Lezárták a nyomozást, emberölés vádjával állítják bíróság elé Boné Ferencet

2022. szeptember 13. – 16:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Emberölés vádjával állítják bíróság elé Boné Ferencet, aki május végén fojtotta meg barátnőjét, Molnár Beátát. A kolozsvári ügyészség közleménye szerint lezárták a nyomozást, és az ügyet átküldik a bíróságra.

A gyilkosság az elkövető gépkocsijában történt: Boné nekiesett áldozatának, és addig fojtogatta, amíg barátnője belehalt. Ezután Boné a holttestet a csomagtartóba tette, visszautazott Kolozsvárra, onnan pedig Nagyváradra, azonban útközben a Bihar megyei Nagybáród határában, a sűrű növényzet között hagyta áldozata holttestét.

Az autóját találták meg először, az aradi rendszámú szürke Dacia Logan Nagyvárad Velence nevű városrészében, a CFR vasútállomás közelében parkolt. A férfit a rendező-pályaudvaron találták meg, ahol egy tehervagonban bújt el.

Az előzetes letartóztatásba helyezett Boné beismerő vallomást tett. Az eredetileg 30 napra kért letartóztatást többször meghosszabbította az ügyészség, és a közlemény szerint a bűnvádi eljárás alatt is letartóztatásban marad a vádlott.

A májusban történt tragédia a teljes romániai közvéleményre mély hatással volt. A 30 éves Molnár Beáta az erdélyi kulturális élet aktív szereplője volt, a Sapientia egyetem kolozsvári karán előadójaként ott dolgozott, ahonnan Bonét két évvel ezelőtt saját kérésére elbocsátották korábbi bántalmazásos esete nyilvánosságra kerülése idején. Boné akkor a nyílt utcán verte meg akkori barátnőjét, amiért egy éves és három hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A közlemény értelmében az ügyészek azt is figyelembe vették a vád megfogalmazásakor, hogy az elkövető visszaeső bűnöző, hiszen 2020-ban is vád alá helyezték és elítélték. A Btk. hatályos cikkelye értelmében az elkövetőt 10 és 20 év közötti szabadságvesztésre ítélhetik emberölés miatt.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!