Kellemes karács... akarom mondani húsvétot! Úgy havazik Erdélyben, mintha legalább karácsony jönne

2023. április 4. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Megjött a havasz! Nem, nem elírás: ez egy új évszak, a havas tél és a tavasz kombinációjából keletkezett, és az előrejelzések szerint egész héten örülhetünk neki. Látványosságban nincs hiány, a faágak virágjait vastagon borítják most a hópelyhek, és zsákszámra szórják az égből az újabb és újabb mennyiségeket. Egész Erdély fehér lett, megnéztük a nagyvárosok webkameráit, és mindenhol rendületlenül esik a hó!

Kedd reggelre olyan lendülettel érkezett meg a havazás szerte Erdélyben, mintha legalábbis nem húsvétra készülnénk, hanem karácsonyra. Bezzeg, karácsonykor régi fotókon kellett felidézni, hogy milyenek is lehettek a havas ünnepek, mert akkor egy centi nem sok, annyi nem volt. Megnéztük az erdélyi hóhelyzetet, és megmutatjuk nektek is.

Brassóban és környékén nyoma sincs a tavasznak. A városban és a környékén kirakott élő webkamerák képen szerint pedig legalább 10 centi vastagságban áll a hóréteg a tetökön, az utcákon és kb. mindenhol (az előkép nem zavarjon meg, csak rá kell kattintani a lejátszás gombra). Brassópojánán ez alapján még koránt sincs vége a síszezonnak, mint a Madarasi Hargitán.

Persze, ha olvastuk a hétfői előrejelzést, akkor olyan nagyon nem lepődhetünk meg, de kedd délben olyan óriási pelyhekben hullott a hó Kolozsvár központjában, amit akármelyik téli napon csodálattal követtünk volna. S őszintén, még így április elején is elég jól nézett ki. Kolozsvárról is van élőkép, de azt most nem ágyazom be, csak linkelem, mert jelenleg kevésbé látványos, mint Brassóban. A törcsvári kastélyt pedig azért nem ágyazom be, mert olyan sűrűn hull a hó, hogy alig kivehetők a kastély körvonalai.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) legfrissebb figyelmeztetése szerint az elkövetkező egy napban nem is nagyon fog csillapodni a havazás, a Déli- és a Keleti-Kárpátok 1400 méter fölött magasságaiban, valamint Moldva nagy részén másodfokú (narancssárga) riasztás van érvényben szerda kora délutánig. Ezeken a területeken erős havazás, átmeneti hófúvások várhatók, illetve hótakaró kialakulása valószínű.

Havazás a kolozsvári szerkesztőségünk erkélyéről – Fotó: Gál László / Transtelex
Havazás a kolozsvári szerkesztőségünk erkélyéről – Fotó: Gál László / Transtelex

Szintén szerda kora délutánig van érvényben az az elsőfokú (sárga) figyelmeztetés, amely Partium és Bánság kivételével gyakorlatilag egész Románia területére érvényes, és felerősödő széllökésekre, havazásra, illetve hótakaró kialakulására figyelmeztet a területeken.

Szóval nem meglepő, hogy az élőkép szerint Kézdivásárhelyen főterén is szépen havazik, de egyelőre ott nem állt meg úgy a hóréteg, mint Csíkban. Persze, Csík egy külön fogalom.

Egyébként a havas képek karácsonyi hangulatán túl a hétköznapi valóság arról szól, hogy Székelyföldön jelentősen megnehezítette a forgalmat a nagy mennyiségű hó. A sűrű havazás miatt a Parajd és Gyergyóalfalu közötti országutat részlegesen lezárták, közölte az Agerpres a Hargita megyei rendőr-főkapitányság felhívására hivatkozva, amely szerint az említett szakaszon a 7,5 tonnásnál nagyobb járművek számára tilos a közlekedés.

A székelyföldi megyében télies körülmények között halad a forgalom, a rendőrség azt tanácsolja a sofőröknek, hogy téliesített járművekkel közlekedjenek és biztonságos mennyiségű üzemanyaggal töltsék fel a tartályt.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!