Szilánkok – szarkasztikus jegyzetek a hírzaj közepéből 5.

Miközben Trump és csapata feltörli Európával a padlót, addig a magyar miniszterelnök Dubajban Tucker Carlsonnak panaszkodik az EU sikertelenségéről, és magyarázza, hogy Oroszország mindig tartotta a szavát – mert ugye, a Budapesti Memorandum, Krím, Donbász és egy teljes körű invázió mind ezt bizonyítják. Eközben Moszkva és Washington egymás mellett feszít Szaúd-Arábiában, mert hát komoly emberek komoly ügyekről beszélnek, míg Európát sarokba állították, és legfeljebb a falnak mondhatja el a véleményét az Ukrajna feletti tárgyalásokról. De ne aggódjunk! Ha valami biztos, az az, hogy a fegyvergyártók mindig jól járnak – ahogy a történelem is bizonyítja: a nagyok üzletelnek, a kicsik meg fizetnek.

Trump gyors ütemben bontja le a demokrácia korlátait

Alig egy hónapja iktatták be, de máris nekilátott a sajtó- és szólásszabadság visszametszésének. A legújabb húzása? Kitiltotta az Associated Press (AP) újságíróit az elnöki sajtótájékoztatóról, pusztán azért, mert az AP nem volt hajlandó „Amerikai-öbölként” emlegetni azt, amit mindenki más csak Mexikói-öbölnek ismer. Az elnöki szóvivő sem kertelt: szerinte az elnök maga dönti el, mely médiumokat méltóztat beengedni a sajtótájékoztatókra, és egyenesen hazugságnak nevezte a „Mexikói-öböl” kifejezést. Sőt, hozzátette: a hírügynökségeket felelősségre is lehet vonni, ha nem úgy írják a dolgokat, ahogy azt az elnök előírja.

Na, akkor ki is az, aki diktál? Hát persze, hogy a diktátor. (Lásd még Cluj-Napoca esetét, itt írtunk arról a híres látogatásról, amikor Ceaușescu eldöntötte, hogy ezentúl a város Napoca is lesz)

Csakhogy eddig nem az elnök vagy szóvivője volt a megmondója annak, hogy az egyes napokon melyik hírügynökség kísérheti körútján az amerikai elnököt. Ezt a feladatot a Fehér Házi Tudósítók Szövetsége látta el, amely egy független szakmai szervezet. És – meglepetés! – máris élesen bírálta a kitiltást.

Az USA alkotmányának legelső, 1791-es kiegészítése egyebek mellett kimondja: „A Kongresszus … nem csorbítja a szólás- vagy sajtószabadságot…” Egy demokratikus államban tehát sem az elnök, sem valamelyik tisztségviselő nem állhat a törvény, különösen az alkotmány fölött.

Csakhogy Trump sajátos alkotmányértelmezéssel él: úgy véli, neki minden szabad. Vagy, ahogy az ókori bölcsesség tartja: Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Nyilván magát Jupiternek képzeli – bár, ha már mitológiai párhuzamokat keresünk, a másik szerep jobban passzol az alkatához, személyiségéhez.

A fejétől büdösödik a hal katonáéknál is, avagy a mundér becsülete

A honvédelmi miniszter kérte az ideiglenes államelnököt (Bolojan elnöknek drukkolunk, hogy ne csak az „új seprű jól seper” szindróma hatása érvényesüljön nála), hogy helyezzen tartalékos állományba egy háromcsillagos tábornokot, aki finoman szólva is méltatlanná vált a katonai mundérhoz. Az érintett nem más, mint Cătălin Zisu tábornok, a hadsereg logisztikai osztályának vezetője, akit súlyos hivatali visszaéléssel vádolnak. A korrupcióellenes ügyészség már nyomoz az ügyben, volt házkutatás, előzetes letartóztatás, és a bűnügyi vizsgálat továbbra is folyamatban van.

A hadseregnek (értsd: az adófizetőknek) okozott kár mintegy 12 millió lejre rúg. A korrupcióellenes ügyészek szerint 2022 novembere és 2023 decembere között Zisu tábornok a hadsereg logisztikai parancsnokaként egy ezredes kollégájával (aki szintén vádlott lett) gondosan jóváhagyta néhány teljesen fiktív munkálatról szóló számla kifizetését a bukaresti katonai temető bővítését végző cég számára. Igen, jól olvasták: egy katonai temető bővítéséről van szó.

