Dezső László: Egy medve társul fogadott, kilenc éven át együtt jártuk az erdőt

A II. Tusnad Eco Bear Conf természetfotós előadója maga is vadászik, de az a vadászat, amit évtizedekkel ezelőtt megismert, nem a trófeákról és vadászati társaságok profitjáról szólt, hanem a természettel való együttélésről, a benne élő állatok tiszteletéről, vadgazdálkodásról. Dezső László, aki kiállítását és katalógusát is magával hozta a tusnádfürdői medvefesztiválra, rendszeresen tart előadásokat magyarországi és erdélyi magyar gyermekeknek a vadvilág rejtelmeiről, és persze Lekvárról, arról a medvéről, akit kilenc éven át követett, és akiről dokumentumfilmet is készített.

Dezső László szerint amíg a magyarországi gyermekek szeretettel beszélnek a medvékről, addig a székelyföldiek szüleik félelmei, rossz tapasztalatai és sztereotípiái nyomán már inkább arról diskurálnak vele, hogy mennyire kártékonyak és veszélyesek, amire a gyerekek az egyetlen megoldásnak a medvék kilövését látják. A természetfotós azonban saját tapasztalatai alapján a medvékről, az emberi tevékenységről és a medvékkel való együttélésről teljesen másképp gondolkodik, annak ellenére, hogy fotózás során került már nehéz helyzetbe, például akkor, amikor szó szerint bement a medve barlangjába, nem sokkal utána pedig egy bocsos anyamedve is belépett a barlang bejáratán. Dezső László úgy gondolja, azért élte túl a hátborzongató eseményt sérülés nélkül, mert ismeri a medvék természetét, és tisztelettel viszonyult az állathoz. Nem úgy tett, mint egyesek, akik telefonnal a kezükben rohannak a medve után egy jó képért, aztán csodálkoznak, ha a telefon vakuját a medve támadásként észleli és reagál rá.

Fotókiállítással, könyvekkel és dokumentumfilmmel érkezett a medve-ember együttélés különböző fejezeteit körbejáró medvefesztiválra. Hogyan vált ennyire dominánssá az ön életében a vadvilág?

Hát én ebbe beleszülettem Székelyföldön. És hogyha valaki ebbe beleszületik, akkor onnan adott az út, adott az ösvény, azon csak járni kell. A környezet az megvan. Hála Istennek olyan gazdag vadvilággal rendelkezünk, amilyennel nem sok európai ország büszkélkedhet. Nekünk csak észrevenni kell és értékelni.

Fotósként, videósként és könyvszerzőként mi az, ami a medvékkel kapcsolatban leginkább foglalkoztatja?

Én olyan célból tanulmányoztam a medvék viselkedését, hogy készítsek egy általános ismeretterjesztő könyvet róluk, amelyből megismerhetjük a faj életét, a múltját, az életterét, a szokásait. Tudatosan közelítettem a medvékhez, hogy minél több információt tudjak begyűjteni róluk. Számomra nem volt kielégítő az, hogy a medve gombát eszik, kíváncsi voltam, hogy milyen gombát eszik. Szerencsémre egy két és fél éves hímmedve elfogadta a közeledésemet, és úgymond társul fogadott. Ezzel a medvével több mint kilenc éven keresztül jártuk az erdőt, úgy jött velem, mint egy kiskutya, és így számtalan információt elárult nekem arról, hogy hogyan tölti a napjait, hol tölti az éjszakáját, hol pihen, mikor fürdik, milyen vizet iszik, mit eszik, milyen gombát kerül. Rengeteget köszönhetek ennek a medvének, hiszen olyan ismeretekkel gazdagított kilenc éven keresztül, amilyeneket nem sok ember láthatott kint a vadonban, tehát nem egy zárt területen. Továbbra is ezeknek a részletkérdései foglalkoztatnak, anélkül, hogy a tudományos határokat kezdeném feszegetni, hiszen nem ez a célom, hanem az, hogy olyan általános ismereteket szerezzek a medvéről, amelyeket esetleg tovább tudnék adni az érdeklődőknek.

