Érvényesítette a szenátus Novák Levente mandátumát, miután Novák Csaba Zoltán, Maros megyei szenátor november 14-én lemondott tisztségéről. Novák a mandátum érvényessé nyilvánítása után letette a hivatali esküt a plénum előtt – számolt be közleményében hétfőn délután az RMDSZ.
Novák Levente a szenátus Emberjogi, Esélyegyenlőségi, Vallási és Kisebbségügyi szakbizottság alelnökeként, az Oktatásibizottság tagjaként, illetve a Külügyi bizottság tagjaként fog tevékenykedni.
Mint már korábban megírtuk, a második mandátumát betöltő Novák váratlanul mondott le tisztségéről, ekkor közölte azt is, hogy a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet fogja vezetni az elkövetkező periódusban.
Novák Csaba Zoltán korábban a Transtelex kérdésére elmondta, mindig úgy tervezte, hogy visszatér eredeti történészi foglalkozásához. Annak a hírére, hogy Horváth István nem óhajt újabb menedzseri mandátumért indulni, Novák úgy döntött, visszatér a kutatói szakmájához, és megpályázta a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöki pozícióját. A versenyvizsgát októberben hirdette meg a Kisebbségügyi Államtitkárság, és Novák elmondása szerint megfelelő tudományos fokozattal rendelkező munkatársat kerestek.
Novák Levente vállalkozásairól az Átlátszó írt bővebben.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!