Román Jégkorong Szövetség új elnöksége: A bíróság is kimondta, törvénytelen volt a szeptemberi tisztújítás

A Román Jégkorong Szövetség új elnökségének ad igazat a Bukaresti Törvényszék október 31-én hozott alapfokú döntése, hívta fel a sajtó figyelmét közleményében Nagy Attila-Ferenc, a szövetség nemrég megválasztott elnöke.
A bírósági eljárásra és a Román Jégkorong Szövetség körüli botránysorozatra azért került sor, mert 2022 szeptemberében Román Jégkorong Szövetség régi vezetője, Alexandru Hălăucă úgy választatta újra magát, hogy a tisztújítón a 2021/22-es idény versenyeiben szereplő 25 egyesület közül 12 nem kapott szavazati jogot, de számos jelölt iratcsomóját is visszautasították. A jellemzően székelyföldi hokicsapatok kizárására válaszul, a Novák Eduárd által vezetett sportminisztérium felfüggesztette a jégkorongszövetség szeptemberi küldöttgyűlésének határozatait. Az ügy jogi úton folytatódott, addig azonban a szövetség áprilisban új választást tartott.
Matti Nurminen, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) főtitkára a történtek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az IIHF minden kétség nélkül – az április 6-án megválasztott – Nagy Attila-Ferencet ismeri el a Román Jégkorong Szövetség elnökeként.
Nagy Attila-Ferenc a bírósági portálon megjelent alapfokú ítéletre hivatkozva megjegyezte, a 2022. szeptember 15.-i tisztújító közgyűlés, illetve az ezt megelőző elnökségi ülés jogszerűtlenül zajlott le. „Eszerint szükséges és törvényes volt annak a 2023. április 6-i tisztújító közgyűlésnek a megtartása, amelyen az aktuális vezetőséget megválasztották” – tette hozzá a szövetség elnöke, akinek a bíróság döntése bizakodásra adott okot.
„Akkor is teljesen nyilvánvaló volt, és hangoztattuk is, hogy törvénytelenség történt. 411 nappal később ezt a bíróság is kimondta. A mostani döntés azt jelenti, hogy alapfokon az összes lényeges kérdésben folyó pert megnyertünk. A jégkorong megújítására törekvő összefogásunkról tehát bebizonyosodott, hogy nemcsak morálisan helyes, de jogilag is indokolt. Köszönöm szépen mindenkinek a befektetett munkáját! Bízom benne, hogy mostantól kevesebb energiát kell fordítanunk a korábbi vezetőség által generált konfliktusra, és több energiánk marad az építkezésre!” – tette hozzá.
Ha az alapfokú döntést nem fellebbezik meg, akkor a határozat értelmében érvénytelenítik az említett elnökségi ülés és tisztújító közgyűlés összes döntését.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!