A brit sajtó szerint Európa legolcsóbb karácsonyi vására Erdélyben, Nagyszebenben található

2023. november 14. – 08:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az Eurochange utánajárt, hogy melyek az ár-érték arányban legjobb ünnepi úti célok. A szakemberek olyan tényezőket vizsgáltak, mint a szálloda- és repülőjegyárak, az ételek és italok árai, valamint a kézművestermékek, szuvenírek kínálata.

A nagyszebeni karácsonyi forgatag lett Európa legolcsóbb adventi vására a brit Eurochange szerint. A cég nem csak azt derítette ki, hol lehet olcsón vásárolni, hanem azt is, hova lehet olcsón eljutni, szállást bérelni és eltölteni néhány napot. Laura Evans, az Eurochange egyik vezetője elmondta, hogy a kutatásuk alapján a romániai Nagyszebent ajánlják a briteknek az egyik legjobb és legolcsóbb európai karácsonyi vásárként, amelyet érdemes felkeresni, ha jó ár-érték arányra és igazán autentikus élményre vágynak.

Bár szerintük az Egyesült Királyságban is több tucat fantasztikus karácsonyi vásár van – kettő még a világ top 10-es listájára is bekerült –, néhány fantasztikus lehetőséget ajánlanak azoknak, akik bevállalnának egy rövid repülőutat is, hogy egy másik országban élvezzék a karácsonyi vásárok hangulatát. Az Eurochange hírét szemléző Daily Star például arra hívja fel a figyelmet, hogy Nagyszebenben egy pohár forralt bor ára mindössze két font, egy sörért pedig egy font alatti összeget kell fizetni. Azoknak a briteknek, akik szeretnek más országokba látogatni és megtapasztalni a helyi hagyományokat, remek alternatívát jelent a nagyszebeni vásár, hogy belekóstoljanak a külföldi ünnepi piacok fényeibe, illataiba és hangjaiba, különösen azért, mert mindössze 90 fontot kell költeniük repülőjegyre és szállodára – írja a Daily Star.

A lap kutatása szerint a romániai Nagyszeben nem csak ár-érték arányban jó, de igazán autentikus élményben részesülhetnek az oda látogatók. A vásárban kézzel készített ajándékokból lehet válogatni és helyi finomságokat, például különböző kalácsokat, mézespogácsákat és kürtőst is lehet kóstolni.

Nagyszebenben az átlagos szállodai költségek fejenként és éjszakánként kevesebb mint 20 fontba kerülnek. Ha azonban jobb minőségű szállásra vágyik a látogató, akkor egy négycsillagos hotel esetén már 70-80 fonttal kell számolni. De igen olcsón lehet enni és inni, és a kézműves termékek is olcsóbbak az európai átlaghoz viszonyítva.

Semmi sem olyan varázslatos, mint egy este, amelyet forralt borivással, Bratwurst-lakomával és a vidám ünnepi vásárosok termékeinek megtekintésével tölthetünk, írja a brit kiadvány hozzátéve, hogy az angliai vásárok azonban a legdrágábbak közé tartoznak Európában: Manchesterben egy sör és egy hot dog ára 25 font. Az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú ország Románia, hangsúlyozza a lap, és különösen „a misztikus Erdély régióját” ajánlja az érdeklődőknek.

A nagyszebeni karácsonyi vásár 2023. november 17-től 2024. január 2-ig tart nyitva.

Nagyszebenről azt írja a Daily Star, hogy Románia legnépszerűbb karácsonyi vásárhelye, megelőzve a fővárost, Bukarestet, ami szerinte elég lenyűgöző teljesítmény. A turisták özönlenek, hogy meglátogassák a nagyszebeni karácsonyi vásárt, és az eddigi évek visszajelzései szerint remek hangulatú a téli rendezvény, hangsúlyozza a portál részletesen bemutatva az erdélyi helyszín szépségeit. Arról is ír, hogy Nagyszeben lakói magyar, román és német örökséggel rendelkeznek, ami gazdag, egyedi kultúrát ad a városnak, rengeteg hagyományos karácsonyi elemmel, amelyek együttese rendkívül vonzóvá teszi a vásárt.

Az előző évek kínálata idén is biztosítva van, a hírek szerint lesz korcsolyapálya és óriáskerék is. Az óváros szívében, a Nagy Piacon megrendezendő, karácsonyi meséket idéző vásáron a tér történelmi épületeire ünnepi fényeket vetítenek ki. A legkisebbek találkozhatnak és beszélgethetnek a Mikulással, aki a műhelyében várja a gyerekeket és szülőket egyaránt.

Az elemzés Nagyszebenen kívül a wroclawi és a tallinni vásárt ajánlja, melyek szintén barátságos árakkal várják az odalátogatókat.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!