Több százan részesültek eddig ingyenes méhnyakrák szűrésben Háromszéken, legközelebb augusztus végén lesz rá lehetőség
2022. augusztus 12. – 17:23
frissítve

Az elmúlt napokban a Kovászna megyei Kovásznára, Zágonba és Zabolára látogatott el a méhnyakrák szűrő mobil karaván, amely több száz 24-65 év közötti nőnek biztosított ingyenes méhnyakrák tesztelésére – közölte a Transtelexszel Dr. Finta Hajnal, a szűrési program koordinátora.
Elmondása szerint a karavánindító esemény óta a legnagyobb változás az volt, hogy már a 30 feletti korosztály is részt vehetett a szűrési programban, illetve hogy az ingyenes Babeş-Papanicolau tesztelés mellett már a méhnyakrákért felelős HPV vírus szűrésére is sor került.
- Augusztus 11-én Zágonba és Zabolára utaztak, ahol összesen 77 nőtől sikerült mintát venniük, amelyeket a Maros Megyei Sürgősségi Kórházban kerülnek feldolgozásra és kiértékelésre, amelyek eredményeit személyesen közlik az érintettekkel. (Zágonban és Zabolán Molnár Annamária és Kanabé Adél családorvosok segítették a programot.)
- Másnap Kovászna városában két helyszínen is tesztelési lehetőséget biztosítottak a mozgó orvosi rendelőben, ezek közül a kovásznai ''Dr. Benedek Géza'' Szív- és érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán több mint 100 nő számára nyújtott szűrést, illetve a HPV tesztelésre.
- Valamint Kovászna városközpontjában pedig a Centrul Balnear Covasna vezetősége biztosította a logisztikai hátteret, ahol további több tucat nőt tudtak fogadni.
A koordinátor szerint komoly előzetes mozgósítási és informáló kampány előzte meg a szűrést, amelyet olyan nők végeztek el, akiknek nagy többsége az egészségügyi rendszer alkalmazottja, és akik személyes hozzáállásukkal példát mutatnak a közösségnek, azt üzenve, hogy minden nőnek oda kell figyelnie saját egészségére, el kell járnia rendszeresen a szűrővizsgálatra.
Elmondása szerint annak ellenére, hogy sokan jelentkeztek, továbbra is népszerűsíteni szeretnénk a prevenciós programot, hiszen van még munkánk, több tízezer nő van még a megyében akikhez szeretnénk ha eljutna az információ és élnének az ingyenes lehetőséggel.
„Két sikeres nap van mögöttünk és máris készülünk a következő akcióra, amely augusztus 22-26 közt fog zajlani. A helyszíneket és a részletes programot a jövő hét folyamán fogjuk közölni”
- mutatott rá Dr. Finta Hajnal.
A vizsgálat alkalmával mintavétel történik a Babeş-Papanicolau kenethez, illetve a Humán Papillóma Vírus meghatározáshoz, amellyel kimutathatóak már az esetleges korai elváltozások. A mintavétel alkalmával egyszerhasználatos eszközökkel dolgoztak, ezáltal is biztosítva a fertőzésmentes körülményeket.
A méhnyakrák megelőzését, korai felismerését szolgáló program keretében, az észlelt betegség kezelését is ingyenesen megtérítik az Európai Uniós forrásoknak köszönhetően.
A program július végén indult, akkor Sepsiszentgyörgy főterén a sajtóesemény idején várakozó kisbuszt látva több sepsiszentgyörgyi nő is jelentkezett szűrésre. A mozgó rendelő ezután Szentkirályra, Illyefalvára és Aldobolyra, megfordult Gelencén és környékén, illetve Haralyban, Hilibben és Torján is. Ezeken a településeken a polgármesterek, civilek, családorvosok népszerűsítették az eseményt. Azóta a program részeként Sepsiszentgyörgyön, a megyei kórházban is elkezdődik a szűrés, ami a megye több kórházára is kiterjed majd.