„Sajnos már nem tudom elhívni anyukámat méhnyakrák szűrésre. Ő is ennek a betegségnek az áldozata lett”
2022. július 27. – 13:31
frissítve
Világszerte kétpercenként meghal egy nő méhnyakrákban, pedig ez az egyetlen olyan rákos megbetegedés, ami odafigyeléssel megelőzhető lehet. Kedden egy méhnyakrák szűrőprogram indult Háromszéken, amely révén ingyenes teszthez férnek hozzá a páciensek. A szűrés iránt érdeklődők ráadásul a mobil egységeknek köszönhetően a saját településükön vehetnek részt a szűrésben. Ezenkívül a méhnyakrák felfedezése esetén a műtét költségeit is fedezi a program.
Románia uniós szinten első helyen áll a méhnyakrák okozta elhalálozások aránya tekintetében, a megvizsgált nők közül átlagosan ötből egynek pozitív lesz a tesztje a méhnyakrák kialakulásáért felelős humán papilloma vírusra (HPV), amely tízből egy esetben elváltozást okoz. A korai felismerés viszont életeket menthet, hiszen a betegség a kezdeti stádiumában nagy eséllyel gyógyítható. Eddig Romániában a méhnyakrákról szóló tájékoztatás, az ingyenes szűrőprogramok ritkán voltak biztosítva. Most az Európai Uniónak köszönhetően a központi fejlesztési régió hat megyéjében indult el egyidejűleg a betegség megelőzését, a korai felismerését, diagnosztizálását és korai kezelését biztosító program, vagyis Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Szeben és Fehér megyékben.
A marosvásárhelyi orvosi egyetem és a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház szervezésében induló átfogó programba nem csak a kórházakat vonják be, hanem a kistelepülésekre mobil nőgyógyászati rendelőket is indítanak. Kezdetben a 24–29 éves fiatal nők számára, majd egy későbbi szakaszban a 30–64 éves korosztály esetében is biztosítják az ingyenes szűrést. A program költségvetése 10,5 millió euró, ami 170 ezer nő esetében teszi lehetővé a tesztelést.
Háromszéken dr. Finta Hajnal, a marosvásárhelyi orvosi egyetem adjunktusa, illetve a marosvásárhelyi kórház orvosa vállalta a program koordinálását. „Természetesen számunkra a hat megyéből a székelyföldi megyék a legfontosabbak. Hargita és a Maros megyében azért indult el hamarabb a projekt, mert nagyobb megyék és több időre van szükség, de Kovászna megye sem maradt le semmiről” – mondta a koordinátor. Hozzátette, az a fontos, hogy minél több nőt tájékoztassanak és vonjanak be a programba.
„A program célja a megelőzés. Ez az egyedüli rákos megbetegedés, amely szűréssel megelőzhető lenne, a betegség kezelése pedig könnyebb, ha időben észlelik. A program nagy előnye, hogy nem kell hozzá egészségügyi biztosítás, sem pedig állandó munkahely, ezek hiányában is ingyenes szűrővizsgálatban részesülnek az érdeklődők, illetve amennyiben valakinél problémák adódnak, akkor a további kezelése is teljesen ingyenes”
– emelte ki a koordinátor. Hozzátette, a program sokat segíthet azoknak a családoknak, amelyeknek problémát jelentene a kivizsgálás, esetleges műtét kifizetése, illetve a szűrés érdekében másik településen lévő kórházba való elutazás költségeinek fedezése.
A Transtelexnek elmondta, hogy Maros és Hargita megyében azt tapasztalták, hogy tudatosítani kell az emberekben az egészséges életmód fontosságát. Szerinte több évtizednyi munkát igényel még, hogy a szűrőprogram eredményessé váljon.
Kedden, Sepsiszentgyörgy főterén a sajtóesemény idején várakozó kisbuszt látva több sepsiszentgyörgyi nő is jelentkezett szűrésre. A mozgó rendelő kedden Szentkirályra, Illyefalvára és Aldobolyra indult, ma már Gelencén és környékén, Haralyban és Hilibben tartózkodik. Csütörtökön Torján lehet ingyenes szűrésben részt venni. Ezeken a településeken a polgármesterek, civilek, családorvosok népszerűsítették az eseményt. Hamarosan a program részeként Sepsiszentgyörgyön, a megyei kórházban is elkezdődik a szűrés, aztán a megye több kórházára is kiterjesztik.
Kondor Ágota, a sepsiszentgyörgyi Nőszervezet elnöke azt mondta, úgy tapasztalják, a nők nyitottak és érdeklődőek a szűrési programokra a falvakon. Például Illyefalva községben, ahol Dr. Para János családorvos és Lőte Lilla asszisztens szervezte meg a szűrési akciót, szép számban vettek részt az érdeklődők a felvilágosító beszélgetésen, és az azt követő szűrésen is.
Mit mondanak a háromszéki szakemberek?
András Pál, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház főorvosa és egyben a szülész-nőgyógyászati osztályának vezetője megrázó adatokkal indított. Elmondása szerint világszerte kétpercenként hal meg egy nő méhnyakrákban, évente 570-580 ezer beteget fedeznek fel világviszonylatban, és ennek több mint egyharmada (250 ezer) meghal a betegség következtében.
„Romániában évente több mint 3000-4500 méhnyakrákos beteget fedeznek fel, és sajnos ebből kétezren meg is halnak. A méhnyakrák egy egyszerű, banális vírusnak, a HPV-nek a következménye, amelyet valójában kezelni tudunk, hogyha idejében felfedezzük. Ma már vannak vakcinák is, amelyekkel meg tudjuk előzni a HPV-vírusfertőzések 70-80 százalékát. Ha ehhez hozzátesszük a méhnyakrák szűrést is, akkor 90-95 százalékban ki tudná irtani a nők köréből ezt a csúnya betegséget”
– ismertette az adatokat a főorvos.