Most mire gondoljunk? Arra, hogy a hadügynek annyi pénze van, hogy már azt sem tudja, hova tegye? Talán jobban járnának, ha spórolnának, vagy – csak egy vad ötlet – inkább hadfelszerelésre költenék az összeget. Vagy bármi másra, amitől legalább úgy tűnne, hogy a honvédelemnek tényleg köze van a hon védelméhez…

A Zisu tábornok felmentését kérő minisztériumi közlemény természetesen patetikusan szépen hangzik:

„A védelmi minisztérium ismételten kijelenti, hogy zéró toleranciát tanúsít a katonai és polgári személyzet korrupciós cselekményeivel szemben, amelyek mélységesen ellentétesek az intézményben dolgozókra vonatkozó erkölcsi, társadalmi és magatartási normákkal.”

Szép szavak, de hiszi a piszi. Ha valóban zéró tolerancia van, és a katonai erkölcs csillogó példaképe minden honvédelmi dolgozó, akkor mégis hogy a fenébe fordulhat elő, hogy egyetlen év alatt két ember 12 millió lejt csatornáz ki a rendszerből egyetlen intézményben?

És itt jön a következő, talán még kellemetlenebb kérdés: ha két ember ennyi pénzt tudott elcsalni, akkor az egész hadseregben vajon mekkora összegek vándorolhatnak magánzsebekbe?

A parlament nemrég megszavazta a 2025-ös állami költségvetést, amelyből a hadsereg idén 42,755 milliárd lejt kap. (Mert ugye, háborús veszély meg egyéb jól hangzó érvek.) Vajon ebből mennyit fognak „privatizálni”? És ha egy temetőbővítésre már sikerült ennyi pénzt eltüntetni, akkor vajon idén mekkora összeg fog erre a nemes célra jutni?

A megvádolt tábornokot végül előzetes letartóztatás után szabadlábra helyezték, hatósági felügyelet mellett, miután 1 millió lejes óvadékot kifizetett. (Apróság: a vagyonbevallása szerint kevesebb mint 70 ezer lej volt a bankszámláján. Honnan szedett össze ennyi pénzt ilyen rövid idő alatt? Talán uzsorásoktól kért kölcsön? Vagy… saját magától?)

Ilie Bolojan ideiglenes államfő végül nem sokat vacakolt, hanem simán nyugdíjazta a tábornokot. Most már az illetékes hatóságokon múlik, hogy sikerül-e visszaszerezni az eltűnt közpénzt, és hogy a vádlottakat – amennyiben bűnösnek bizonyulnak – a megfelelő helyre, azaz hűvösre tegyék.

A diplomata nem hazudtolja meg önmagát

Hosszú mosolyszünet után végre találkozott az amerikai és az orosz diplomácia vezetője a szaúdi fővárosban. Az orosz külügyminisztert, Szergej Lavrovot kísérő Jurij Usakov (az orosz elnök külpolitikai tanácsadója) két formális mondatnyit nyilatkozott az orosz állami televízió stábjának: „Meglátjuk, mit hoznak a tárgyalások, a lényeg, hogy elkezdődjön a kapcsolatok normalizálása köztünk és Washington között…”

Ezzel nehéz vitatkozni – már ha valóban lenne folytatása és tényleges hatása a háború befejezésére. Csakhogy a második mondatocska már sokkal problémásabb:„Ők is komoly emberek, mi is komoly szándékkal érkeztünk.”

Na, itt álljunk meg egy pillanatra! Először is: mennyire lehet komolyan venni az új amerikai csapatot? Vajon a terveik valóban átgondolt stratégián alapulnak, vagy inkább a kapkodás és rögtönzés dominál? Mert az elmúlt időszak alapján nehéz eldönteni, hogy a Fehér Ház külpolitikája egy hosszú távú sakkjátszma vagy inkább egy kaotikus gyorséttermi rendelés („Egy kis szankciót ide, egy kis fegyverszállítást oda, és ha lehet, egy extra adag diplomáciai mellébeszéléssel.”).

Ami pedig az oroszok „komoly szándékát” illeti, nos… az orosz diplomácia mestere annak, hogy soha ne mondja ki, valójában mit is akar. Ehelyett inkább előbb falhoz állítja a világot – pardon, kész tények elé helyez mindenkit –, és utána várja el, hogy az alkalmazkodjon az új valósághoz.

Sőt, ha az eddigi jelekből jól olvasunk, egyre inkább úgy tűnik, nem az oroszok játszanak Trump kottájából, hanem mintha Trump és emberei szajkóznák Putyin szólamait Ukrajnáról és Zelenszkijről. Vajon ez véletlen egybeesés, vagy csak az „Amerika az első” doktrína egy speciális, Moszkvában szerkesztett változata?

Már nem csak Trump törli fel a padlót Európával, hanem a jobb- és balkeze is

Az újdonsült amerikai vezetés immár nemcsak a tengeren túlról osztja az észt, bírál, kioktat és próbálja megosztani az európaiakat, hanem most már közvetlenül az öreg kontinensen is szorgalmasan lövöldözi a politikai sortüzeket. Trump jobbkeze, J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke, a müncheni biztonsági konferencián verte el a port az európai demokráciákon.

