MCC-oktató: Amit a gyerekek megélnek, annak kevés köze van ahhoz, amiről a közbeszéd szól

Életem talán legsúlyosabb kognitív disszonanciahelyzetével kerültem szembe, és, mivel a helyzet a közbeszédből fakad, ezúton szeretnék a köztől segítséget kérni a megértésben.

Az MCC megszüntetése a téma, és az egyre érlelődő zavart a fejemben végül az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom kiáltványa tetézte be.

Nehéz nekem ez a téma, hiszen a Mozgalom minden szaván úgy csüngök, mint csecsemő az anyja keblén, alapítói közül többeket tartok nagyon kedves ismerősömnek, talán barátnak is, egyéni munkásságukat nemcsak követem (esetenként előfizetek rájuk), hanem igyekszem a tőlük szerzett tudást a saját gondolkodásomba, és ezáltal a gyermekeim nevelésébe és a munkámba beépíteni. Most először nem értem pontosan az állásfoglalásukat, viszont ez az értetlenség, konfúzió nemcsak a publikált dokumentum okán van, hanem annak a (az én buborékomban) intenzíven megjelenő véleményhalmaznak az okán is, amelyet az állásfoglalás amúgy remekül summáz.

A megértést az nehezíti leginkább – és következzék itt akkor egy helyzetismertetés is, hogy ne kelljen a hátteremet nyomozni, ha valaki címkézni akarna a beszélgetés helyett –, hogy a sepsiszentgyörgyi MCC-központ általános iskolai programjába vagyok invesztálva évek óta. Ennek nyilván az elfogultságomat kéne bizonyítania, de remélem, hogy sikerül ezen túlmutatóan is releváns tartalmat hoznom. Évente körülbelül 10–15 kisdiáknak tartok román társalgó órát, és a lányom harmadik éve hallgatója a programnak, ahova viszont két évvel később a fiamat már nem vették fel. Mi több, néhány, a nagyközönségnek szánt beszélgetés meghívottjának voltam a kérdezője, közülük az egyik szerepel az állásfoglalás feketelistáján, bár pont az volt talán a leggyengébb beszélgetés az összes általam ismert találkozó közül, mintegy tízfős közönséggel.

Az MCC-kritikus kinyilatkoztatások közül a legnehezebb számomra az, hogy nem tudom őket lefordítani a 12–13 évesek szintjére. Konkrétan, nem tudom, mit kell mondani az ötödikes, hatodikos diákjaimnak és a különösen nagy kritikai érzékkel megáldott hetedikes lányomnak, hogy mi a baj azzal a programmal, amiben ő részt vesz. Ez pl. egy nagy segítség lenne számomra, ha ennek a megértési szintnek megfelelő szavakat kapnék a programmal szemben, hiszen a kritikáknak egy részét pontosan értem és mellettük állok, viszont nem tudok emelt fővel és hitelesen egy 12 éves gyermek szemébe nézni és azt mondani, hogy ő egy ideológiai háború áldozata, orosz propagandát kap rejtetten, az okos bácsik és nénik őt igazából meg akarják védeni attól, nehogy janicsár legyen (itt tartunk egy zárójelet, hogy elmagyarázzam nekik, mit jelent a janicsár), illetve, hogy az ő egy órájuknak köszönhetően nincsen kicserélve egy beázó iskolatető Magyarországon, valamint a falusi iskolákban miattuk van sokkal nehezebb sorsa a gyerekeknek.

A mókás ebben az, hogy az én románóráimon például sokat beszélgetünk a résztvevő gyerekek privilegizált helyzetéről, a társadalmi egyenlőtlenségekről, a roma gyerekek iskolai és egyéb irányú szegregáltságáról, tekintve, hogy én főállásban vulnerábilis közösségekkel, köztük egy szegregált romatelep közösségével dolgozom nyolc éve.

Nem tudom nekik ezt mondani. Vonogatom a vállam, amikor kérdeznek, és olyasmiket mondok, hogy ők nem látják a nagy MCC-t, sok baj van vele, higgyék el, hogy jogos a kritika, de ennél konkrétabb részletekbe nem tudok menni, mert amit ők (és én) tapasztalnak az MCC-ből, az köszönőviszonyban sincs a sajtóban és kommentszekciókban megjelenő állításokkal. Hasonló a helyzet, mint a telefon időjárás-jelentésével, amely zuhogó esőt mutat, de az ablakon kinézve ragyogó napsütést látsz, és egy pillanatra elfog a zavar, hogy kinek higgy inkább. Azt kétségkívül elismerem, hogy az én telefonomról és az én ablakomról van szó, a város másik végében talán pont úgy zuhog az eső, mint az én képernyőmön.

