Ennyi volt: lemondott Cîțu a PNL elnöki székéről

2022. április 2. – 13:06

Másolás

Vágólapra másolva

Távozik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről Florin Cîțu – jelentette be szombaton a párt székháza előtt.

Cîțu elmondta, hogy nem mond le a szenátus elnöki posztjáról, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy „senki nem kényszerítette a távozásra”, ő maga döntött így.

„Egyértelmű volt számomra, hogy a PSD-vel való koalíció nehézségeket okoz, ez így nem természetes. Mindent, amit politikai pozícióban tettem – akár a pénzügyminiszteri, a miniszterelnöki és a PNL elnöki posztról legyen szó-, Románia érdekében hoztam döntéseket. Ha hallgattak volna rám, akkor a mostani történések nem úgy alakulnak, ahogy, de sajnos vannak olyan intézkedések, amelyeknek bumeránghatásuk lesz. Tudjuk nagyon jól, hogy ez így fog történni. A 2017-2019 között felgyülemlett problémákat a kormány átvételekor kijavítottam. Sajnos megint ugyanazokat a történéseket látom” – érvelt Cîțu.

Itt aztán úgy fogalmaz, hogy: „bár kollégáival közösen elindultak egy úton, egyedül ő maradt hű a liberális elvekhez”.

Az újságírók rákérdeztek: mégis hogy lehetséges, hogy 6 hónappal a megválasztása után egyedül maradt? Cîțu erre reagálva azt mondta, hogy „soha nem lehetsz egyedül, ha liberális elveket és értékeket tartasz magad előtt. Így kerültem a politikába, és mindig is így leszek benne. Az emberek jönnek és mennek, de a liberális elvek és értékek mindig velem lesznek”.

Arra a kérdésre, hogy továbbra is támogatni fogja-e Nicolae Ciucă miniszterelnököt, azt válaszolta: „mindig támogatni fogom azokat az intézkedéseket, amelyek liberális elveken alapulnak”.

Várható volt, hogy valami történni fog

Florin Cîțu 2021. szeptember 25-én Iohannis támogatásának köszönhetően kapott annyi támogatást a PNL kongresszusán, hogy maga mögé utasíthatta Ludovic Orbant, korábbi PNL-elnököt. Cîțu azonban hamar elvesztette az elnök bizalmát – mondhatni ő is Orban sorsára jutott –, a szombati bejelentés így nem jelent óriási meglepetést azoknak, akik követik a közéleti híreket.

Mint arról már korábban is beszámoltunk, a PNL-n belül újabb belviszályok alakultak ki, Cîțut fél évvel a megválasztása után lemondásra szólították fel a párt tagjai, azonban a politikus nem volt hajlandó eleget tenni ennek. Az ellentábor ekkor azzal fenyegetőzött, hogy újabb tisztújító kongresszust hívnak össze a leváltására.

Az új jelöltről még nincsenek hivatalos információink, a találgatások szerint azonban nagy eséllyel Ciucă miniszterelnök veszi át a helyét.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!