A médiába csordogáló pártpénzekről forgatott riportot a Recorder, sajtóhadjáratot indítottak ellene

2022. szeptember 16. – 15:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Recorder tényfeltáró portál videóankétban mutatta be, hogyan kerülnek át milliós nagyságrendű összegek a román kormánypártok kasszájából a különböző médiaorgánumokhoz, másnap már róluk cikkezett a pártok által lefizetett sajtó nagy része.

A pártok általi médiafinanszírozás témáját az elmúlt időszakban a Szabad Európa romániai portálja is megvizsgálta. A lap a Recorder előtt egy nappal publikálta, hogy milyen reklámügynökségek működnek összekötő kapocsként a sajtó és a politikusok között. Amint a Transtelexen közölt összefoglalóból is kiderült, veszélyezteti a sajtószabadságot az átláthatatlan támogatások rendszere. Bár a különböző hírportálok és hírtévék nem ismerik el, komoly összegeket kapnak a politikai pártoktól, azzal a céllal, hogy pozitív színben tüntessék fel őket a közönségük előtt. Mindez azonban úgy történik, hogy az olvasóknak fogalmuk sincs, hogy propagandaanyagot olvasnak vagy látnak, mert nincs reklámként feltüntetve a vonatkozó cikk vagy tévés produkció.

A Recorder egy nappal a Szabad Európa után publikálta saját anyagát a témában, azonban az eredmény ugyanaz volt, és a nevek is egybecsengtek. A hírtévék közül, az Antena1, az Antena 3, Digi 24, Realitatea, RTV, B1 TV voltak megemlítve, a hírportálok közül pedig az ismertebbek a Hotnews, Stiri pe surse, Evenimentul zilei és a Newsweek voltak. Sok más, kevésbé népszerű és kisebb látogatottsággal rendelkező médiafelületet is említettek, amelyek azonban eltörpültek a nagyágyúk mellett.

A videó megjelenése után a Recorder ellen valóságos sajtóhadjárat indult, elsőként a Newsweek publikált egy „tényfeltáró” cikket, amit aztán a pártpénzekből élő sajtó nagy része átvett. Erre a „leleplezésre” a Recorder saját oldalán közzétett nyilatkozattal válaszolt. Ebben az újságírók rávilágítanak, hogy amikor a pártok és a sajtótrösztök közötti pénzügyi kapcsolatok dokumentálásának utolsó szakaszában voltak, egyre több üzenetet kezdtek kapni, amelyekben azzal fenyegették őket, hogy ha közzéteszik, amit kiderítettek, akkor róluk is meg fog jelenni egy cikk. „Írni fogunk rólatok! Nekünk nagyobb közönségünk van, és elpusztítunk titeket!” – hangzott a figyelmeztetés.

Néhány órával a Recorder riport megjelenése után a Newsweek honlapján valóban megjelent a cikk. A Sabin Orcan által üzemeltetett portál egyébként – a Recorder ankétja szerint – a Szociáldemokrata Párttól havi 3 000 eurót kap. A cikk, amelyet közvetlenül a Recorder videó megjelenése után publikáltak, volt a bosszú, amivel visszavágtak a Recordernek. A szöveget azonnal átvette egy sor olyan portál és televízió, amelyek a Recorder anyagában is megjelennek: az Evenimentul zilei, Capital, Antena 3, B1 TV, Realitatea.

Amint a Recorder írja: „a pártsajtó összehangoltan reagált, méghozzá abban a stílusban, amely híressé tette: az igazság darabkáit hamis információkkal keverte, és konkrét bizonyítékok nélkül, spekulációkat próbált tényekként beállítani”.

A nagy leleplezés egyébként azt próbálja ‘bebizonyítani’, hogy a Recorder sem független, hanem egy „árnyékmogul” finanszírozza, aki nem más, mint Dragoș Vîlcu vállalkozó, aki nagykövet apja révén kapcsolatban állna a román Külügyi Hírszerző Szolgálattal. (Azt próbálták sugallni ezzel, hogy a Recordert szekus pénzből finanszírozzák.) Dragoș Vîlcu egyébként a reklámok és a filmgyártás területén tevékenykedik, és valóban bejegyezte azt a céget, amely ma is működteti a Recordert, azonban az újságírók bevallása szerint, az üzleti kapcsolat köztük és Vîlcu között meghiúsult, mert a vállalkozó úgy döntött, hogy feladja a Recordert indító céget. 2017 júliusában finanszírozó nélkül kezdték el a projektet, és a nyilvánosságtól kértek anyagi segítséget. Azóta is a közönségük támogatása segíti őket a munkájuk fenntartásában, és ez várakozáson felül teljesült.

A Recorder anyagából kiderül, hogy a PSD és a PNL a tavalyi év azonos időszakához képest megduplázta a média promóciójára és a propagandára szánt összegeket. A pártok 2021-ben összesen több mint 62 millió lejt (12 millió eurót) fizettek ki sajtóra és propagandára. Ehhez képest 2022 első hét hónapjában már több mint 50 millió lej, azaz 10 millió euró közpénzt használtak fel politikai promoválásra.

A román politikai pártok médiaügyletei nem kerülték el az európai fórumok figyelmét sem. Legutóbb az Európa Tanács szólította fel a román kormányt, hogy „jogszabályokkal kényszerítsék ki a politikai pártok és a média közötti titkos szerződések nyilvánosságra hozatalát, amelyek alapján közpénzeket utalnak a sajtónak”.

„Különösen az okozza a legnagyobb aggodalmat, hogy a politikai pártok közpénzeket használnak fel a média finanszírozására és a média tartalmának titkos szerződések alapján történő befolyásolására. Ez potenciálisan aláássa a szabad sajtó elvét és a demokratikus intézmények megfelelő működését. A kritikus újságírók elleni fenyegetések, zaklatások és erőszakos cselekmények emblematikus esetei a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos komoly aggodalmakra adnak okot”

– áll a sajtó helyzetéről szóló jelentésben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!