Ismét Románia került a célkeresztbe, a decemberi elnökválasztás érvénytelenítésének kapcsán. Vance kijelentette, hogy a döntés „egy hírszerző szolgálat ingatag gyanúján és a kontinentális szomszédok hatalmas nyomására” született. Sőt, kritikájában utalt arra is, hogy a közelgő németországi választásokon is hasonló trükkök bevethetők lennének. (Ami a „kontinentális szomszédok hatalmas nyomását” illeti, ez kacsa, erre semmi bizonyíték nincs, de hát ki számolja az ilyen apróságokat?)

Tudjuk – vagy legalábbis erősen sejtjük –, hogy a romániai elnökválasztás eredményeinek megsemmisítése finoman szólva sem volt tiszta ügy. Sem túl demokratikus. Könnyen lehet, hogy az alkotmánybíróság nem jogi (alkotmányossági) alapon döntött, hanem politikai okokból. (Nem nagy titok: az AB tagjainak többségét politikai alapon nevezik ki.) De a „választás” valójában két rossz között történt:

1. Vagy a szélsőjobboldali Georgescu nyeri az elnökválasztást.
2. Vagy érvénytelenítik az eredményt, és ezzel aláássák a demokrácia maradék hitelét.

Talán a demokratikus erők összefogásával és mozgósításával még ebben a patriarchális politikai környezetben is nyerhetett volna az USR jelöltje, Lasconi – nő létére. De ha nem ő, hanem Georgescu győz, még mindig ott lett volna az államfő felfüggesztésének lehetősége, hiszen a PSD-PNL-RMDSZ és az USR együtt bőven rendelkezik parlamenti többséggel. (Persze, nem játszunk mi „mi lett volna, ha” játékot…)

De ha már az amerikai leckéztetésnél tartunk: nem érvényes itt a „bagoly mondja verébnek” mondás? Mert hát ki is papol az európai demokrácia hiányosságairól? Trump és emberei, akik 2020-ban maguk sem voltak hajlandók elfogadni a választási eredményt.

És ha már Németország… Vance amerikai alelnök, ha már Münchenben járt, gondolta, összefut az AfD szélsőjobboldali vezetőjével, Alice Weidellel is. És minő véletlen! A német szélsőséges politikust néhány nappal korábban Trump másik lelkes európai csodálója, Orbán Viktor is fogadta Budapesten.

De ha az európaiaknak eddig nem lett volna elég az amerikai kioktatásból, Trump ukrajnai–oroszországi különmegbízottja, Keith Kellogg is rátett még egy lapáttal a müncheni konferencián. Közölte, hogy az Ukrajnáról szóló, Oroszországgal folytatandó tárgyalásokon Európának semmilyen beleszólása nem lesz: „Európának nem osztanak helyet az Ukrajnáról szóló tárgyalásokon.”

Kellogg szerint ő „a realizmus iskolájából” való, és az európai részvétel „nem fog megtörténni”. Még odaszúrt egy „jó tanácsot” is az európaiaknak: ne panaszkodjanak, hanem álljanak bele a vitába, jöjjenek elő konkrét ötletekkel, és növeljék a védelmi kiadásaikat.

Mindez kísértetiesen emlékeztet azokra az időkre, amikor a nagyok döntöttek a kis államok és népek sorsáról – természetesen nélkülük. Lásd: Trianon, az 1938-as müncheni egyezmény és Csehszlovákia feldarabolása…

És ha már védelmi kiadások növelése: az európai államok vajon honnan fognak fegyvereket vásárolni? Csak nem az USA-tól vagy Oroszországtól, amelyek véletlenül mindketten a világ legnagyobb fegyvergyártói?

Mert ugye a háború mindig is hatalmas üzlet volt – legalábbis egyeseknek.

Barátok közt

Orbán Viktor és Tucker Carlson amerikai műsorvezető egy húron pendülnek – legalábbis nézeteik és egymás iránti szimpátiájuk alapján. Legutóbbi beszélgetésük Dubajban is ezt igazolta. Érdemes kicsit mélyebben elemezni a mondanivalójukat:

1. Orbán és az orosz–ukrán háború

A magyar miniszterelnök szerint „ez a háború nem Ukrajnáról, hanem a NATO bővítéséről szól”. Tehát, aki eddig nem tudta volna: nincs itt szó semmiféle orosz agresszióról egy független európai állam ellen, hanem az a gonosz NATO mind terjeszkedik és fenyegeti a szegény, ártatlan, ártalmatlan Oroszországot!

