba Zoltán Facebook-oldala

Tehát gyakorlati tekintetben az átjárásnak nem volt akadálya, mert embereknek nincs híján az RMDSZ. Voltak-e más szempontjai is, ami alapján esetleg mérlegelt?

Ami az átjárásra és az én váltásomra vonatkozó kérdést illeti, én azt gondolom, hogy három tényezőt kell, vagy érdemes figyelembe venni. Van egy politikai tényező, hogy én a politika világából érkezem. Van egy szakmai vonatkozása, hogy személyemben nem egy, a szakmától idegen, ott nem teljesítő emberről beszélünk, és van egy személyes-bizalmi kontextus, amit arra értek, hogy eleve azt feltételezzük (vagy nem), hogy valamiféle politikai küldetést hajtanék végre. Hogyha azt gondoljuk, hogy minden, ami a politikából érkezik vissza egy másik tevékenységi körbe, az rossz, akkor eleve lehet rossz ez a váltás, de én azt gondolom, hogy nem így van.

Ha a politikából is tér vissza valaki, de komoly szakmai előélete van, a szakmai képesítése megkérdőjelezhetetlen, akkor miért ne térhetne vissza? Láttam, olvastam olyan hozzászólásokat is, hogy ez egy „politikai ejtőernyőzés” lenne. Tehát még egyszer hangsúlyozom, ez az Etnikumközi Hivatal által megszervezett nyilvános versenyvizsga volt.

Volt-e más jelentkező is erre a posztra?

Tudomásom szerint nem volt, de alkalma, lehetősége lett volna bárkinek, a versenyvizsga meg volt hirdetve. Ahogy én értesültem belső, tudományos körökből, mindenki, aki érintett ebben a kérdésben, tudott róla. Volt egy szakmai projekt, „dossziévizsga”, ahogy nálunk nevezik, illetve volt egy személyes részvétellel zajló interjú része is, ahol be kellett mutatni, meg kellett védeni a pályázati projektet.

Bárki számára nyitott versenyvizsga volt, bizonyos szakmai feltételeknek kellett eleget tenni, minimum kettes számú tudományos fokozattal kellett rendelkeznie a pályázónak, illetve a kisebbségkutatásban szakmai tapasztalattal kellett rendelkezni.

Ha úgy indulunk neki, hogy mindenki, aki egyszer már a politikában dolgozott, vagy a politika által érintett volt, csak rossz üzenettel térhet vissza a saját szakmai civil életébe, akkor az én visszatérésem valóban kérdéses lehetne. Én nem ezt gondolom, szerintem, amennyiben szakmailag indokolt és megfelel a kritériumoknak, azt gondolom, hogy mindenkinek joga van visszatérni a civil szakmájához.

Másrészt ugye, ez a személyes vonatkozás, hogy volt egy szakmai önéletrajzom, volt egy szakmai előéletem, tehát én ezzel pályáztam, nem politikusi minőségemben. Várjuk meg legalább a felét ennek az intézetvezetői mandátumnak, és akkor lehet szerintem eldönteni, hogy ez egy politikai nyomásgyakorlás, ejtőernyőzés lenne, vagy csupán egy szakmai váltás. Én szakmai váltásként élem meg.

Többször elhangzott, hogy „Markó Béla embereként” került be a politikába, de azt a támogatást, amit Markó irányából élvezett, nem feltéten sikerült megszereznie Kelemen Hunortól is, és ezért is maradt egyfajta pályaszéli játékos. Volt-e ennek része abban, hogy nem nyújtotta tovább a politikusi karrierjét?

Azt gondolom, hogy elsősorban az ember személyes habitusától függ, hogy mennyire szeret nyilvánosan megnyilvánulni, vagy mennyire szeret félig-meddig kvázi háttérben tevékenykedni. Soha nem éreztem az RMDSZ vezetőségétől olyan típusú nyomást, vagy olyan megfoghatatlan elvárás szintet, ami engem ebben a tevékenységben zavart volna. Én egy ilyen alkat vagyok, így tevékenykedtem, így dolgoztam, és az tény, hogy nem kerestem a politikai reflektorfényt, ez az én habitusom.

Markó Béla elnök urat nagyra tartom politikusként és gondolkodó értelmiségiként, jó szakmai kapcsolatot ápolunk. Az RMDSZ-ben vállaltam munkát, ez esetben nem célszerű bárkit is valaki „embereként” látni, láttatni. Hogy Kelemen Hunorral milyen volt a viszonyom, azt tőle is meg kell kérdezni. Én sosem tapasztaltam Kelemen elnök úr részéről semmiféle nyomást vagy elvárást, kiegyensúlyozott szakmai kapcsolatban voltunk. Úgy értékelem, hogy megbízott a szakmai kompetenciáimban, a szenátusi munkámban és úgy ítélem meg, hogy jó viszonyban voltunk. A nagyon fontos szakmai kérdésekben egyeztettünk.

