Egymás után száradnak ki a Sepsiszentgyörgy környéki patakok és források

„Több ezer rák- és haltetemet találtunk a kiszáradt patakmedrekben” – mondja Csákány László, a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság elnöke, aki aggasztó képeket tett közzé a közösségi médiában, annak érdekében, hogy a közvélemény figyelmét az általa „vízi katasztrófaként” emlegetett probléma felé irányítsa, amelynek mértéke Sepsiszentgyörgy környékén egyre csak nő.

A közbirtokossági elnök lapunknak elmondta, a Szemerja patak teljes mértékben, a Debren patak felső szakasza, valamint a Sugás-patak nagyrészt ki van száradva, de a probléma Sepsiszentgyörgy környékén az erdei patakok és források mindegyikét érinti. Ugyanakkor máshol is gondot okoz, mert globális jelenségnek vagyunk helyi szinten elszenvedői. Az év két legmelegebb hónapja (július és augusztus) pedig még előttünk áll.

A sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi és Környezetmérnöki Karral partnerségi kapcsolatot ápoló közbirtokosság ezért terepgyakorlatot szervezett, a Szemerja patakot is érintve, és a környezetmérnök hallgatók felméréseket végeztek a patakmedrekben. Illetve, megpróbálták megmenteni a kiszáradás közeli állapotba került rákok egy részét, amelyek a kiszáradás elől befúrták magukat a sárba, a fagyökerek közé. Sok állatnak viszont már most késő volt, Csákány László szerint az általuk talált több ezer tetem pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen a patakvíz eltűnésével a nem szembetűnő élőlények (és az élőhelyeik) is megsemmisültek.

A patakmedrek ökoszisztémája összeomlott, ami szerinte vízi katasztrófaként értékelhető, mert több évtizednyi és esős időszak kellene ahhoz, hogy az ökoszisztéma újra kialakuljon – de azokat a fajokat, amelyekből nem sikerült egy közeli tóba átmenteni pár példányt, így is a kipusztulás fenyegeti.

Csákány szerint a szárazság az éghajlatváltozás és melegebb időszakok következménye. Az aszályos évek miatt a talajvízszint egyre lejjebb kerül és a talaj vízháztartása már nem pótolja ezeket a hiányokat. Mint elmondta:

„A Szemerja patak érdekessége, hogy egy olyan vizes élőhelyen halad át a medre, ami vizes élőhely rezervátum, mert zergeboglár lelőhely. Felmértük ezt a vizes élőhelyet is, és teljes egészében ki van száradva, a talaj is megrepedezett.”

Az embereket pedig közvetlenül is érintheti a szárazság veszélye,

sokan palackozzák és fogyasztják Háromszék gazdag forrásvizeit otthonaikba, amelyek a város környékén szintén apadnak. A Honvéd és Csaba forrás vize például (Sugásfürdő irányában) már áldozatául esett a jelenségnek. Közülük már csak a Honvéd folydogál, de az sem sokáig. A források vize a közbirtokosság és az egyetemi hallgatók adatai szerint tavaszhoz képest egy negyedére esett vissza, és ha nem történik változás, és az emberek nem kezdenek el alkalmazkodni a helyzethez, akkor a környező források vize szerinte el is apadhat. De a vízügy is kénytelen lesz idővel szigorításokat bevezetni, ha az emberek a száraz időszakban a háztartási vízfogyasztást nem csökkentik le.

Mint kifejtette, a patakokat most már jó ideig nem fogjuk tudni újra vizes élőhelyekké tenni, viszont ahhoz, hogy a nagyobb problémákat elkerüljük, tudatosabban kellene a vízzel gazdálkodnunk. Sepsiszentgyörgy és környékének vízellátása főleg mély kutakból történik, és a víztározó kapacitása is véges.

„Ha az általunk monitorizált források vízhozama csökken, akkor valószínűleg ezeknek a kutaknak a vízhozama is csökkenni fog. Gazdaságosabban kellene tehát bánni a vízzel. Persze kánikula van, az embereknek zuhanyoznia kell, de például nem feltétlenül muszáj minden nap autót mosni. A gyep is gyönyörű szép zöld tud lenni a ház előtt, de meg kell értenünk, hogy azt sem muszáj minden nap háromszor öntözni” – mondta a közbirtokossági elnök.

Mivel elsősorban több csapadékos évre lenne szükség ahhoz, hogy visszaálljon a talaj nedvessége, viszont világviszonylatban nem ilyen irányba változik az időjárásunk, szerinte bár évtizedes beruházásokkal a víztározók fel tudnák fogni a hirtelen lehulló csapadékmennyiséget, és a vizet aztán fokozatosan vissza lehetne engedni a patakmedrekbe. A lakosság alkalmazkodásán kívül ezért létre lehetne hozni a Szemerja patak medrében is egy kisebb tavat, amit vízgyűjtőnek a kommunizmus idején is létrehoztak.

