Zöld utat adott a kormány a Brassó–Fogaras autópálya megépítésének

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit – írta az Agerpres.
Horațiu Cosma közlekedési államtitkár Facebook-oldalán a döntéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy évekig tartó késedelmek után a román állam hivatalosan is vállalja ennek a gyors és biztonságos közúti kapcsolatnak a megépítését, amely Brassót köti majd össze az országos és európai gyorsforgalmi úthálózattal.
Az ügyvivő kormány közleménye szerint a 9,3 milliárd lej értékű beruházást részben uniós alapokból finanszírozzák a Közlekedési Operatív Program keretében, részben pedig állami büdzséből. Cosma szerint a következő lépés az építési munkálatok közbeszerzési eljárásának az elindítása lesz.
A projekt szerint a 49,75 kilométeres sztráda kivitelezés időtartamát 36 hónapban határozták meg. A kivitelezőnek három csomópontot (Feketehalom-Dél, Feketahalom-Észak és Sárkány), 49 hidat, felüljárót és viaduktot, három, összesen 800 méter hosszúságú vadátkelőt (úgynevezett cut and cover technológiával), egy parkolót és egy kiszolgálóhelyet kell kialakítania.
Az államtitkár bejegyzésében azt nehezményezi, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére 2021 augusztusában írták alá a szerződést, és elvileg 22 hónap alatt kellett volna elkészülnie, de végül 5 évbe telt, amíg eddig eljutottak.
„Egy ilyen jelentőségű projektnél ez túl hosszú késedelem, a következő szakaszokban nem engedhetjük, hogy hasonló megismétlődjön” – írta. Állítása szerint a minisztériumban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tervezési és kivitelezési munkákra a közbeszerzés a lehető leghamarabb elinduljon, és az építkezés már 2027-ben elkezdődhessen.
A Brassó és Fogaras közötti autópálya elvileg a Háromszéket is átszelő A13-as sztráda része, amely az A1-es autópálya nagyszebeni csomópontjától vezet Bákó irányába, és teremt összeköttetést az A7-es sztrádával. Az A13-as Nagyszeben és Fogaras közötti szakasza már épül, a legutóbbi hírek szerint elég jó ütemben, van olyan része is, ahol a munkálatok 50 százalékát már befejezték. A Brassó és Bákó közötti szakasznak egyelőre a megvalósíthatósági tanulmányán dolgoznak. Az Országos Közúti Beruházási Társaság legutóbbi közlése szerint a 147 kilométeres távot öt különálló részre osztják, hogy azok külön-külön is megépíthetők és forgalomba helyezhetők legyenek:
- a Feketehalom és Sepsiszentgyörgy között 47 kilométeres táv,
- a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely között 34 kilométeres táv,
- a Kézdivásárhely és Sósmező közötti 40 kilométeres táv,
- a Sósmező és Onești Vest közötti 22 kilométeres táv,
- és az Onești Nord és Răcăciuni közötti 33 kilométeres táv.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom