Elena Udrea

Elena Udrea a börtönbüntetése csökkentését kéri a bíróságtól
A korábbi miniszter azt állítja, hónapokat ült már fogdában külföldön az ügyében, és ennyivel kevesebbet szeretne itthon börtönben maradni.
Elárverezik a szilágybagosi gyógyfürdőt, a kezdő ár több mint három millió euró
A csődöt mondott cég hitelezői között van Elena Udrea egykori turisztikai miniszter is, aki jelenleg börtönbüntetését tölti vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.
Börtönben marad Elena Udrea
Elutasították a Bute-gála ügyében született ítélet felülvizsgálatára irányuló kérelmét.
Jogerős: elévült az ügy, amelyben korrupcióval vádolják Elena Udreát és Ioana Băsescut
Traian Băsescu volt államfő 2009-es kampányának finanszírozásával kapcsolatban indított eljárást a DNA.
Az adóhatóság eladná Elena Udrea csekély 6,8 millió lejt érő bukaresti telkét
Már másodszor próbálkoznak az ingatlan értékesítésével, 25 százalékot máris engedtek az árból.
Elévülés miatt megúszhatja az 5 millió dolláros kenőpénz elfogadását Elena Udrea
Az egykori minisztert befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolták.
Az utolsó jogorvoslati kísérletét is elutasították, börtönben marad Elena Udrea
A volt turisztikai minisztert vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt ítélték hat év szabadságvesztésre.
Udrea bejelentette, hogy a Nép Ügyvédje segítségével kiharcolta, hogy a börtönben lévő anyák...
Udrea azt mondja, most azért „harcol”, hogy a lányával lehessen a gyermek negyedik születésnapján.
Kövess minket Facebookon is!