Pénteken kezdődik a karácsonyi vásárok idei szezonja Romániában

Pénteken kezdődik a karácsonyi vásárok idei szezonja Romániában
Vásári előkészületek Nagyszebenben – Fotó: a nagyszebeni karácsonyi vásár Facebook oldala

Pénteken kezdődik a karácsonyi vásárok idei szezonja Romániában, ekkor nyitják meg ugyanis az első ilyen jellegű eseményeket az országban.

November 17-én kezdődik az ország egyik legszebb és egyes vélemények szerint Európa egyik legolcsóbb karácsonyi vására Nagyszebenben. 2007-ben szervezték meg először, amikor a város Európa kulturális főváros címet viselte, és lényegében azóta is ők diktálják a tempót és mutatnak irányt a többi romániai vásárnak.

Szintén holnap kezdődik a craiovai karácsonyi vásár, amelynek az idei témáját Andersen klasszikusa, A hókirálynő című meséje adja. Mindkét helyszínen január másodikáig tart az ünneplés.

Javában zajlanak ugyanakkor a brassói és a kolozsvári karácsonyi vásár előkészületei is, már mindkét városban felállították a karácsonyfát. Kolozsváron november 24-én nyitják meg az eseményt, amelynek a megrendezése idén az Untold fesztivál szervezőihöz került. Ennek megfelelően a kolozsvári esemény kapuja már a fesztivál túlburjánzó mesevilágát idézi, de legalább van rajta magyar felirat. A kolozsvári szervezők úgy tűnik, hogy a korábbi – és a magyar feliratok elmaradása miatt sokat kritizált – szervezőkkel ellentétben, nagyobb figyelmet fordítanak erre. Igaz, az önkormányzat a kiírásban ezt külön kérte is.

Brassóban kicsit többet kell várni a karácsonyi vásárra, ott a december elejei hosszú hétvégére időzítették a nyitást, november 30-án lesz a hivatalos megnyitó. Nagyváradon is ekkor kezdenek, csak míg Brassóban jövő január 7-ig tart majd az „ünneplés”, addig a váradi esemény december 26-án, tehát karácsonykor tényleg lejár.

A székelyföldi városokban ugyanakkor egyelőre még messze vannak a karácsonyi vásárok, a kormány költségcsökkentő előírásai ugyanis ezek szervezését is negatívan érintik. Sepsiszentgyörgyön például rövidebb is lesz majd a karácsonyi vásár.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!