Elképzelt forgatókönyv az RMDSZ–Tisza lehetséges kiegyezéséről

Péter László szociológus kolléga napokban megjelent cikke, amelyben a Fidesz-RMDSZ-Tisza Párt háromszögének a viszonyait elemzi, azzal a következtetéssel zárul, hogy az RMDSZ-nek ki kellene lépnie ebből a helyzetből. Feltételezem, hogy az általa magas kockázatúnak és költségűnek azonosított helyzetről van szó, amelyben az RMDSZ egyértelműen a Fidesz mellett kampányol. Ezt a gondolatmenetet folytatva két további szempontot, valamint a helyzet egy lehetséges megoldási forgatókönyvét vázolom fel (arra az esetre, ha a Tisza nyeri meg a választásokat).

A szempontokat, de a forgatókönyvet is megelőzi egy feltételezés: a pártok a választási kampányban egyáltalán nem mennek szembe a választóik – általuk mért – véleményével. A választók véleményének figyelembevétele általában is meghatározza a demokratikus országokban működő pártok tevékenységét. Az RMDSZ-nek, de a Tiszának is számolnia kell azzal, hogy mit gondolnak az erdélyi magyar szavazók a Fideszről. Lehet véleményünk, elemzésünk arról, miért jutottunk ide, de ez most egy olyan tény, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az egyik szempont, amit érdemes figyelembe venni, az, hogy ma, a választások előtt néhány nappal az RMDSZ már kényszerpályán mozog: nincs hogyan és nincs miért kiszállnia ebből a helyzetből, hiszen ez már semmit sem oldana meg. A folyamat nagyobb része lezajlott, már csak a szavazatok összegyűjtése maradt. Egy kilépéstől nem lenne hitelesebb az RMDSZ a választók szemében. Azon erdélyi választók szempontjából, akik FIDESZ-pártiak, ez cserbenhagyásként jelenne meg, és nehéz lenne őket egy következő romániai választáson az RMDSZ támogatására ösztönözni. Azok az erdélyi választók viszont, akik a TISZA-ra szavaznak, egy mostani kilépést egyértelműen helyezkedésként értelmeznének, és szintén nem szavaznának nagyobb lelkesedéssel az RMDSZ-re. Ráadásul ott van az a kérdés is, hogy a mandátumok száma, a győztes kiléte és a győzelem mértéke csak a hivatalos kihirdetés után válik egyértelművé.

A második szempont az eddigi tapasztalatok, valamint az RMDSZ és a FIDESZ viszonyrendszere. A 2024-es „szuperválasztási” évben a FIDESZ-es politikusok nemcsak üzeneteket küldtek, hanem személyesen is többször jelen voltak Erdélyben. A szavazó erdélyi magyarság nagyobb része bízik a FIDESZ-ben, és jelentős részük magyarországi kormánypárti médiából tájékozódott, illetve tájékozódik. Erre, valamint az elmúlt nyolc év választási kampányainak gyakorlatára, továbbá a FIDESZ erdélyi jelenlétére (lásd Tusványos) alapozva az sem lenne meglepő, ha a FIDESZ a kölcsönösség jegyében el is várta ezt a támogatást.

Gondolhatjuk normatív módon úgy, hogy bármely magyar kormánynak támogatnia kell a magyar kisebbség által megválasztott vezetőket anélkül, hogy elvárná tőlük, hogy bármilyen formában részt vegyenek a magyarországi kampányban. Az is etikus álláspont lenne, ha – amennyiben több párt kívánja ellátni egy magyar kisebbség képviseletét – a magyar kormány mindegyiket támogatná. Ehhez azonban paradigmaváltásra, vagy legalább a magyar kormány és az RMDSZ viszonyrendszerének korrekciójára lenne szükség. Részben kiiktatható lenne a kisebbségi magyar pártok magyarországi kampányokban való részvételének kérdése, amennyiben azok, akik nem Magyarországon élnek (akár kisebbségi magyarok, akár magyarországi magyarok), csak külképviseleteken szavazhatnának.

Kiindulva Magyar Péter nyilatkozataiból (lásd például a Trantelexnek adott interjúját, vagy a hivatalos YouTube-csatornáján közzétett üzenetét az RMDSZ vezetőinek, illetve azt a sokak által megírt beszólást, amikor kémeknek nevezte az RMDSZ EP-képviselőit), valamint a politika gyakorlati játékszabályaiból, elképzelhető egy olyan forgatókönyv, amelyben a Tisza Párt és az RMDSZ vezetősége zárt ajtók mögött – akár kemény hangnemben is – egyeztet, de végül néhány változtatás mellett kiegyeznek a magyar–magyar kapcsolatok kérdésében. Mi támasztja alá ezt a vélekedést?

Egyrészt mind Magyar Péter, mind a potenciálisan kormányba kerülő miniszterjelöltek tapasztalt politikai-gazdasági szereplők, akiknek nem érdeke sem egy, az RMDSZ-t helyettesítő erdélyi magyar párt felépítése (ami lassú és bizonytalan folyamat lenne, ráadásul a választások közel vannak, és nem tudna kellően beágyazódni a romániai rendszerbe), sem az erdélyi magyarság képviselet nélkül hagyása. Másrészt ez összhangban áll az eddigi nyilatkozatokkal és a Tisza programjával is. Harmadrészt az eddig felvillantott lehetséges változtatások a magyar kormány és a határon túli magyarság viszonyában – mint például a szavazás módjának megváltoztatása vagy a támogatások elosztásának szakmaibbá tétele – nemcsak a Tisza számára, hanem az RMDSZ számára is elfogadható és menedzselhető változásokat jelentenek. Ha a kettős állampolgárság intézménye megmarad, és az erdélyi magyarokat közvetlenül érintő támogatások (például az oktatásban részt vevő magyar gyermekek támogatása), valamint más támogatási formák (például egyházak számára) is fennmaradnak, akkor a magyar–magyar intézményes kapcsolatokban történő változások megfelelő kommunikációval beépíthetők lesznek a több évtized alatt kialakított nemzetképbe.

El lehet játszani azzal a forgatókönyvvel is, amely szerint valami teljesen váratlan lépést tesz a magyarországi választásokat megnyerő párt (akárki is lesz az), vagy a Romániában (esetlegesen) hatalomra jutó, szélsőséges elemeket is tartalmazó koalíció – például a kettős állampolgárság betiltását vagy átalakítását, illetve annak támogatását vagy kényszerítését, hogy a kisebbségek többségi pártokra szavazzanak. Egy ennyire sokszereplős környezetben azonban még az érdekek pontos felvázolása is problémás, nem beszélve arról, hogy ehhez olyan közvélemény-kutatási adatokra lenne szükség, amelyek ma legfeljebb a pártok rendelkezésére állhatnak.