Mit jelent az, hogy társul fogadja a medve? Hogyan kell ezt elképzelni? Mert mondta, hogy úgy sétált ön mellett, mint egy kiskutya, de ez a valóságban nyilván nem ilyen.

Pedig ez pont ilyen volt a valóságban.

Hogyan érte el?

Tisztelettel közeledtem hozzá, beszélgettem folyamatosan vele, és egyszerűen, amikor az anyamedve elverte a bocsokat, az egyik bocs hozzám szegődött. Ez a hím medve két éves és néhány hónapos lehetett ekkor, és azóta gyakorlatilag az erdőben kereste a társaságomat, ha találkoztunk, akkor folyamatosan együtt cimboráztunk. Erről szól egyébként a Lekvár című film is, ami öt éve készült. Sajnos már egy éve nem tudom, hogy merre jár a medve, ebben az évben nem találkoztam vele.

A fotóin az látszik, hogy értékeli és észre is veszi azokat a pillanatokat, amelyeket sokan soha nem láthatnánk anélkül, hogy egy fotós megörökítené őket. Viszont ahhoz, hogy ön ezeket a képeket megcsinálja, nagyon-nagyon közel kell menni ezekhez a nagyragadozókhoz, a medvékhez is. Ez a közelség nekem elég veszélyesnek tűnik. Napjaink egyik forró témája a medvekérdés, sokan úgy vélik, az ember medveveszélynek van kitéve. Ön nem fél?

Az ember megpróbál mindent elkövetni, hogy elsősorban saját magát elpusztítsa. És ennek csak egy nagyon-nagyon parányi része az, hogy hogyan viszonyul a természethez, és ezen belül a medvéhez. Sajnos nem nagyon ismerjük a környezetünket, nem nagyon ismeri az ember a természetet, és ez még inkább elmondható a medve esetében. Mert hogyha a medvét ismernénk, akkor teljesen más volna a hozzáállásunk. A medve soha, semmilyen körülmények között nem támad. Mert hogyha támadna, akkor mi most nem beszélgethetnénk Tusnádfürdőn. Az elmúlt időszakban több száz medvével találkoztam különböző szituációkban, és soha nem éreztem magam veszélyben.

Hogyha nem támad a medve, akkor miért olvassuk folyamatosan a sajtóban is azt, hogy „medvetámadás áldozata lett XY”? Mi történik ilyenkor, ha nem a medve támad?

Teljes félreértelmezésről beszélünk. Úgy fogalmaznék, hogy medvebalesetekről van szó, és sajnos a legtöbb esetben ezeknek a baleseteknek nem ismerjük az előzményeit. És sok esetben nincs szemtanú. Az ember azt mond, amit akar. A medve nem tud beszélni, nem tud ügyvédet fogadni, pedig valószínű, hogy neki is volna véleménye az azt megelőző pillanatokról, hogy ő olyan helyzetbe került, hogy kénytelen volt akár saját magát, akár a bocsait megvédeni. És az ilyen helyzeteknek sajnos sok esetben nagyon komoly sérülések, akár halál is lehet a következménye.

Nem vagyunk mi a medvével egy kategóriában. De ha tisztelettel közelednénk a természethez, tisztelettel közelednénk a medvéhez, akkor ezeknek a medve-ember konfliktusoknak töredéke sem fordulna elő. Azt tudni kell, hogy ezeket a konfliktusokat elsősorban az ember idézi elő: nyakig belegázoltunk a természetbe. Minden egyes részletét kizsákmányoljuk, képesek vagyunk folyókat eltéríteni, élővilágokat elmozdítani, megszüntetni csak azért, hogy a mi érdekeink érvényesüljenek. Sajnos itt a kulcsszó: az érdek. A medve soha nem érdekből megy táplálékért, hanem a saját maga fenntartásáért. Ráadásul nagyon intelligens állat. Ha egyszer megtanul valamit, az nála szokássá válik, így, ha mi folyamatosan az erdőben szemetelünk, otthagyjuk a különböző háztáji ételhulladékokat, a medvének az jólesik, és attól arrafelé keresni fogja a könnyen megszerezhető élelmet.