Orbán még azt is hozzátette, hogy ha Trump nem talál megoldást, akkor Ukrajna Európa Afganisztánjává válik, és az EU eddigi élete megszűnik olyannak lenni, amilyennek megszoktuk.

Tény, hogy az ukrajnai háború hatással van az EU polgárainak életére. De ne feledjük: nem az EU kezdte a háborút – Oroszország az agresszor!!! És az EU nem is vesz részt ténylegesen a harcokban.

Apropó, Afganisztán? Mintha ott is az oroszok voltak a támadók a ’80-as években. Ez így nem képzavar? Oroszok előtt Afganisztánt emlegetni olyan, mint kötelet az akasztott ember házában… Bár igaz, az amerikaiak afganisztáni beavatkozása sem hozott sokkal jobb eredményt.

2. Orbán és az EU gazdasága

A magyar kormányfő szerint „az Európai Unió gazdasága nem egy sikertörténet”, mert a háború miatt nincs olcsó orosz gáz, az uniónak pedig nincs új stratégiája.

Ezen azért érdemes elidőzni egy kicsit… Némi pontosítás: az EU legalább Maastricht óta (1991) létezik, és azóta eltelt időben volt jó harminc évnyi siker, jólét és fejlődés – mire jött három évnyi szűkösebb időszak az orosz támadás nyomán. Vagyis ha az EU egy ember lenne, akkor az első 30 évében karriert épített, stabil megélhetést szerzett, lakást vásárolt és megalapozta jövőjét, majd jött egy hároméves válság. Ez nem éppen azt jelenti, hogy „nem egy sikertörténet”…

3. Tucker Carlson kérdésére adott „magvas” válaszok

Carlson arról kérdezte Orbánt, mit gondol arról, hogy sokan Vlagyimir Putyin bábjaként hivatkoznak rá. A válasz? „Én nem Putyin-párti, hanem magyarpárti vagyok.”

(3.1.) Na, lám-lám!

O.V. – mint Orbán Viktor vagy Orbán Vezér? – láthatóan nem söpri a szőnyeg alá a kényes kérdéseket. Hogy a felvetés nevetséges? Nem egészen. Röhögnénk rajta, ha nem lenne olyan siralmas…

És mit mondanak erre a Sorosbérencek, bérrettegők és szkeptikusok? „Nem báb?” Pedig ha úgy néz ki, úgy beszél és úgy viselkedik, akkor lehet, hogy mégis…? Vagy talán Putyin klónja?

(3.2.) A „mézeshetek” és az oroszokkal való múlt

Orbán azt is állította, hogy vannak közös emlékeink az oroszokkal, amelyek „nem voltak mézeshetek”.

De hogy lehet ezt a kifejezést így használni a magyar-orosz viszony kapcsán? Ha valakinek „nem voltak mézeshetei” az oroszokkal, azok például azok a lengyel, magyar, német, cseh és más nemzetiségű nők, akiket a Vörös Hadsereg katonái csoportosan megerőszakoltak. Ez így több mint durva cinizmus.

És vajon melyik Orbán volt őszinte?

1. Az 1989-es, aki Nagy Imre újratemetésén kommunista diktatúráról, orosz megszállásról és ázsiai zsákutcáról beszélt.
2. A mai Orbán, aki gazdasági együttműködést javasol Moszkvával, és barátkozva látogatja Putyint.

Mikor és hogyan következett be az orbáni fordulat? És minek hatására?

(3.3.) Az oroszok „mindig tartják a szavukat”

Orbán szerint „az oroszok mindig tartották a szavukat”, ellentétben a nyugati vezetőkkel. Nos, ez a mondat finoman szólva is távol áll a valóságtól.

Az oroszok pontosan addig tartják be a megállapodásokat, amíg érdekük úgy kívánja. Csak egyetlen ellenpélda: az 1994-es Budapesti Memorandum. Oroszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság garanciát vállalt Ukrajna területi épségére, cserébe azért, hogy Kijev lemond az atomfegyverekről. Ebből mi lett? 2014: Krím annektálása. 2022: Teljes körű invázió. Ennyit az „oroszok mindig betartják a szavukat” legendáról. És ez csak egyetlen példa. Ha elkezdenénk sorolni az oroszok által megszegett egyezményeket, nem maradna hely a cikk többi részének.

Ps.

1. Amikor e sorokat írom, Trump már egy hónapja elnök, de még mindig tart az orosz-ukrán háború, mely három évvel ezelőtt kezdődött. A Donald név hallatán nekem továbbra is a kacsa ugrik be elsőnek. S ha már Trumpnál vagyunk: Ki állítja meg Trump ámokfutását???
2. Szegény Polcz Alaine foroghat a sírjában… (Polcz Alaine könyvének olasz bemutatóját egy orosz diplomata felszólalása tette emlékezetessé!)