A politikában is változnak az irányvonalak, és ez így volt és van az RMDSZ életében, az RMDSZ történetében is. Az egy külön jelenség és akár egy következő beszélgetés témája, hogy az értelmiség és politika viszonya hogyan alakult a rendszerváltás után, milyen lehetőségek voltak, vannak.

Van, aki aktívabb, többet áll a reflektorfényben, más szerepköröket vállal magára. Ez nem azt jelenti, hogy a hírekben kevesebbet szereplő parlamenti képviselők vagy szenátorok kevesebb munkát végeznek. Én ezt így éltem meg, így volt számomra élhető ez a szerepkör.

A Kisebbségkutató Intézet az RMDSZ támogatásával jött létre, és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán keresztül egyfajta protekcióját élvezi a szövetségnek. Ilyen megközelítésben egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az RMDSZ is örült a döntésének.

Való és igaz, hogy RMDSZ kezdeményezése és közbenjárása született meg a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, ha jól tudom, akkor tizenöt évvel ezelőtt. De nemcsak az RMDSZ-nek, hanem az összes kisebbségi szervezetnek Romániában érdeke az, hogy legyen egy olyan tudományos kutatóközpont, amelynek az a küldetése, hogy az adott kisebbségek értékeit, hagyományait, történelmét tárja fel.

Hogy az RMDSZ felső vezetésében erről mit gondolnak, vagy mennyire örülnek vagy sem, nem tudom pontosan, de merem remélni, hogy úgy értékelik, egy jó szakember került személyemben ide, aki az intézet eredeti célkitűzéseit tovább tudja vinni, és kellőképpen képviseli. Nem csak a romániai magyarságot, hanem mint említettem, az összes nemzeti kisebbséget.

Ha már ennél a kérdéskörnél tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy gyakorlatilag nem is annyira távoliak az intézmény célkitűzései az én szakmai múltamtól, legyen az történészi vagy akár a politikai szakmai múltam, hisz a kisebbségeknek egy másfajta eszközzel történő képviseletét látom el. Itt most nem politikai úton-módon, hanem tudományszervezéssel, tudománymenedzseléssel kell képviselnem, olyan értelemben, hogy minél láthatóbbá, minél elérhetőbbé tegyem a többség számára ezeket a közösségeket.

Most, hogy már nem szenátor, ki kell lépnie az RMDSZ-ből is, vagy elláthatja ezt a tisztséget párttagként is?

Az intézeti szabályzat és a törvénykezés szabályozza az összeférhetetlenségeket. Ezek között nem szerepel a párttagság. Az intézet nem politizál, és az intézet élén álló személy sem politizál aktívan.

Amikor eldöntötte, hogy megpályázza ezt a vezetői tisztséget, volt-e magánbeszélgetése Horváth Istvánnal, egyeztetett-e a többi kutatóval az intézetből, jelezte nekik, hogy megpályázza ezt az állást? Hogyan viszonyultak ehhez? Milyen visszajelzéseket kapott?

Van néhány olyan kollégám, barátom a szakmában, aki ellen sosem indulnék el versenyvizsgán – léteznek ilyen személyek a kisebbségkutató intézetben is. Különösebb egyeztetések nem voltak, de én receptíven viszonyultam volna ahhoz, hogyha a kisebbségkutató belső munkatársai közül lett volna egy hangsúlyos kérés vagy jelentkezés, hogy innen kívánják a belső munkatársak közül valakivel betölteni ezt a tisztséget. Én ilyen kezdeményezésről nem hallottam, hozzám nem jutott el ilyen jellegű információ. Horváth Istvánnak és néhány munkatársnak is jeleztem a szándékomat.

Fotó: Novák Csaba Zoltán Facebook-oldala
Fotó: Novák Csaba Zoltán Facebook-oldala

Az meg tény, hogy a kisebbségkutató intézet munkatársait ismerem, hisz voltam külső ösztöndíjasa, kutatási projektvezetője is ennek az intézetnek. Nagyon sok szakmai együttműködésem volt a Horváth István által vezetett intézettel. A '89-es projektet emelném ki, de itt jelent meg a Fekete márciusról szóló kötetünk román változata is, tehát hosszú időn keresztül voltam együttműködő munkatársa az intézetnek, és ismertem a munkatársakat személyesen is. A kutatók közül talán kettőt, hármat nem ismertem személyesen, de mindenkitől olvastam már legalább egy cikket az elmúlt években.

Említette, hogy egyfajta szakmai projektet, elképzelést is hoznia kellett. Hogyan képzeli el a folytatást, mi az, amit pluszba hozna, vagy hogyan folytatná Horváth István munkáját?

Én azt gondolom, hogy nemcsak romániai, de kelet-európai szinten is egy nagyon jól működő, színvonalas szakmai intézetet, szakmai fórumot hozott létre és működtetett Horváth István és a kollégái. Elég, hogyha megnézzük az eddigi kiadványokat, a munkatársak szakmai eredményeit, pontszámait. Azt szeretném, hogy mindezt, ami jól működött, továbbvigyük, illetve új lendülettel új elemeket, új témaköröket hozzunk be.