A Kovászna megyei sürgősségi kórházban augusztus első hetétől indul az ingyenes szűrővizsgálat, amire telefonon és online is jelentkezni lehet majd. A főorvos szerint, amennyiben felfedeznek egy esetet, a kórház tudja biztosítani a teljes ellátását.
András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere úgy fogalmazott, eljött annak az ideje, hogy 2013-as országos méhnyakrák szűrési programot újraindítsák.
Opris Zsolt, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara vezetője szerint nem csak nőket kell bevonni a tájékoztatásba, a férfiaknak is érdeke, hogy édesanyjuk, testvérük, feleségük vagy lányuk biztonságban legyen. Noha most a program egy szűk korcsoportra fókuszál, később a 30 éves kor felettiekre is kibővítik. Illetve a program folytatásában a szűrési lehetőséget is bővíteni fogják a humán papilloma vírusra (HPV), ami magáért a méhnyakrák kialakulásáért is felelős. Finta Hajnal a Transtelexnek azt mondta, pár hét, legfeljebb 1-2 hónap múlva bővíteni fogják mind a célcsoportot, mind pedig a szűrés típusát, hogy még hatásosabb legyen a megelőzés.
Ágoston Lászlót, a háromszéki közegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta, Kovászna megyében tavaly 511 méhnyakrákos esetet tartottak nyilván, az idei félév végére viszont már meg is haladták ezt a számot, 523 esetet regisztráltak.
Szabó Péter, a Kovászna Megyei Gyógyszerészeti Kamara elnöke szerint a Kovászna megyében a nők nagy részét a szégyenérzetük gátolja meg abban, hogy a szükséges vizsgálatokat időben elvégezzék. Ráduly István, Kovászna megye prefektusa a kormány programját is kiemelte, amelynek részeként a 14-18 év közötti fiatal nőket már be lehet oltani HPV ellen, ezzel is minimalizálva a méhnyakrák kialakulásának veszélyét.
Fodor Imre Illyefalva polgármestere azt mondta, fontos, hogy időt szakítsunk minden betegség megelőzésére. „Sajnos már nem tudom elhívni anyukámat méhnyakrák szűrésre, mert már nem él. Ő is ennek a betegségnek az áldozata lett” – tette hozzá.
Jakab István Barna Kovászna Megye Tanácsának alelnöke azt mondta, a megyei tanácsnak fontos a lakosság egészsége, ezért is fektetett be a kórházba, de azt is tudják, hogy a háromszéki emberek tipikusan olyanok, akik nagyon nehezen veszik rá magukat, hogy orvoshoz forduljanak. „Tehát most ezt is megfordítottuk, az orvos fog az emberekhez menni, és ezáltal reméljük, hogy jó eredményeket fogunk elérni. Természetesen mi is beszállunk a szervezésbe és a mozgósításban.”
Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Vargha Fruzsina is a szűrés első szakaszának célcsoportjába tartozik, így kortársait, a 24 és 29 év közöttieket arra biztatta, hogy vegyenek részt a szűrésen. Hozzátette, a város nyitott bármilyen méhnyakrák megelőzésével kapcsolatos esemény népszerűsítésére.
Mi történik méhnyakrák szűréskor?
Finta Hajnal elmondta, a méhnyakrák kialakulási helye a méh alsó, elkeskenyedő, hüvely felőli része. A méhnyakrákos esetek közel fele 35 és 55 éves kor között alakul ki, a nők szakmai és társadalmi szempontból legaktívabb periódusában. Szinte az összes esetben a méhnyakrák előidézője a humán papilloma vírus, amely a védekezés nélküli szexuális együttlét alkalmával terjed. A méhnyakrákot kezdeti fázisban igen nehéz észrevenni, mert nem jár különösebb tünetekkel, megelőzésének leghatékonyabb módja, ha az elváltozásokat vagy a betegséget legkorábbi stádiumában észreveszik és kezelik. A súlyos lefolyású méhnyakrák 90 százaléka megelőzhető, ha a nők részt vesznek a rendszeres szűrővizsgálatokon, vagyis 10 betegből 9 megmenthető, mondta a szakember.
Azt is elmagyarázta, hogy a Babeș-Papanicolau teszt vagy citológiai vizsgálat során sejtmintát vesznek a méhnyak felszínéről, majd mikroszkóppal vizsgálják. Amennyiben elváltozott sejteket észlelnek, tehát a teszt pozitív, egy újabb citológiai vizsgálatra küldik a pácienst és ha ez is pozitív lesz, akkor méhnyaktükrözést vagy posztópiát végeznek, a procedúra során mikroszkóp alatt vizsgálják meg a méhszájat és annak a felszínét.
Egy pozitív teszt ugyan aggodalmat okozhat, viszont a méhnyakrák korai kezelése viszonylag könnyű és a túlélési aránya 100 százalékos. Finta Hajnal hangsúlyozta, a vizsgálatot lehetőleg évente meg kell ismételni, még akkor is, ha mindent rendben találtak. A humán papilloma vírussal (HPV) a lakosság 80 százaléka az élete során megfertőződik, és bár a szervezet immunrendszere az esetek nagyon nagy százalékában elpusztítja a vírust, kisebb százalékban gondot okozhat.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy semmiképp nem kell megijedni, pánikba esni, mert ezek az elváltozások napjainkban kis műtétekkel, szinte fájdalommentesen kezelhetők” – mutatott rá Finta Hajnal.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!