Egy másfajta szakmai hozzáállással magyarázzák a kolozsvári Sétatér fáinak megcsonkítását
A kolozsvári sétatéri fák megmetszése helyett csonkra vágja és ezzel a fák életét rövidíti meg egy Brassó megyei cég – vetette fel a Transtelexnek nyilatkozó kolozsvári arborista. A szakmai kritikával megkerestük Kolozsvár önkormányzatát is. Kérdéseinkre Oláh Emese alpolgármester válaszolt.
A kolozsvári Sétatér és a Házsongárdi temető magas fáinak megmetszését is a Nica Green Solutions nevű cég alpinistái végzik, erősítette meg érdeklődésünkre Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester. Az alpolgármestert azért kerestük meg, mert a Brassó megyei cég munkáját Magyarosi Károly arborista borzalomnak és szakmaiatlannak nevezte, miután a cég a fák megmetszését a fák teljes megcsonkításában látta.

Mint Oláh Emesétől megtudtuk, a magas fák esetében a munkálatokat a Nica Green Solutions nevű cég alpinistái végzik, akikkel szerződést kötött az önkormányzat, és akik a hivatal közvetlen felügyelete alatt dolgoznak. A 6 méternél alacsonyabb fákkal pedig az Eco Garden Construct cég foglalkozik, akikkel szintén szerződésben van a hivatal.
Ami az ellenőrzést illeti, azt mondta, a polgármesteri hivatal alkalmazottai felügyelik ezeket, akik szakemberek ezen a területen.
Leszögezte, mivel nem szakavatott, Magyarosi Károly véleményét nem hivatott megerősíteni vagy megcáfolni, viszont úgy vélte jelen esetben szakértők közötti nézeteltérésről van szó.
Elmondása szerint két héttel ezelőtt a Sétatéren letört egy nagyon vastag ág, ezért kezdték el a cégek a fák megtisztítását.
Fontosnak tartotta kiemelni, hogy minden megmetszett fa előtt az erre alkalmas CT-t használnak, amit évekkel ezelőtt vásárolt az önkormányzat. Ezzel ellenőrzik a fák, az ágak egészségét és így döntik el, hogy melyiket mennyire kell lemetszeni.
Arra a kérdésünkre, hogy mennyibe kerül a munkálat, az alpolgármester kitérő választ adott, és azt közölte, hogy a cégekkel kötött szerződések értéke – a munkák függvényében – havonta változik. A román sajtóból azonban úgy tudjuk, hogy a két cég két évre kötött szerződése nagyjából 2,5 millió lejről szól.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!