Veszélyben a Maros és a Nagy-Küküllő: a parajdi sóbánya körüli válság hatásai átterjednek Magyarországra is

284

A parajdi sóbánya környékén kialakult talajmozgások miatt sótartalmú víz áramlik a Korond-patakba, amely a Nagy-Küküllőn és a Maroson keresztül továbbterjed, így nemcsak a romániai, hanem a magyarországi vízfolyásokat is veszélyeztetheti. A Hargita Megyei Prefektúra gyors intézkedésekkel próbálja mérsékelni a helyzetet, miközben a környezetvédelmi miniszter súlyosnak ítéli a fejleményeket, és több megoldást vizsgálnak a vízellátás biztonsága érdekében.

A parajdi sóbánya észak–déli irányú szakaszán több mint 700 köbméter kőzettörmelék szakadt le, amely jelentős repedéseket okozott a bányászati úton és a környező erdőben. A kőomlás következtében felszínre került magas sótartalmú víz a Korond-patakba jut, ezzel veszélyeztetve a környező vízfolyásokat és az érintett ökoszisztémákat – közölte szombaton a Hargita Megyei Prefektúra.

A prefektúra közleménye szerint a szakemberek operatív ülést tartottak a kialakult vészhelyzet miatt. A szakértők sürgős beavatkozást szorgalmaznak: a román vízügy két nagy kapacitású szivattyút telepít, hogy ideiglenesen eltereljék a Korond-patak vizét a beomlásoktól sújtott területtől, így csökkentve a só terjedését. Ezzel párhuzamosan folyamatosan építik a vízelvezető csőrendszert, és megerősítik a bányászati utakat, amelyek rendszeresen károsodnak a kőomlások miatt.

A víz továbbra is nagy mennyiségben szivárog a felszínre és a patakba. A Dozsa-akna melletti sufozió (víz által kimosott üreg) az elmúlt napokban 14 centiméterről 120 centiméterre nőtt, ami tovább fokozza a veszélyhelyzetet.

A prefektúra tájékoztatása szerint a lakosság kitelepítése továbbra is érvényben marad: jelenleg 47 személyt érint 18 házból, akik csak nappal, rövid időre térhetnek vissza ingatlanjaikhoz. A térséget állandó rendőri és csendőri őrzés biztosítja a közbiztonság érdekében.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi intézkedések csak ideiglenes megoldást jelentenek, hosszú távon a Korond-patak teljes mederelterelése szükséges a bányaterület biztonságának garantálásához.

„Aggasztóan magas a sókoncentráció a térségben” – Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter nyilatkozata

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerint a Korond-patak és a Kis-Küküllő vízének sótartalma jelenleg akár tízszerese is lehet a víztisztító állomások kapacitásának, ami a Maros folyón keresztül a Tiszába jutva a magyarországi vízrendszert is veszélyeztetheti. A miniszter elmondta, hogy a helyzet miatt már értesítették a magyar hatóságokat, és a nap folyamán egyeztetéseket folytat a Maros megyei illetékesekkel.

Mircea Fechet azt is elmondta, hogy jelenleg a Korond-patak vizének sótartalma 1400 mg/liter, a Kis-Küküllőé pedig 1700 mg/liter, azaz tízszerese a víztisztító állomások kezelési kapacitásának.

Fechet három alternatívát készül megvitatni a szakemberekkel: víz sótalanítását, mélyfúrású kutak mielőbbi kialakítását a vízhiány enyhítésére, illetve egy alternatív vízellátási forrás kiépítését a Marosból. A miniszter hozzátette, hogy amennyiben az időjárás kedvező marad, és sikerül az ideiglenes csővezetékeket telepíteni a Korond-patak vízelterelésére, várhatóan nem lesznek további vízellátási problémák.

Szombattól négy nagy kapacitású szivattyút állítottak működésbe, amelyek másodpercenként 200 literrel csökkentik a Korond-patak hozamát, így enyhítve az ökológiai károkat.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!