Első házként, 198 támogató és 80 ellenszavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el a képviselőház a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénytervezetet, írja az Agerpres.
Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter a plénum előtt közölte, a tervezet minden szükséges pozitív véleményezést megkapott, ezek közül a legfontosabbat, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jóváhagyását is.
A jogszabály törvényerőre emel több olyan, a bírák és ügyészek kinevezésére, előléptetésére vonatkozó előírást, amelyek eddig csak a CSM belső szabályzatában szerepeltek; kidolgozásakor ugyanakkor figyelembe vették a bírák és ügyészek karrierjére vonatkozó alkotmánybírósági döntéseket, valamint az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatát.
A tervezetet a képviselőházi vita során mind a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), mind a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői bírálták.
Az igazságügyi tervezetekkel foglalkozó különbizottság egyik módosító javaslata értelmében a képesítési vizsgát letevő bírákat és ügyészeket az államfő nevezi ki a CSM megfelelő részlegének ajánlására, ahhoz a bírósághoz vagy ügyészséghez, ahol gyakornokként dolgoztak.
Elfogadták azt a módosító javaslatot, miszerint a bíróságok ítélőtanácsaiban konzultatív jelleggel részt vehetnek gyakornok bírók is.
Az országos korrupcióellenes ügyészségbe (DNA) és a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészségbe (DIICOT) egyetlen egyszer és csak maximum egy évre delegálható egy ügyész, a hosszabbítás lehetősége nélkül.
Egy másik módosítás leszögezi, hogy az európai irányelveknek megfelelően a bírák és ügyészek kifejthetik véleményüket, ugyanakkor feladatuk ellátásakor őrizkedniük kell a másik két államhatalom (a törvényhozói és a végrehajtói) hitelét bármilyen módon rontó megnyilvánulásoktól.
Megszavazták azt az indítványt is, miszerint a vezetői tisztséget betöltő személlyel szemben alkalmazott fegyelmi szankció – a figyelmeztetés kivételével – a tisztségből való felmentést vonja maga után.
A képviselőház első törvényhozói testületként szavazott a tervezetről, a döntő ház a szenátus.
Az ügyészek és bírák jogállásáról szóló tervezet a harmadik jogszabály az igazságügyi törvénycsomagból, amelyet megvitatott a parlamenti különbizottság. A testület korábban elfogadta a CSM működéséről és az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló tervezetet, amelyeket a képviselőház plénuma is megszavazott már.
Az igazságügyi reform törvénytervezeteit több bírói és civil szervezet is élesen bírálta, sokak szerint a Dragnea-korszakba vetik vissza az igazságügyet a törvények.
Korábban az Európai Tanács is felszólított a törvényhozókat, illetve Didier Reynders az Európai Bizottság igazságügyi biztosa is arra kérte őket, hogy ne fogadják el a Velencei Bizottság véleményezése nélkül ne a három törvénytervezetet. A Velencei Bizottság pedig hétfőn jelentette be, hogy csak 2022 decemberére készül el a tervezett romániai igazságügyi törvények véleményezésével, ehhez képest a képviselőházon már átmentek a tervezetek.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!