„A probléma nemcsak, hogy aktuális és nemcsak, hogy általános, de egyre súlyosabb lesz, és egyre nagyobb veszélyt jelent az emberre. Működő mezőgazdasági ökoszisztémák nélkül – és ezeknek az ökoszisztémáknak a működésében nagy fontossága van a víznek –, nincs tápláléktermelés. A vízhozam dramatikus esésével nem lesz elegendő mennyiségű és minőségű víz az emberek számára”

– mondta el kérdésünkre Hartel Tibor ökológus. Szerinte a patakok fenntartásában az ökoszisztémáknak (beleértve a talajt is) nagy szerepe van, főleg azokban az esetekben, amikor a patak nagymértékben függ a csapadéktól. Elmondása alapján, miután az ökoszisztémák tönkrementek a kezelés (például túllegeltetés, mezőgazdaságban használatos vegyszerek, beépítés stb.) és az éghajlatváltozás együttes hatásai miatt, a patakok egyre inkább ki fognak száradni.

„Hogy hogy nyilvánul ez meg? Sepsiszentgyörgyön kiszárad a Szemerja patak, Segesvár környékén pedig sok ember már most lejjebb kell eressze a vedrét, hogy a kútból vizet merítsen és van ahol a kutak kiszáradtak. Nagyon sok legelőn már az állatoknak is kevesebb vize van. Segesvár körül több gazda mondta, hogy a tehenek reggel nem akarnak kimenni a legelőre, mert jobb a tavalyi szénát enni az istállóban, mint kint lenni a kopár legelőn, ahol a nap kiszárította már a gyepet” – tette hozzá az ökológus.

A kutató szerint a patakok kiszáradásához valóban hozzájárul a globális felmelegedés is, ami a Nature-ben a napokban megjelent tanulmány alapján Európát jobban fogja érinteni, mint a Föld más, északi részeit (pl. Észak-Amerika). Ez a helyzet pedig egyszerre jelent nagyobb felelősséget, de ugyanakkor nagyobb és új, precedens nélküli kihívásokat is. Az embereknek pedig az átállás egy olyan vízgazdálkodásra, amely a tájban visszatartja a vizet és csökkenti a víz pazarlást (és esetenként a víz használt mennyiségét is) azért is lesz nehéz, mert a vízhasználat része a mindennapi kényelmes életünknek. Megszoktuk, hogy szinte bármikor, bármilyen mennyiségben jelen van, mint egy olyan életfeltétel, amely sosem apad ki, amelyben sosem lehet hiány.

A természetes erőforrásokat kezelő mérnöki procedúrák is a biológiai-éghajlati stabilitásra épültek, amely az utóbbi 100-150 évben adva volt, most viszont egyre inkább az derül ki, hogy ezeknek az intézményesült procedúráknak a nagy része, a dramatikusan változó éghajlati feltételek mellett, már nem a stabilitást, a kiszámíthatóságot ígérik, hanem éppen ellenkezőleg: az instabilitás és sebezhetőség egyik fő okai lehetnek. Az ökológus elmondása szerint ezzel magyarázható például a katasztrofális kimenetelű árvizek globális szintű gyakoriságának a növekedése mindazonáltal, hogy a folyók mérnöki pontossággal voltak szabályozva pontosan azért, hogy ezek a katasztrófák ne következzenek be.

„Megváltoztak a kapcsolódó biológiai-éghajlati és a társadalmi feltételek, és ezek új paradigmákat igényelnek minden területen, a mérnöki tudományok, a gazdasági tudományok, az urbanisztika, a környezeti tudományok terén és sok más, a környezettel klasszikus értelemben nem közvetett módon kapcsolódó szakterületeken is” – tette még hozzá.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy sok érdekes és fontos új meglátás is jár ezzel a szemléletváltással. Például a természeti tőkének az emberi társadalomra kifejtett stabilizáló hatásainak a tágabb spektrumát is el kellene ismerni. A városi övezetek számára a természeti tőke szabályozó hatása ugyanis úgy is megnyilvánul, hogy a nagy mennyiségben és rövid idő alatt leeső csapadék mennyiség nagy részét a zöld övezetek visszafogják, és ezzel az áradások és az ezekkel járó veszteségek is lényegesen csökkenhetnek.

Egy ökológiai szempontból működő és „egészséges” erdő például hektáronként akár 1000-1400 köbméter vizet is képes lenne megtartani, gyepek esetén ez 400-600 köbméter/hektár lehet. Egy 500 hektáros, egészséges, város közeli erdő illetve az erdő-gyep mozaikos táj már több százezer köbméter vízet tartana vissza.

Hartel Tibor szerint jobban össze kellene hangolni az emberi tevékenységet a természettel, mert mindkettőnek helye van az életünkben, de az senkinek sem használ, ha egymás rovására mennek. És ő ebben az összehangolásban látja a legnagyobb problémát, mert azt mindenki észleli, hogy probléma van, de a medvekérdéshez hasonlóan a megoldások javaslatában nincs egyetértés, mert mindenki a saját narratívája szerint kezelné a helyzetet, a kormány pedig, mint oly sokszor, csak túl későn, csak a baj beállta után kezd el foglalkozni a kérdéssel. De a belső széthúzó erők miatt talán még akkor sem elég hatékonyan és nem a sürgősségnek megfelelő hozzáállással.