A Mozgalom állásfoglalása több ponton is megfogalmaz kritikát, majd javaslatot, én most azokra térnék ki, amelyek

1. megjelennek a kommentszekciókban is (tehát nem a Mozgalom „privát” véleménye, nem a szerkesztőket akarom megkérdőjelezni), és
2. némileg túlzónak, egyoldalúnak érzek, pontosabban a leírtak valósága és az én valóságom olyan mértékben ütköznek, hogy kognitív disszonanciát okoznak.

Minden egyébért elismerésem, de majd azt is hangsúlyozom.

Az állásfoglalás célközönsége

Azt sejtem, hogy általában véve a romániai magyar felnőttek lehetnek a célközönség, ahova én is tartozom, és talán meg merem kockáztatni, hogy az állásfoglalást az (is) hívhatta életre, hogy a megszüntetést kimondó kormányhatározat nyomán megjelent számos olyan írás, amely az MCC folytatását kérte, ekképp mintha az állásfoglalás nekik is üzenne, hogy ne sajnálják a program bezárását és ne kérjék a folytatását, hiszen egy ártó szándékú, mérhetetlen kárt okozó programról van szó. Amennyiben a második sejtésem igaz, úgy folytatnám Kulcsár Árpád uh.ro-n megjelent cikkével, ami számomra egy sokkal konkrétabb olvasóközönségnek szól, azoknak, akik olyan pozícióban dolgoznak, amely lehetővé tenné számukra, hogy a román oktatás hiányosságait tematizálják, esetleg orvosolják, és talán érdemesebb lenne ezt az energiát oda koncentrálni, mint az MCC megszűnése fölött siránkozni, esetleg a finanszírozó jóérzésére apellálni. Számomra ez egy konkrét, érthető, maximálisan támogatandó üzenet.

Az, viszont, hogy egy erdélyi magyar felnőtt ember, gyermeket nevelő szülő sajnálkozását afölött, hogy megszűnik egy olyan program, amelyben a gyermeke jól érezte magát és még tanult is valamit, hiteltelenítsük vagy kétségbe vonjuk, arra buzdítva őket, hogy ne sajnálják, sőt, ha belefér, örvendjenek neki és támogassák, némileg túlzónak érzem, és hogy is mondjam, ezen a szinten nem illőnek.

Idei toborzás és átverés

A program finanszírozása valóban kétséges, számomra ismeretlen, mindazonáltal az MCC hivatalos közleményében az szerepel, hogy: „A folyamat következő lépéseként a kormány is határozatot hoz a KEKVA megszüntetéséről, majd az alapítói joggyakorló felhívja az államháztartáson kívüli alapítót a továbbműködtetésről szóló nyilatkozat megtételére. Ebben az eljárásban nyilatkozhat a Tombor család arról, hogy a továbbiakban is működtetni kívánja-e az MCC-t. Amennyiben az alapító szándéka erre irányul, a kormány határozatot hoz a megszüntetési döntés visszavonásáról.” Hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudom, de ebben a pillanatban nincsen végleges és nyilvános döntés arról, hogy Romániában ősszel nem folytatódik a program.

A kolozsvári tudományos és az erdélyi tudománynépszerűsítő nyilvánosság gyarmatosítása

Nem tudok hozzászólni, ugyanis nem látom át sem a kolozsvári tudományos nyilvánosságot, sem az erdélyi tudománynépszerűsítő nyilvánosságot. Abban biztos vagyok, hogy Sepsiszentgyörgyön nem lett kevesebb tudománynépszerűsítő esemény, amióta MCC van, nem tűntek el azok, akik azelőtt is ezzel foglalkoztak, bár az igaz, hogy a TEDx elmaradt támogatás hiányában. Lehet köze az MCC-hez, én eddig sosem kötöttem össze. Megkockáztatom, hogy Aradon és Csíkszeredában sem csökkent ez a tevékenység az MCC előtti és MCC utáni összehasonlításban, de bevallom, nem kutattam, nem is figyeltem őket olyan mértékben, hogy reálisan össze tudjam hasonlítani. Azt viszont el tudom hinni, hogy Kolozsváron másképp néz ki, másnak tűnik az MCC, mint a többi központ bármelyikében, abban nem vagyok biztos csak, hogy Kolozsvár igazsága Erdély igazsága is?

