Sorin Grindeanu
Január végéig döntik el a szociáldemokraták, hogy kormányon maradnak-e
Sajtóértesülések szerint Sorin Grindeanu PSD-elnök Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter leváltását kérte Ilie Bolojan kormányfőtől.
Elemzés: Grindeanu átalakítaná a PSD-t, baloldali párt helyett egy szalonképesebb AUR-t formálna
Sorin Grindeanu nem új politikai projektet hirdet, hanem visszatereli a PSD-t a múltba – abba a komfortzónába, ahol a nemzet, a család, az egyház és az állami gondoskodás hívószavai működnek.
Hivatalosan is Sorin Grindeanu a PSD új elnöke, ismét „a nép pártjává” akarja tenni a szervezetet
A párt több választási fiaskó után rendezi a sorait. Az alapszabályzatból kikerült a „progresszív” jelző, ugyanakkor új arcokat választottak a vezetőségbe.
Letette az esküt a PSD által kritizált Oana Gheorghiu, a Bolojan-kabinet új kormányfő-helyettese
Oana Gheorghiu korábban azt mondta Trumpra, hogy „jöttment”.
A Trumpot jöttmentnek nevező Oana Gheorghiut javasolta miniszterelnök-helyettesnek Bolojan
Oana Gheorghiu a romániai civil szféra egyik kiemelkedő alakja. Az általa vezetett alapítvány építtetett kizárólag adományokból kórházat rákbeteg gyereknek, amit még az amerikaiak is kitüntették.
A PSD csatát nyert Ilie Bolojannal szemben, de a koalíció sorsa még nem dőlt el
Források szerint meghosszabbítják az alapélelmiszerek árrésstopját, de egyelőre még nem szusszanhatnak fel a koalíciós vezetők. Szerdán az alkotmánybíróság is próbára teszi őket.
Még nincs egyetértés a koalícióban a közigazgatás karcsúsításáról, közben általános sztrájk készül
A Nicușor Dan államfővel folytatott keddi tárgyalás után külön munkacsoport létrehozásáról állapodtak meg, mondta Bolojan. A kormányfő szerint a központi közigazgatásban is lenne még leépítenivaló.
A PSD visszatér a koalíciós ülésekre
A PSD augusztus eleje óta nem vesz részt a koalíciós egyeztetéseken, miután hivatalosan megsértődtek az USR-re, mert az helytelenítette, hogy gyásznap legyen Iliescu halála miatt.
A PSD készségesen támogatja a privilégiumok megszüntetését, de még mindig nem hajlandó visszatérni...
A párt vezetői ugyanakkor részt kívánnak venni minden munkacsoportban, ahol a fiskális intézkedéseket, a közigazgatási reformot és a PNRR-projekteket érintő kormányrendeletet elemzik.
Ezeket a feltételeket szabja a PSD, hogy kormányon maradjon
A PSD nem lép ki a kormányból, de feltételekhez köti a koalíciós ülésekre való visszatérést: privilégiumok eltörlése, beruházások folytatása, költségvetési átláthatóság.