Ahhoz, hogy csökkenjenek az ember-medve konfliktusok, változtatni kellene valahogy a mi szokásainkon. A medvének három dologra van szüksége: élelemre, nyugalomra és vízre, ahol ezeket megtalálja, ott békében megvan, nem fog sem más állattal, sem emberrel konfliktust keresni. Legtöbbször mi űzzük ki a saját életteréből azáltal, hogy begyűjtjük azt a rengeteg erdei gyümölcsöt, gombát, ami a táplálékának az alapját képezi, a nyugalmát pedig megzavarjuk azzal, hogy mindenhol emberek által járt ösvények vannak az erdőkben, ha van turistajelzés, ha nincs.

Mit hagyunk magunk mögött cserébe?

Rengeteg szemetet. Úgy érzem, hogy mindaz, amit én a természetben elértem, azt csak úgy tudtam megvalósítani, hogy más irányból közelítettem magához a természethez. Én is szeretek gombászni, én is szeretem az erdei gyümölcsöket, de nem kell hazavinni a fél erdőt, be kellene tartani a tisztességes mérsékletet, és akkor volna élettere a medvének, volna az embernek is ínyencség. Nem kell zavarni a medvét. Tudjuk, hogy mikor mozog a medve, hajnalban meg alkonyatkor, akkor nekünk nincs mit keresnünk az erdőben. Ott, ahol napközben én szedem a málnát, ugyanott fogja a medve éjszaka szedni a málnát, és akkor béke van. De amikor éjjel-nappal zavarjuk az erdő nyugalmát, akkor csak azt hallhatjuk a médiából, hogy hol itt, hol ott, medvebalesetek, „medvetámadások” vannak. Sajnos ennek a kárát csak a medve fogja látni. És előbb-utóbb az ember a teljes természetet elpusztítja.

Visszatérnék még egy picit a gomba kérdésére. Milyen gombát eszik a medve?

Medvegombát (Székelyföldön a vargányákat hívják medvegombának – a szerk. megj.). És a rókagombát azért nem eszi meg, mert hát az a róka gombája, hát hogyan is enné meg másét (nevet). De a poént félretéve: a rókagombát valóban egyáltalán nem eszi meg a medve. A medve ellenben mindenféle fűszeres, illatos gombát megeszik. Főleg a tejelő gombákat, például a kenyérgombát, de a galambgombákat is szereti.

Említette, hogy több száz medvével találkozott már. Amikor bemegy egy nagyvad területére, hogyan jár el annak érdekében, hogy ne essen bántódása? Hogyan adja meg a tiszteletet a medvéknek?

Abból kell kiindulni, hogy azt feltételezzük, hogy minden fa mögött egy medve van, és akkor egész biztos, hogy szinte nem is látunk medvét. Ha az a célunk, hogy medvét lássunk, akkor számtalan ismerettel kell rendelkeznünk, elsősorban a medve szokásait, a medve viselkedését kell ismerni ahhoz, hogy ezt biztonságosan megtehessük. Nem rontunk ajtóstól az erdőbe, mert akkor az olyan, mintha a medve barlangjába lépnénk be. Tudni kell, hogy a medvének sokkal jobbak az érzékszervei, mint az embernek, sokkal hamarabb észreveszi a jelenlétünket az erdőben, mint mi az ő jelenlétét. Ha figyeljük a széljárást és a menekülési útirányokat, esetleg van terepismeretünk is, akkor meg tudjuk azokat a helyeket közelíteni, ahol viszonylag gyakran megfordulnak a medvék, anélkül, hogy bármilyen veszélynek lennénk kitéve. Az sem igaz, hogy föltétlen támad a medve, hogyha a bocsokkal van. Ne sértsük meg az ő felségterületét, és minden rendben lesz. Ennyire egyszerű. A felségterület, a türelmi zóna minden medvénél más, de ha ismerjük a medve viselkedését, akkor ki tudjuk szűrni, hogy hol vannak a határok.

