Rágcsálóirtó szerek: több tucat szarvas-, nyúl- és rókatetemet találtak a Temes és Arad megyei mezőkön

Több tucat szarvas-, nyúl- és rókatetemet találtak Temes és Arad megyei mezőkön, ahol rágcsálóirtó szerek nyomaira bukkantak – írja a G4media.

Az elhullott állatokat a kétféli vadászterületen találták, amely Temes és Arad megyét is érinti. Az első ellenőrzések alapján úgy tűnik, hogy az állatok a helyi gazdák rágcsálóirtó szerei miatt pusztultak el.

A vadászok legalább 50 szarvas tetemet és a mérgezőanyagra utaló jeleket is találtak, értesítették a hatóságokat, a mintavétel után a toxikológiai vizsgálatok fogják megállapítani, hogy pontosan mi történhetett. A gond az, hogy 1000 hektárról van szó, és a mezőgazdaságra használt földeknek különböző tulajdonosai vannak.

A problémára egyébként a Transtelex is felhívta a figyelmet, mert a gazdák úgy szórják a mérget, mintha műtrágyáznának, miközben a baj megelőzhető volna, ha a gazdálkodók betartanák az előírásokat. Ahelyett azonban, hogy a rágcsálóknak szánt mérget a járatokba helyeznék, majd ezeket betömnék, a veszélyes szereket egyszerűen kiszórják a mezőre. Ezzel pedig hatalmas kárt okoznak a vadállományban.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!