Iohannis keresztbe feküdt, egyelőre elmarad a nagy kormoránirtás

Az elnök visszaküldte megfontolásra a parlamentnek azt a törvényt, amely egész évben lehetővé tenné a kormorán vadászatát Romániában, írja a mainnews.ro. A jelenleg érvényes jogszabályok szerint a kárókatonára (Phalacrocorax carbo) csakis a szaporodási perióduson kívül, azaz szeptember 1. és február 28. között szabad vadászni.

Klaus Iohannis azzal érvel, hogy az európai irányelvek szerint eleve problémás a faj vadászata a költési időszakban. Ezenkívül, mint írja, a tervezett irtás veszélyeztethet olyan, védelemre szoruló fajokat, mint a borzas gödény (Pelecanus crispus), illetve a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus). Az elnök szerint aggodalaomra ad okot az is, hogy a vadászok összetéveszthetik a kormoránt a kis kárókatonával.


A parlament tehát köteles felülvizsgálni a vadászati törvény módosított verzióját, ezt követően küldhetik el ismét kihirdetésre az elnöknek a jogszabályt. A Mainnews emlékeztet, Klaus Iohannis elnök 2020 júniusában hirdette ki a kormoránok vadászatát szeptember 1. és február 28. között engedélyező törvényt. Korábban tilos volt ennek a madárfajnak a vadászata.

A kormorán irtását költési periódusban is lehetővé tevő módosító indítvány kezdeményezői azzal érveltek, hogy a faj egyedszáma megnövekedett az elmúlt néhány évben, a madarak pedig tetemes károkat okoznak a halgazdaságoknak.

A kormoránok irtásáról szóló indítványt Petre Daea nemrég leköszönt mezőgazdasági miniszter kezdeményezte, aki nemrég a vetési varjaknak is hadat üzent, mert szerinte a madarak hatalmas kárt okoznak a vetésben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!