Templom

Iohannis első nyilvános útja a lemondása után a templomba vezetett
A Nagyszeben központjában álló római katolikus templomban vett részt a misén.
14. századi falképeket tártak fel a székelyföldi Szacsva középkori templomának külső falán
A templom belsejében már korábban feltárták a Szent László legendát ábrázoló falképet.
Vasárnapi istentiszteleten nyitott tüzet egy nő a hívőkre Texasban
A támadót lelőtték, a vele érkezett 4-5 éves kisgyereket súlyosan megsebesítették.
Az apró romániai falu, ahol 300 évig egyetlen válást jegyeztek
A Berethalmon működő szerelembörtön annyira hatásos volt, hogy évszázadokon keresztül egyetlen válást regisztráltak a faluban. A párokat összezárták egy apró szobába, és hat hétig mindenen...
Egyre több templomban lehet adakozni digitális persely segítségével
A katolikus egyház szerint ezzel kívánnak igazodni ahhoz, hogy egyre kevesebb embernél van készpénz.
Újraszentelik a felújított temesvári katolikus székesegyházat
A teljes körű restaurálási munkálatok után az Európa kulturális fővárosa program évében a hívek és a zarándokok birtokba vehetik a templomot.
Leégett egy fatemplom a máramarosi Borsán
Épp virágvasárnap maradtak templom nélkül a helyi ortodox hívek.
Bemutatták Erdély legrégibb tetőszerkezetét Magyarvistán
Három erdélyi épületben ismernek a XIV. századból származó tetőszerkezeteket, de rengeteg még a kutatni való, mert nagyon sok szerkezetnek még nem vizsgálták meg ezzel a dendrokronológia módszerrel...
Kövess minket Facebookon is!