Az iskolákon belül működő tehetséggondozás tönkretétele az általános- és középiskolai program révén

Itt vagyok én érintett, bármennyire is igyekszem, nem tudom az elfogultságot kigyomlálni a soraimból. A teljes általános iskolai program (V–VIII. osztály) évfolyamonként 25 gyermeket érint/megye/évfolyam, vagyis mindösszesen 100 gyermeket megyénként. Az egyetemi programban 47 darab diák végzett idén. Negyvenhét! Elképzelhetetlennek, sőt, valótlannak, és némiképp igazságtalannak tartom a többi ezer gyermekkel szemben azt az állítást, hogy pont az a 25 nagyon tehetséges gyermeknek kellett volna maga után húznia az osztálytársait, az egész évfolyamát, de azért nem tehette ezt meg, mert havonta két szombatot egy más környezetben töltött elsősegélynyújtást tanulva vagy ördöglakatot készítve. Hogy a havi két szombat jelenti a tudatos alternatívát a közoktatással szemben? Mert ha ez igaz lenne, ha ennyi elég lenne (25 gyermek/évfolyam/megye havi két szombatja) alternatíva állításához a közoktatással szemben, akkor konkrétan nem beszélhetnénk közoktatásról, mert az egész egyszerűen nem létezne. (Az egy másik cikk témája lehetne, hogy szerintem ami Romániában e név alatt fut, annak léteznie sem lenne szabad, de most nem erről beszélünk). Az iskolás gyermekek 5. osztálytól kezdődően napi 6-8 órát töltenek a közoktatásban, utána különórára járnak, sporttevékenységre, házi feladatot készítenek, a még elitebbje Egri csillagokat olvas, és akkor neki nem kell elmagyaráznom a janicsárt, buszon, villamoson és autóban utazik, a szerencsésebbje osztálykirándulásra megy, és nyaranta táborozik. A középosztálybeli családok gyerekei nyilván, de az MCC-be is ugyanezek a gyerekek járnak, maradok tehát ennél a szűk rétegnél. Ehhez a programhoz arányul havonta két szombati nap és egy nyáreleji tábor, mindösszesen havonta 16 óra. Néhányuknak van angol és román, ez még hetente max. 3 óra, havonta 12. Vagyis, ha egy átlag MCC-s gyerek minden kurzuson részt vesz, és jár román meg angol órákra (szinte kizárt ilyen gyereket találni, tekintve az összes egyéb elfoglaltságukat), akkor is egy teljes értékű tanítási hónap 28 órát jelent, szembeállítva csak az iskolában eltöltött 120 órával plusz az összes egyéb tevékenységgel. Hogyan tudna az MCC tudatos alternatívát építeni a közoktatással szemben, amikor a gyerekek teljes élete az iskola és a teljesítmény körül forog (nyolcadikra még az MCC-ből is lemorzsólódnak, mert különórára kell járniuk, hogy biztosan valami elit gimnáziumba jussanak be, nehogy a szakiskolásokkal keveredjenek – és ezt a Mozgalom több tagja is tematizálta egyénenként), ehhez képest az MCC legtöbbször egy kikapcsolódás és öröm, időnként egy nyűg és lemondás.

A legtehetségesebb 25 gyermek kivonása a közösségi felelősségvállalásból talán a legerősebb állítás számomra. Még ha igaz is lenne – de fennebb láthattuk, hogy sehonnan sincsenek kivonva, sőt az iskola–MCC versenyben az iskola nyer mindig –, valóban kijelenthetjük, hogy pl. az én 13 éves lányom feladata lenne egyedül maga mellé húzni az osztálytársait? Ez egyszerre sértő a többi 23 osztálytársára nézve, és viselhetetlen teher a gyermekemre nézve. Aki történetesen még egy ilyen magamellé húzó fajta is, de ez nem lehet elvárás vele szemben. Nem azért jár az MCC-be, hogy megszabaduljon ettől a feladattól, főleg, hogy nem is tud róla, hogy ilyen dolga is lenne. A gondolatot folytatva, vajon a fiam nem elég tehetséges ahhoz, hogy maga mellé húzza a társait, ha őt nem vették fel az MCC-be? Amúgy persze, lehet, hogy így van, de minden évfolyamban számos olyan tehetséges gyermeket ismerek, akik nem is felvételiztek az MCC-be, mert nem érdekelte őket, mert nem akartak hétvégén is tanulni, mert 18 másik tevékenységben vannak benne, mert versenysportolnak vagy tantárgyversenyeken szerepelnek, vagy a román állam által biztosított tehetséggondozóba járnak. ők hol maradnak ebben a megközelítésben?

