Nagyon durva beomlások látszanak a parajdi sóbányánál a Sóvidéki Televízió felvételein
Látványos és aggasztó felvételeket tett közzé a Sóvidék Televízió csütörtökön a parajdi sóbánya fölötti munkaterületről. A friss drónfelvételeken több méter mély szakadékok és megsüllyedt területek láthatók a parajdi sóbánya körüli munkaterületen. A képsorok megerősítik: a föld alatti üregek egyre nagyobb területen roppannak be, a felszín helyenként megnyílik. A látvány sokkoló, a szakemberek szerint a bánya egyes pontjai továbbra is instabilak, és újabb beomlásokra is számítani kell.
A bánya födémének beszakadásától már a katasztrófa kezdetétől tartanak a szakemberek, egyik első intézkedés volt homokzsákokkal megpróbálni kivédeni az árhullámot, amit egy totális beszakadás okozott volna. Az elég hamar kiderült, hogy a hirtelen beszakadás veszélyétől nem kell tartani, helyette fokozatos, kisebb-nagyobb beomlások keletkezhetnek, és a bánya feltöltődése után néhány napra meg is jelentek az első kráterek, amelyek fokozatosan nőttek. Ezek egy része már egyesült, így óriási árkok, sós vízzel telt szakadékok látszanak a felvételen.
Eközben Kovács J. Szilamér geológus a közösségi oldalán arra figyelmeztetett, hogy a Párhuzamos bánya egy kritikus pontján várható a következő nagy beszakadás. Szerinte valószínű, hogy a Dózsa-akna felvonószerkezetének masszív betoneleme adhatja meg magát elsőként, ami további szerkezeti károkat is okozhat. Hozzátette: bár az érintett szakasz különösen sérülékeny, a bánya többi része jelenleg stabilnak tűnik.
A födémbeszakadásokra egyébként Petres Sándor Hargita megyei prefektus is reagált csütörtökön. Mint elmondta, ezek a régi bányaüregekből sós vizet szorítottak ki, ami újabb lökést adott a Korond-patak sótartalmának. A veszélyeztetett térség lakóinak evakuálása továbbra is érvényben van, a hatóságok szerint a helyzet súlyos, de nem romlott a lakossági biztonság szempontjából. Petres szerint a legnagyobb gondot most az okozza, hogy továbbra is édesvíz áramlik be a sóval telített rétegekbe – ez sós oldat formájában a felszínre jut, növelve a víz sókoncentrációját.
Luci Ervin, a vízügyi hatóság műszaki igazgatója megerősítette: a reggeli mérések szerint valóban nőtt a sótartalom, és a szennyezés első hulláma már elérte a Marost, és Soborsint (Săvârșin) térségénél már mérhető. A román hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy a szennyezés ne jusson át Magyarországra – elsősorban víztározók megnyitásával és folyamatos hígítással.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!