Tőkés László: A Fidesz jó példával jár előttünk a nemzeti erők hatékony egyesítésében
„Remélem, a mai együttlétünket senki nem fogja megzavarni” – mondta Tőkés László református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, majd köszönetet mondott a fesztivál szervezőinek és Orbán Viktornak, „a gondoskodó nemzet miniszterelnökének a kitüntetett jelenlétéért”.
Arról beszélt Tőkés, hogy Orbán Viktor tavalyi – kevert fajúságról szóló – beszédét a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) nyilvánosan elítélte és gyűlöletbeszédnek nyilvánította, miközben az úzvölgyi katonai temetőben történteket nem ítélik el. Tőkés László megdöbbentőnek nevezte a polkorrekt román diplomácia hungarofóbiáját, és a magyarországi közméltóságok nyilatkozatait kárhoztató kijelentéseit.
Sajnálatosnak nevezte, hogy a szabadegyetemből kiveszett a román–magyar párbeszéd, és meggyengült a román nemzeti oldal, az RMDSZ pedig kiesett a pixisből az amerikai érdekeket képviselve. Tőkés felszólalásában többször is élesen kritizálta az RMDSZ-t, amely szerinte kisajátította a romániai magyarok ügyét, miközben akadályozza a párbeszédet és az összefogást.
A romániai magyar párt a jövő évi választásokra készülve inkább a szavazatok gyűjtésére koncentrál, mintsem a nemzeti közösséggel foglalkozna – fogalmazott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint a romániai magyar közösségek, pártok összefogására lenne szükség.
„A Fidesz jó példával jár előttünk a nemzeti erők hatékony egyesítésében”
– mondta Tőkés László.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!