Megfigyelései alapján a medve a táplálkozási szokásainak a megváltozásán kívül hogyan reagál a különböző vadakra vagy az ember jelenlétére?

A medve kíváncsi természetű állat, és ha látja, hogy az ő társaságában más állat is ugyanazért a táplálékért van ott, őt ez nem zavarja, megtűri maga mellett a vaddisznót, a rókát, a nyulat vagy a borzot. Igazából kevés a tapasztalatom arról, hogy a rókán kívül más ragadozóval hogyan viselkedik. Viszont azt láttam számtalanszor, hogy egy tányérból cseresznyézik a vaddisznóval, de annak is voltam már szemtanúja, hogy egy kis málnásban ember és medve egy helyen volt, és ez csak úgy volt lehetséges, hogy az ember nem vette észre, hogy ott a medve, a medve viszont rég észrevette és figyelte, és eszébe se jutott támadni. Látta, hogy mindketten megférnek, és nem volt ebből probléma.

Mi az, amit például a gazdálkodóknak lehetne mondani, hogyan óvják meg az állataikat vagy a termést?

Villanypásztorral, de az a villanypásztor ne csak dísz legyen, hanem állandóan legyen karbantartva, és működjön is. Számtalanszor tapasztaltam, hogy a Székelyföldön létesített villanypásztorok meg sem közelítik a jó villanypásztor fogalmát, volt közöttük olyan, amelyik be sem volt kapcsolva.

Mit gondol a vitatott medvekilövési kvótáról? Az RMDSZ törvénytervezete évi 426 példányos prevenciós kilövési kvótát javasol arra hivatkozva, hogy elszaporodtak a medvék Romániában, míg a Román Akadémia mindössze évi 140 példány prevenciós célú kilövését hagyná jóvá.

Én örülnék, ha meg tudnám mondani, hogy hány medve van, és sokkal többet szeretnék látni belőlük az erdőben, a települések közelében pedig sokkal kevesebbet. Mindaddig, amíg nem készül egy szakszerű, DNS-alapú medveszámlálás, nem tudjuk, hogy mekkora állományt kell kezelnünk, csak találgatunk. Azt hiszem, hogy nincs is rá nagyon komoly akarat, hogy pontosan megismerjük ezeket a számokat. Ha ismernénk ezeket, akkor már tudnánk, hogy az állománnyal mit kell kezdeni. Jelzem, hogy soha nem voltam medvevadászat-ellenes, viszont a módszereken jelentősen változtatni kellene.

Az, hogy a trófeavadászat érdekében mindenki a legszebb kapitális hímeket ejti el – ami a demokráciánk első 25 esztendejében történt –, annak csak az tud lenni a következménye, hogy az ember állandó konfliktusban van a természettel és önmagával. A rendszerváltás előtt is ugyanezek voltak a problémák az ember és medve együttélésében, csak nem voltak ilyen mértékűek, árnyaltabbak voltak, és elődeink ezt valamilyen szinten tudták kezelni, nem bolygatták annyira ennek a vadnak az életterét, mint amennyire most tesszük.

Tusnádfürdőről mondhatjuk, hogy hatalmas medve-átjáróház, így a medvekérdésről érdemben tárgyalnak éppen itt. Ön miért érezte fontosnak, hogy elhozza a filmet, a kiállítást, a tapasztalatait ismertető kötetét és egy előadást is a II. Tusnad Eco Bear Conf-ra?

Pontosan erről van szó: Tusnádfürdő sajátos helyzetben van, nagyon jó helyszín arra, hogy minél többször beszéljünk a medvéről, minél többször meg tudjuk mutatni, és el tudjuk mondani, hogy az éremnek két oldala van: nem egy fenevadról beszélünk, de nem is plüssmaciról. Ha tiszteljük, akkor a helyiek együtt tudnak élni a medvékkel.

