Charlie Ottley készített reklámvideót Temesvárról, és a BBC-n népszerűsítik a bánsági fővárost

2022. november 15. – 13:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy rövid egypercesben és egy hosszabb lélegzetű dokumentumfilmben mutatja be Temes megye természeti szépségeit és épített örökségét Charlie Ottley brit producer, aki a Temes Megyei Tanács felkérésére vágott bele a filmek elkészítésébe. A projekt szerint, elkészültük után, a videókat a BBC összes csatornáján sugározni fogják egy reklámszerződés értelmében, hogy népszerűsítsék a megyét, mint turisztikai desztinációt.

Charlie Ottley brit producer, a „Vad Kárpátok” és a „Románia ízei” című dokumentumfilmek rendezője jól ismert már Romániában, és Károly királyhoz hasonlóan egyfajta nem hivatalos nagykövetként sokat tett az ország népszerűsítéséért. Mivel Temesvár nemsokára Európa Kulturális Fővárosa lesz, az önkormányzat úgy döntött, felkérik az angol dokumentumfilmest, hogy ezúttal egy Temesvárt és Temes megyét népszerűsítő filmet készítsen.

Ottley két videót készített Temesvárról, és a megyei tanács 25 ezer eurót fizetett a brit videósnak a munkáért. Mindkét filmnek román és angol nyelvű változata is van, a rövid egypercest máris megosztották a romániai közönséggel is:

„A Temes Megyei Tanács úgy döntött, hogy Charlie Ottley-vel dolgozik együtt, aki filmjei révén már sokat tett Románia népszerűsítéséért. Ez az egyik legfontosabb lépés, amelyet Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban – népszerűsítése érdekében teszünk, de Temes megye népszerűsítése érdekében is, turisztikai szempontból. Nem elég elkészíteni a dokumentumfilmet, el is kell juttatni őket minél több nézőhöz, potenciális látogatóhoz, ezért folyamatban van egy szerződéskötés a BBC-vel, hogy a dokumentumfilmeket az összes BBC-csatornán bemutassuk. Gyakorlatilag ez lesz Románia legnagyobb promóciós kampánya, ami az elmúlt években lezajlott. Nagyon elégedettek vagyunk a két anyaggal” – mondta Alexandru Proteasa, a Temes Megyei Tanács alelnöke

A gyártás majdnem egy évig tartott, mivel Ottley minden évszakban szeretett volna felvételeket készíteni. A brit producer hangsúlyozni szerette volna, hogy Temesváron kívül Temes megyében számos más festői hely is van, amelyek megérdemlik, hogy a turisták megismerjék őket.

„Sokszor jártam már itt, ismerem Temesvárt, nagyon szép város. Imádom a gyönyörűen felújított épületeket, a sétálóutcát, a sok menő éttermet, az Operát és a Színházat, amelyek mesések... és így tovább. De Temes megye új élmény volt számomra. Az egész területet fel tudtam fedezni. A film munkálatai során nagyon szép falvakat, hagyományos mesterségeket, kolostorokat fedeztem fel, lenyűgözött a kulturális sokszínűség. A dombok és hegyek, vízesések, erdők és tavak lenyűgöztek, és mindenkinek ajánlom, hogy vágjon neki, és fedezze fel ezt a mesés tájat. A borturizmus is nagyon fontos. Romániának a nyugati részében, a Bánságban, Temesváron nagyon sok mindent kellett bemutatnunk, a bőség zavarával küszködtünk. Remélem, mindenkinek tetszeni fog a film, amit készítettünk” – mondta Charlie Ottley.

A forgatás során a britnek kellemetlen élménye is volt. Két 10 és 14 éves gyerek ellopta a drónfelszerelést tartalmazó táskáját a temesvári Városligetben. A rendőrség gyorsan azonosította az elkövetőket, és a berendezéseket visszaszerezték. Charlie Ottley akkor azt nyilatkozta, hogy nem akarja megbüntetni a felszerelését elcsenő gyerekeket, hanem szeretné meghívni őket a Flavours of Romania című dokumentumfilm forgatási helyszínére. „Szeretnék ajándékozni nekik egy kamerát, szeretném megtanítani őket filmezni, az újrakezdés lehetőségét nyújtani nekik, arra bátorítani őket, hogy ne ismételjék meg szüleik hibáit; ugyanis, ha jól értettem, az apjuk börtönben van” – fűzte hozzá.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!