Parajd: ipari vagy természeti katasztrófa?
A parajdi sóbányát elöntő víz és a Kis-Küküllőbe jutó só valóságos ökológiai katasztrófát idézett elő – de a természeti csapás retorikája mennyiben fedi el a rendszerszintű emberi mulasztásokat? A sószennyezés nemcsak élővilágot pusztított el és tízezrek vízellátását veszélyezteti, hanem súlyos kérdéseket vet fel az állami felelősségvállalás, a bányaüzemeltetés biztonsági gyakorlata és a kríziskezelés hitelessége kapcsán. Hogyan történhetett meg mindez úgy, hogy senkit nem vontak felelősségre? És vajon a most bejelentett intézkedések valóban megoldást kínálnak – vagy csupán politikai kármentést szolgálnak?
Az újabb fejlemények egyáltalán nem biztatóak, a régi bánya fölötti felszín omlik, a sós víz mára már elpusztította a Kis-Küküllő élővilágát legalább annak középső folyásáig (ha nem még lejjebb is). A Parajdtól 80 km-re fekvő Dicsőszentmárton város lakói (és persze számos községben) tízezrek a Küküllőn lecsorgó sósvíz következtében vízhiányban szenvednek és még nincs vége a sós áradatnak, mely bármikor megismétlődhet.
Most bezzeg egymást érik a miniszterek, hivatalosságok Parajdon, s a tévékamerák előtt nyilatkoznak is, a kármentésről, megoldásokról, illetve, mert ez a menő, a közösségi médián keresztül is kommunikálnak. Például legutóbb Bogdan Ivan gazdasági, digitalizációs, vállalkozásfejlesztési és turisztikai miniszter jelentette, hogy a beavatkozásoknak köszönhetően sikerült csökkenteni az azonnali beomlás veszélyét, meg hogy a kormány a gyorssegély formájában megígért 300 millió lej, már a parajdiak a rendelkezésére áll két állami program keretében.
A Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter is beszélt a folyóvizek sókoncentrációjának megnövekedéséről, s hogy a Küküllőkön és a Maroson keresztül a sós víz a Tiszába jutva a magyarországi vízrendszert is veszélyeztetheti. Azt közölte, hogy a Korond-patak vizének sótartalma 1400 mg/liter, a Kis-Küküllőé pedig 1700 mg/liter.
A miniszteri számmisztika helyett sokkal jobban lehet hinni (vagy bízni) a szakemberek adataiban és közléseiben. Így Máthé István mikrobiológus sótartalmat mért a Korond-patak és a Kis-Küküllő folyó különböző pontjain. Adatai jóval nagyobbak (ijesztőbbek), mint amelyeket a miniszter közölt egy nappal később. Mérései és számításai szerint a Korond-patak vize, miután kijön a Sószorosból, 82,6 g/liter sótartalmú volt (a miniszter szerint 1,4 g/l). S hasonlóan a Kis-Küküllőt illetően a miniszter adata 1,7 g/l sótartalom, míg a szakember Szovátán 18 g/l sótartalomról beszél. Vagyis legalább 10-szer nagyobbról. (Persze a miniszteri közlésben nincs benne sem a mérési időpont, sem annak pontos helye. De nem valószínű, hogy egyetlen nap, vagy esetleg másfél nap alatt annyit változzon a helyzet).
A katasztrófa óta különféle hatóságok tűzoltó módszerrel tevékenykednek a helyszínen, s az egyik elképzelés az, hogy a Korond-patak vizének nagyobb részét elvezessék a bánya közeléből, hogy ne mosson ki több sót, ezzel csökkentve a Küküllőbe kerülő só mennyiségét. (Az eljárás során nagy teljesítményű szivattyúkkal kivezetik a mederből a vizet és csöveken keresztül visszajuttatják a mederbe, de a bánya után). Megint egy számadat, az üzembe helyezett pumpák óránként 600 köbméter vizet képesek kiemelni. Ha belegondolunk, hogy a Korond-patak vízhozama amikor elárasztotta a bányát 60 m³/s volt, akkor a motoros szivattyúk óránkénti kapacitása, a patak 10 másodperc alatti hozamával egyenlő...)
Az elmúlt időszakban nemzetközi és hazai szakértői csoport a helyszínen tanulmányozta katasztrófa következményeit és két lehetséges megoldást vázoltak fel a parajdi sóbánya állapotának kezelésére. Az első javaslat a jelenlegi bánya megmentésére irányul: tárnákat elárasztó óriási vízmennyiség (több millió m³-ről van szó!) teljes kiszivattyúzását és a régi bányajáratok feltöltését sóderrel. (Statikai szempontok miatt van szükség a feltöltésre, hogy ne omoljanak be a kioldott só miatt meggyengült földalatti üregek.) Számítások szerint a kiszivattyúzás és feltöltés 400-500 napot venne igénybe, és sok pénzbe kerülne nyilván. (Megint eszembe jut az óránkénti 600 köbméteres kapacitás…) A második javaslat parajdi a sóbányászat és a sóturizmus megmentésére irányulna egy új bánya és egy új turisztikai részleg megnyitását tervezi. (Ez is nyilván időbe és pénzbe kerülne, de vélhetően kevesebbe mint az előző lépés, és a végén még jövedelmet is termelhetne).
(Szerénytelenség nélkül mondom, hogy korábbi parajdi témájú írásomban egy héttel ezelőtt magam is hasonló javaslattal jöttem, vízeltávolítás, s hogy a Salrom indíthatna egy újabb bányát, ahol kialakíthatnának egy kezelő- és látogatóközpontot...)
Ugyanott a felelősség témáját is feszegettem, de egyelőre még senkit nem találtak felelősnek és még senkit sem rúgtak ki. Bizonyára a szélsőséges, túl csapadékos időjárás a Korond-pataka a hibás… (Bár a napokban említett valamit a gazdasági miniszter, akinek az tárcájába tartozik a Salrom, hogy fejeknek kell lehullani.) Azt gondolom, hogy ne várjuk, hogy valaki lemondjon, mert vétkesnek érzi magát.
S hogy katasztrófa van, azt nem csak én állítom, hanem sok szakértő is, egyebek mellett Hartel Tibor, a BBTE oktatója a Kis-Küküllőn bekövetkezett tömeges halpusztulást vizsgálva így fogalmazott:
„Ez nemcsak egy ökológiai katasztrófa, hanem a természetvédelem intézményi csődje.”
A címben feltett kérdésre: ipari- vagy természeti katasztrófa a parajdi, a válasz eléggé nyilvánvaló: Egy ipari létesítményben (a bánya az ipari), sorozatos emberi mulasztások miatt (védekező és megelőző intézkedések megtétele, késedelmes döntések, végrehajtásuk elhalasztása stb.) bekövetkezik a bányakatasztrófa. A természet lenne a hibás??? Aligha...
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!