Kettős szerepkörben képzelem el magam. A munkaköri leírásomban nem szerepel a kutatás, mint olyan, hanem az intézet vezetése, menedzselése a feladatom. Tehát ebben a minőségemben képviselnem kell az intézetet a mindenkori román kormány főtitkárságával szemben, illetve a kisebbségügyi hivatallal szemben, mert az ő koordinálásában működünk. Itt valószínű, hogy lesznek változások, úgy rémlik, de ez majd egy következő lépés lesz. Az elnök fogja össze, koordinálja az intézet különböző részlegeit, és az elnök hatáskörébe tartozik az is, hogy tudományos tanáccsal együtt új kutatási célkitűzéseket, témákat fogalmazzon meg új perspektívákat, dolgozzon ki. Ebben már elkezdődött a munka, megvolt a találkozó ezekkel a tudományos fórumokkal, az intézeten belül a munkatársak bemutatták mindazt, amivel az elkövetkezendő évben foglalkozni szeretnének. Itt vannak személyes, illetve intézeti projektek is.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy vezetőnek illik, akárcsak Horváth István tette, jó példával elől járnia és a kutatás területén is jó eredményeket produkálni. Tehát ilyen szempontból vannak egyéni célkitűzéseim is. Már egy olyan kutatási projekttel pályáztam erre a tisztségre, amely kompatibilis az intézet egyik jövendőbeli nagyobb projektjével.

Ez nem más, mint egy összefoglaló monográfia a romániai kisebbségekről, éspedig egy olyan perspektívából, ami azt vizsgálja, hogy milyen integrációs lehetőségek adódtak az elmúlt 100 évben, illetve milyen dezintegrációs folyamatok játszódtak le.

A kisebbségek politikatörténetéről már viszonylag sokat tudunk, az elmúlt huszonvalahány évben jó minőségű munkák kerültek ki nemcsak a magyar műhelyekből, hanem a német vagy zsidó közösségekről is íródtak fontos monográfiák, hogy a kisebbségkutató intézetben született munkákat is említsem. Azt gondolom, hogy amikor ezekről a monográfiákról beszélünk, meg kell vizsgálnunk azt, hogy milyen integrációs modellek léteznek, vagy Románia milyen nemzetiségi politikai modellekben, vagy akár ad hoc megoldásokban gondolkodott az elmúlt évszázadban.

Másodsorban meg kell vizsgálnunk, hogy milyen önszerveződési modellekkel próbálkoztak az adott kisebbségek, mert rendkívül színes a paletta, a két világháború közötti korszaktól kezdődően a szocializmus időszakáig vagy a rendszerváltás után, és az is egy jó szempont lesz; majd harmadikként, hogy az anyaországok, illetve a nemzetközi kontextus milyen irányba viszi ezeket a kérdéseket. Amennyiben sikerül egy ilyen hosszabb projektet kifuttatni, akkor letehetünk az asztalra egy reprezentatív monográfiát, úgyhogy bőven vannak kihívások.

Az intézet irányvonala szerintem az rendben volt és helyes volt és ezt csak tartani kell. Én hiszek abban, hogy a tudománynak autonómiával kell rendelkeznie csak így tud jól és hatékonyan működni, ugyanakkor az is köztudott, hogy ez egy kormányintézet, tehát a mindenkori román kormány irányítása alatt van. Amennyiben vannak olyan közpolitikai-szakmai kérések, amelyekkel segíteni tudjuk a romániai kisebbségpolitikát, akkor mindenképpen jönni fogunk majd olyan háttéranyaggal, amellyel segíthetjük ezt a fajta politikai gondolkodást, de ennyiben látok én átjárást vagy együttműködést a két terület között.

A már meglevő és még kifutóban levő kutatási témákat egyértelműen megőrizzük. Szeretném azt, hogy még több jó minőségű publikáció kerüljön ki az intézet munkatársai tollából, növeljük a szakmai presztízsünket. Abban az újításban is gondolkodunk, hogy éves konferenciát szervezzünk, és amennyiben ez a folyamat be tud indulni, akkor erre épülve évkönyvvel, vagy pedig konferenciakötettel rukkoljunk elő. Van még egy fontos kérdés, ami nem csak a mi intézetünkre vonatkozik, hanem a tudományosságra általában, éspedig az, hogy láthatóbbá, közérthetőbbé tehetjük-e mindazt a tudást, ami ebben a tudományos műhelyben születik. Ez nekem már a politika előtt is egy vesszőparipám volt, hogy hogyan lehet konvertálni a tudást egy olyan szintre, ami által emészthetőbbé és elérhetőbbé válik. Ezzel is szeretnék foglalkozni, valamilyen stratégiát kidolgozni a közeljövőben.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!