Rekrutációs és szelekciós rendszer

Itt vagyunk legközelebb egymáshoz, én és az állásfoglalás. A szentgyörgyi felvételi egy többórás program, van benne teszt, beszélgetés, csoportos foglalkozás, játék. Hogy pontosan mit néznek a „fejvadászok”, milyen készségeket, képességeket, viselkedést keresnek az MCC-profilú gyermekben, nem tudom. Viszont az MCC-t övező gyűlölethullám (én egy olyan buborékban élek, ahova abszolút ellenzéki tartalom folyik csak be) kapcsán elkezdtem tudatosabban figyelni mind az összes 13 tanítványomat (az 50-ből), akik két évfolyamból jártak hozzám román társalgó órára. És valóban van felülreprezentáltság pl. a szentgyörgyi elit iskola diákjai köréből, és vannak nagyon magas (formális vagy informális) pozícióban lévő szülők gyermekei is. A Szentgyörgyön kívülről érkező gyermekek hátteréről semmit sem tudok. Ugyanakkor tartottam néhány workshopot a középiskolás program résztvevőinek, és ott – legalábbis szóhasználat és származási város szempontjából – lényegesen vegyesebbnek tűnt a társaság. Mindazonáltal, valóban, az MCC elsősorban a középosztálybeli családok számára elérhető igazán, még ha nincs is tudatos elutasítás az alsóbb osztályok gyermekei felé. Ez egy valid kritika, csak azért nem tudom beleélni magam ennél jobban, mert a (minőségi) KÖZoktatás maga szintén csak kevesek számára elérhető. Eleve vérlázító, hogy mérhető és tetten érhető minőségbeli különbségek vannak a közoktatás intézményei között, és ezt nemcsak elfogadjuk, hanem pont a nyolcadik végi vizsgatételek hosszas kibeszélésével legitimáljuk is (arra gondolok, hogy nem a vizsgatétel a rossz, hanem a családokat felemésztő harc a „jó” iskoláért, mert eleve vannak jó és rossz iskolák, majd az ebből fakadó elérhető társadalmi osztály és jövőkép). Viszont azt továbbra sem értem, hogy évfolyamonként 25 gyermek hogyan tudta tovább mélyíteni az oktatási egyenlőtlenséget, amely önmaga jogán is a Mariana-árokban van, semmilyen külső pénzforrás nem kellett hozzá.

Ideológiai semlegesség és külföldi meghívottak

Majdhogynem ismeretlen téma számomra. Szentgyörgyre kerültek vállalhatatlan előadók MCC-n kívül is, nyilván, ez nem csökkenti az MCC sarát bizonyos eszmék népszerűsítésében. Az teljesen biztos, hogy a gyerekek ebből teljesen kimaradtak. Akkor sem mentek volna ilyen előadásokra, ha kötelezik őket, de soha, még egy megjegyzés szintjén sem volt az sugallva, hogy bármilyen MCC-s rendezvényen részt kell venniük. De ezeknek az előadóknak amúgy is a felnőttek a célközönsége. Mint az állásfoglalásnak. A feketelistára felkerült nevek közül Calum Nicholson volt Szentgyörgyön (talán mások is, nem tudom), egy ifjúsági fesztiválon, egy esős napon, hidegben egy sátor alatt, nagyjából 10 résztvevő előtt, és angolul beszélt. Az oktatásról amúgy, az oktatás reformjáról, némileg madártávlatból, mert nem volt adaptálható a román valóságra, ezt feltettem neki kérdésben, többre nem emlékszem, és ezért szégyellem is magam. De például az 1520 darab Hargita megyei, magyarul tanuló középiskolást lekérdező kutatás eredményeit a másodnyelvű szocializációjukról szintén itt hallottam, és nemcsak hogy száz Calum Nicholson-előadással ért fel, de a mindannyiunkat lázban tartó román nyelvtanulás tematizálásában is fontos szempontokat hozott. Mindezzel együtt az MCC külföldi meghívottjaival szembeni aggodalmat számos barátom is megfogalmazta, vita nélkül fogadom el az állásfoglalás igazságát.

Végezetül pedig az elképzelt rendszer, amelynek létre kellene jönnie (nem tudok cselekvő igét beleírni a mondatba). Legnagyobb örömmel dolgoznék egy ilyen rendszer kialakításában, bár sok feladatát egy működő közoktatásnak kéne ellátnia, a tehetséggondozónak azon felül és nem ahelyett kellene léteznie, csakhogy ezzel a mondatommal visszakerülök az alaphelyzetbe, miszerint az MCC KP- és FIT-programja Erdélyben legalábbis pont ezt tette: nem a közoktatást pótolta, hanem olyan témákat hozott havonta kétszer, amelyek nem részei a tananyagnak.

Ezért is tudom olyan nehezen befogadni, hogy az MCC hibája lenne, hogy a romániai (és a magyarországi ugyanvalóst, ahogyan ez a kommentekből kiderült) közoktatás példátlan nyomoráért az MCC lenne a felelős, ekképp ennek megszűnése csakis örömforrás lehet minden felelősen gondolkodó erdélyi magyar felnőtt számára, és ezt a megszűnés fölötti derűt a programban eddig részt vevő kiskamaszok irányába is hitelesen tolmácsolni kéne.