Ilie Bolojan

Figyelmeztető sztrájkot tartottak több mint 1300 polgármesteri hivatalban
Bolojan paradigmaváltást ígér a közigazgatásban, az érintettek inkább tiltakoznak.
Több mint 2,3 milliárd lejbe kerültek tavaly a speciális nyugdíjak, az alkotmánybíróság február...
A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság éppen a döntést megelőző napon hirdet ítéletet az egyik alkotmánybíró ügyében
Adók, költségvetési hiány, PNRR-pénzek, közigazgatási reform: Bolojan leltára az állam állapotáról
Át kell írni a törvényt, hogy a helyi adókat csökkenteni tudják, mondta a kormányfő, de ez is legfeljebb átmeneti könnyítés lehet.
Hosszú hallgatás után ismét megszólalt Kelemen Hunor az adóügyben
Miközben az RMDSZ végig megszavazta a megszorításokat, Kelemen Hunor a székelyföldi tiltakozások nyomására most már a helyi adók visszavágásáról beszél.
A pénzügyminisztérium nemet mondott az adócsökkentésre, az RMDSZ polgármesterei civil eszközöket...
A székelyföldi tüntetések után több városháza abban reménykedett, hogy legalább utólag enyhíthet az adóemeléseken. A pénzügyminisztérium levele azonban bezárta ezt az ajtót. Most petícióval,...
Már az elnök is a koalíciós partnerek összebékítésén dolgozik, nem tudni, mikor jön ki a...
Elhúzódnak a koalíciós egyeztetések a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítő csomagról, miközben Nicușor Dan államfő már személyesen próbálja összebékíteni a kormányzó pártokat, a döntés...
Románia kivár Trump Béketanácsával: Bukarest európai egyeztetéshez köti a döntést
Miközben Magyarország már aláírta az alapító okiratot, Románia továbbra sem kötelezi el magát. Nem a pénz az akadály, mondta a miniszterelnök.
Rendet tenne a kormány az állami tulajdonú cégeknél, mert sok vállalat veszteséges vagy már csak...
A kormány szerint ideje rendet tenni az állami cégek körül: több száz vállalat működik veszteséggel, sok közülük pedig már nem végez valódi tevékenységet, mégis évek óta a költségvetést terheli.
Bolojan: Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni Venezuela megtámadása ügyében
A külügyminisztérium szerint nem kerültek bajba román állampolgárok Venezuelában.
Orbán energiáról szóló sikernarratívája mögött egy kettészakadt piac áll, Románia ennek az árát...
A kelet–nyugati irányban kettészakadt európai energiapiacon ugyanazok a magas árak sújtják Romániát és Magyarországot, mégis egészen másként jelennek meg politikailag. Miközben Budapesten...
Kövess minket Facebookon is!