Elena Udrea a börtönbüntetése csökkentését kéri a bíróságtól
Elena Udrea a hátralevő börtönbüntetésének csökkentését kéri a bíróságtól – írja az Agerpres bírósági források alapján. Úgy tudják, Udrea 154 nap levonását kéri hátralevő büntetéséből. A volt miniszter arra hivatkozik, hogy ebben az ügyben 154 napot töltött őrizetben külföldön, amiből 83-at Costa Ricán, 71-et pedig Bulgáriában.
A bíróságok portálján közzétett adatok szerint Udrea keresetét március 20-án regisztrálták a Prahova megyei bíróságon, az első tárgyalását április 8-ár tűzték ki. Elena Udreát a târgșori börtönben tartják fogva 2022 júniusától, amikor a bolgár hatóságok kiadták a román államnak.
A volt miniszter ellen 2015-ben emeltek vádat az úgynevezett Bute-gála ügyében, és 2018-ban mondták ki a hat év szabadságvesztésről szóló jogerős ítéletet. Időközben Udrea megszökött az országból, Costa Ricán fogták el és tartóztatták le. 2018 decemberében aztán felfüggesztették Udrea büntetésének végrehajtását, miután az alkotmánybíróság megállapította, hogy a büntetőperben egy törvénytelenül megalakított öttagú bírói testület ítélkezett. A korábbi turisztikai miniszter így kiszabadult a Costa Rica-i fogdából, majd visszatért Romániába.
Az ügye azonban nem ért véget. 2022-ben a legfelsőbb bíróság elutasította Udrea semmisségi folyamodványát, és kimondta, hogy a volt miniszternek le kell töltenie a 6 éves börtönbüntetését. Udrea ekkor megszökött az országból, de Bulgáriában elfogták és a bolgár hatóságok kiadták Romániának.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!