Szabad Európa: dől a pártpénz a sajtóba, de sem a politikusok, sem az érintett portálok nem nyilatkoznak az ügyről

2022. szeptember 14. – 09:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Veszélyben van Romániában a sajtószabadság, mert bár a különböző hírportálok és hírtévék nem ismerik el, komoly összegeket kapnak a politikai pártoktól, azzal a céllal, hogy pozitív színben tüntessék fel őket a közönségük előtt. Mindez azonban úgy történik, hogy az olvasóknak fogalmuk sincs, hogy gyakorlatilag propagandaanyagot olvasnak vagy látnak, mert nincs reklámként feltüntetve a vonatkozó cikk vagy tévés produkció.

A Szabad Európa ankétja szerint az Antena 3, Digi 24, Realitatea Plus televíziók valamint a Hotnews, Newsweek és Știri pe surse portálokat rendszeresen közpénzből finanszírozták a liberális és a szociáldemokrata pártok. A kifizetések néha ügynökségeken keresztül történtek, és a szerződések bizalmasak.

A PSD és a PNL több mint 10 millió eurót fordított a sajtóra és propagandára 2022 első hét hónapjában, derül ki a Szabad Európa által lekért adatokból. A pénz közvetlenül az állami költségvetésből származik, és a nagy pártok pozitív imázsépítésre használják. a pártok vezetősége elzárkózott azonban az elől, hogy konkrétan válaszoljon, kiknek, hogyan, milyen mennyiségben osztják a pénzt.

A Szabad Európa megpróbálta nyomon követni a pártok által kifizetett közpénzek útját. Az adatok szerint az összegek évről évre növekedtek, és a jelenség kezd aggasztó méreteket ölteni, figyelmeztetnek a Szabad Európa által megkérdezett szakértők, mivel a közönséget és az olvasókat nem tájékoztatják arról, hogy egy párt által fizetett hírt vagy egy újságírói terméket néz avagy olvas.

Az éves költségvetési törvény előírja a pártok által kapott támogatást: ez az elmúlt években 50 millió euró körül forgott. Nagy összegeket kap a PSD és a PNL, mivel ők a legnagyobb parlamenti pártok.

Az így kapott összegek tetemes részét a sajtóra fordítják, úgy a liberálisok és szociáldemokraták, mint például a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR). Az érvényes szabályozás értelmében a politikai pártok nem vásárolhatnak sugárzási időt a televíziókban a választási kampányokon kívül. Ezt úgy kerülik meg, hogy reklámszerződéseket kötnek egy ügynökségen keresztül az illető tévéadók honlapján megjelenő hírekre. A háttéralkuk következtében, amelyek nincsenek papírra vetve, ennek fejében a televíziós vitaműsorok, híradók állandó meghívottjai között szerepelnek az illető pártok politikusai.

A sajtóra és propagandára fordított összegek 2021-ben közel 60 millióra rúgtak: a szociáldemokrata párt 40 millió lejt (8 millió euró), a liberálisok 19 millió lejt (3,8 millió euró), az USR pedig 1 millió lejt (200 000 euró) fordítottak erre a célra.

A szerződéseket nem mindig közvetlenül a PSD és a PNL vezetése köti meg a televízióval vagy hírportállal, hanem egy reklámügynökség közvetítésével történik az üzlet megkötése. Marcel Ciolacu, PSD-elnök többször is kijelentette, hogy a szerződésekkel kapcsolatban nem adhat tájékoztatást a sajtónak, mert egy titoktartási záradék kötelezi őt arra, hogy a bizalmas információkról ne tájékoztassa a sajtót. A szabad Európa azonban kiderítette, hogy ezt a titoktartási záradékot maguk a pártok iktatták a szerződésbe.

A Szabad Európa július 25-én a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló 544/2001-es törvény alapján adatigénylési kérést küldött ki a pártoknak, azonban a Mentsétek meg Romániát szövetségen kívül egyetlen párt sem válaszolt a törvény által előírt 30 napon belül. A liberálisok által küldött válaszból azonban kiderült, hogy melyek azok a reklámügynökségek, amelyekkel a párt dolgozik, és amelyeknek a legfontosabb feladatuk az, hogy felületet vásároljanak a PNL-nek a különböző portáloknál.

2022 első hét hónapjában a liberálisok 17 678 953 lejt fordítottak sajtómegjelenésre. Ezt az összeget három reklámügynökségnek fizették ki:

  • Inventus Strategy Design SRL: 14 087 197,89 RON
  • All Media SRL: 2 939 756,85 RON
  • V PR COMM Agency SRL: 652.300 RON

Dan Vîlceanu, a PNL volt főtitkára a Szabad Európának elárulta, hogy az első két ügynökség a központi, bukaresti sajtóval foglalkozott, az utolsó, kisebb szerződéssel rendelkező ügynökség pedig a helyi sajtóban elhelyezett üzenetekért volt felelős.

Dan Vîlceanu arról is nyilatkozott, hogy milyen médiaorgánumokkal volt közvetlen kapcsolata a pártnak, és hol használtak közvetítőt.

„A központi televíziókkal mi tartottuk a kapcsolatot, ezek a B1, Realitatea, Digi24, Antena3, RTV – egy időre leálltunk velük, majd folytattuk a munkát. A Hotnews-zal soha nem volt közvetlen szerződésünk, ezért az ügynökség felelt. A Digi 24-gyel is az Inventuson keresztül kötöttünk szerződést. A Știri pe surse portállal kisebb szerződésünk volt, de a DC News, az Evenimentul Zilei és a Capital is szerepel a listán” – nyilatkozta Dan Vîlceanu, a PNL volt főtitkára a Szabad Európának.

A cikkből az is kiderül, hogy nem küldtek ki hasonló adatigénylést az RMDSZ-nek, ugyanis a romániai magyarok érdekvédelmi szervezete nem pártként határozza meg magát, és ennek értelmében a szövetség kisebbségi szervezetként kap támogatást, tehát őt nem kötik azok a szabályok, amelyek a többi párt esetében érvényesek.