Finnországban, ahol messze nincs ilyen hatalmas medvepopuláció, mint nálunk, anélkül, hogy a medvét vadásznák, hihetetlen nagy nemzeti értéket tudnak teremteni a medveturizmusból. Nálunk is ezzel kellene foglalkozni. A természetet tisztelni kellene mindenkinek, és elsősorban azoknak, akiknek a mindennapi tevékenységük a természethez kötődik: az erdészeknek, vadászoknak, túravezetőknek.

Meg a turisztikai egységeknek is. Nem is olyan sok ideje még lehetett olyan vendéglátó egységekről hallani, akár a Bálványoson, akár Tusnádfürdőn, amelyek a települések szívében, az emberek közelében alakítottak ki medvelest azzal, hogy beetették a medvét, aztán a turisták a teraszról nézegették az nagyvadat, addig, amíg be nem nézett hozzájuk... Mások pedig szándékosan felkeresték a Ro-Alert medveriasztásainak helyszínét. Érdekes, hogy ha azonban ebből baj származik, és az ember nem érzi biztonságban magát, akkor is a medvét hibáztatják. Olyan híreket is lehet hallani, hogy a medvét megmérgezik, csapdát állítanak neki.

Valóban, megjelenik az öntörvényeskedés. Amikor 2016-ban, át nem gondolt módon betiltották a medvevadászatot, az egy nyomásgyakorlás következménye volt. Attól a pillanattól kezdve gyakorlatilag mindenki elkezdett medvére vadászni. Egyszerűbb volt a vasúti síneket bekenni mézzel, vagy kukoricát szórni a sínpárok közé, hogy az odacsalt medvét előbb-utóbb a vonat elgázolja, mint valós megoldást keresni a problémára. És ennél vannak lényegesen durvább módszerek is.

Sajnos a medveellenesség főleg itt a Székelyföldön öltött ilyen méreteket. Egyszer egy osztályteremben megkérdeztem a gyermekeket, hogy mit szimbolizál tulajdonképpen a plüssmaci, és anélkül, hogy tudták volna a plüssmaci eredetének a történetét, mindenki azt mondta, hogy a szeretet szimbóluma. És valahol, ahogy a gyermek kezd cseperedni és felnőtté válni, ez a szeretetlánc elszakad, olyannyira, hogy a szeretett plüssmaciból vérmedvévé válik az erdő dísze. A kisgyerekek egyféleképpen gondolkodnak, aztán amikor a serdülőkort elérik, ott már megoszlik a gyermektársadalom, és amikor elérik a felnőttkort, akkor nagy medveellenesség gyökerezik meg mindenkiben. Gondolkodtam rajta, de még nem jöttem rá, hogy hol van az a pillanat, amikor ez a szeretetlánc elszakadt.

Én nyilván nem tudok választ adni erre a kérdésre, de nem azért van ez így, mert napjainkban a medve egyfajta közellenséggé vált? Hogy elterjedt az a felfogás, hogy vagyunk mi, emberek, és vannak ők, a medvék, akik a létünket veszélyeztetik, amire csak szélsőséges válaszaink vannak?

Az ember csinált közellenséget a medvéből, mert a medve az olyan, amilyen volt 25-100 évvel ezelőtt is. A medvének több ezer évvel ezelőtt is a ugyanezek voltak a szokásai. Persze ő is alkalmazkodik a klímaváltozáshoz, meg ahhoz is, hogy mi az erdő minden egyes részét belakjuk, elvesszük tőle a területet, így folyamatosan szűkül az élettere. Azaz a medve, ha akar, ha nem, kénytelen alkalmazkodni hozzánk. Mi meg nem vesszük ezt tudomásul. Gondoljunk csak arra, hogy hány erdei ház épül például Székelyföldön mindenféle környezetvédelmi engedély nélkül. Igen, ezek befolyásolják a medve jövőjét.