Kolozs megye
Sulyok Tamás magánlátogatásra érkezik Erdélybe, programjában Kelemen Hunorral való találkozó is...
A magyar köztársasági elnök augusztus 18-án kezdődő háromnapos magánlátogatásra érkezik Kolozs megyébe. Programja során részt vesz a Kolozsvári Magyar Napokon, több kulturális eseményen, és...
Másként az országért néven alapít új pártot a Kolozs megyei tanács elnöke
Alin Tișe, a PNL-ből nyáron kilépett megyei vezető bejelentette: APT néven új, értékteremtő jobboldali pártot alapítana, amely a dolgozó és adófizető embereket képviselné.
Fogyatékossággal élők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő program indul Kolozs megyében
Olyan embereknek is segítenek, akik most dolgoznának először, különös tekintettel azokra, akik épp most kerülnek ki az intézményes ellátásból.
Jóváhagyták az Erdélyi-szigethegységet átszelő bicikliút Kolozs megyei szakaszának...
Egy lépéssel közelebb került a 113 kilométer hosszú hegyvidéki bicikliút megépítéséhez, bár a helyreállítási alapból származó forrásokat jócskán ki kell még egészíteni.
Bukarest után Kolozs megyében a legmagasabb a nettó átlagfizetés
A magasabb bérek elsősorban azokhoz a régiókhoz köthetők, ahol erős az IT-, mérnöki, energia- és építőipari szektor jelenléte.
Szakít a PNL-vel Alin Tișe, miután nem választották meg első alelnöknek
A Kolozs megyei tanács elnöke árulók vezette csődtömegnek nevezte a PNL-t, és arról írt, hogy többi Kolozs megyei kollégája is osztozik a véleményében.
Júliusra leaszfaltozzák a Tordát kikerülő gyorsforgalmi utat
Úgy tűnik, nyárra tényleg átadják a Tordatúr melletti gyorsforgalmi utat.
Kolozs megye több ezer háztartásában három napra felfüggesztik a vízszolgáltatást
Románia valószínűleg leghosszabb ivóvízvezetéke épül Kolozs és Szilágy megye között.
Aláírta a partnerségi megállapodást a kolozsvári HÉV-hez a helyi önkormányzat és a CFR
Ha a közlekedési minisztérium minden dokumentumot rendben talál, jöhetnek a közbeszerzési ajánlatok.
Májusban kiírják a közbeszerzési eljárást a kolozsvári HÉV kivitelezésére, ígéri Boc
A megvalósíthatósági tanulmány szerint a HÉV Bonchida és Magyargorbó között fog közlekedni a már meglévő vasúti síneken.









