A politikusaink ismét megvédenek minket egy rettenetes veszélytől. Most épp a műhústól

2023. október 30. – 11:00

A politikusaink ismét megvédenek minket egy rettenetes veszélytől. Most épp a műhústól
Mesterségesen előállított csirkehúsból készítenek hamburgert egy izraeli vendéglőben, 2021-ben – Fotó: Jack Guez / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Megszavazta a szenátus, hogy betiltják a laboratóriumban előállított hús forgalmazását Romániában. 300 ezer lejig (kb. 6 ezer euró) büntethetik azokat, akik mégis árulnak műhúst. Megnyugodhatunk tehát, ezentúl nem lesznek káros termékek a polcokon, hiszen az alkohol, a dohányáru, az energiaital és a csipsz is például csupa-csupa egészség. A törvény akkor lép érvénybe, ha a képviselőház is megszavazza, de a voksarány alapján borítékolható, hogy jóváhagyják.

Kíváncsi lettem, miért tiltanak el minket egy új élelmiszertől, és főleg, hogy tulajdonképpen mi is a szintetikus hús. Elolvastam tehát, mit írtak a kezdeményezők a törvényjavaslat indoklásában. Közel két oldalon keresztül ecsetelik, mennyire egészséges az igazi, állatok levágásából származó hús, különösen a marhahús. Hosszan sorolják, hányféle szerepe van a húsnak a táplálkozásunkban és mennyiféle hasznos anyaghoz juthat a szervezetünk a húsokból. Arra is kitérnek az előnyök felsorolása közben, hogy a hús „könnyen emészthető”. Majd a legvégén, egy bekezdésben írnak csak arról, hogy miért a tiltás: ezzel védik a hagyományainkat és az élelmiszerbiztonságunkat.

Mivel bőven maradtak kérdéseim, próbáltam interjút kérni a Sapientia EMTE élelmiszeripari szakán oktatóktól. Azonban a tanárok elhárították az érdeklődésemet, azt mondták, nem tudnak eleget erről a témáról, ezért inkább nem nyilatkoznak.

Hogy fogalmat alkossak arról, mi is a valódi célja a törvénynek, megnéztem, mit terjeszt a pártmédia. Az Erdély Tv például egy diabetológust szólaltatott meg, aki azzal érvelt a műhús ellen, hogy „biztos nem lesz az íze olyan, mint egy csirkehúsnak vagy marhahúsnak”, illetve hogy „reálisak a félelmek”. Végül pedig elhangzik az az üzenet is, amivel valószínűleg gyakran riogat majd a propaganda: a szintetikus hús RÁK-KEL-TŐ!!!

Mindezt azt követően, hogy számos országban engedélyezték már, jóváhagyta az Egyesült Államok élelmiszerbiztonsági hatósága és hasonló lépésre készül az európai hatóság is. Mert biztonságosnak, emberi fogyasztásra alkalmasnak ítélték a vizsgálataik során. A nagyüzemi gyártástól viszont még nagyon messze állunk, úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy valaki akaratunk ellenére keveri bele a fesztiválos miccsbe vagy a flekkenbe a szintetikus húst.

A neten sok mindent lehet olvasni erről, a konteósok egyik kedvenc témája, hogy a tudjukkik (főleg a gonosz Brüsszel) tönkre akarják tenni az életünket és rovarokon meg műhúson akarnak minket tartani.

A különböző tudományos publikációk szerint viszont a szintetikus hús egy nagy lehetőség az ökológiai lábnyomunk csökkentésére, hiszen jóval kevesebb vizet és energiát igényel az előállítása, mint a hagyományos húsé. Ráadásul nem kell hozzá egy életen át rabságban, sokszor nyomorúságos körülmények között tartott állatokat levágni.

A technológia szűken abból áll, hogy izomsejteket vesznek az állatoktól és ezeket felszaporítják mesterséges körülmények között. Csak jelezném, mert ennek is utánaolvastam kicsit, hogy a tudomány ma ott tart, hogy nemcsak sejteket szaporít, de teljes, működő szerveket próbálnak előállítani, amiket beültethetnek a páciensekbe. Ami azért lényegesen komplexebbnek tűnik, mint az olyan sejttenyészetek termelése, melyek mindössze annyira szolgálnak, hogy megegyük és megemésszük őket.

De akkor miért hangolnak a politikusok mégis a szintetikus hús ellen? Valószínűleg kampánytémának szánják, egy újabb „veszély” felépítésén dolgozik a propaganda, amitől majd jól megvédhetnek minket, persze, a szavazatainkért cserébe. Úgy működhet majd, mint a rovarevés kötelezővé tételével való riogatás. Egy álprobléma, egy olyan politikai gumicsont, amin hosszan lehet rágódni bármiféle konkrét következmény nélkül.

Már ha nem tekintjük fontos dolognak azt, hogy alternatívákat találjunk az egyre súlyosbodó környezeti lábnyomunk csökkentésére. És bizonyára nem hálátlanok az állattartó multik sem, amiért próbálják csírájában elfojtani a konkurenciát.

Az öt romániai parlamenti párt közül négy, a PSD, a PNL, az RMDSZ és az AUR megszavazta, egyedül az USR tartózkodott. Úgyhogy a 2024-es szuper választási évben ismét szép és hasznos politikai kampányoknak nézünk elébe.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!