Az erdélyi magyar anyanyelvű romák szegregációjának kérdése az oktatásban

A romák alkotják az Európai Unió legnagyobb etnikai kisebbségét, és egyben az egyik leginkább nélkülöző népcsoportot, amelyet társadalmi kirekesztés és a foglalkoztatáshoz, oktatáshoz, lakhatáshoz és egészséghez való egyenlőtlen hozzáférés sújt. A magyar anyanyelvű romák kérdését most már a politikai döntéshozók is stratégiai, magyar identitáspolitikai kérdésként kezelik, és a nemrég lezajlott RMDSZ-kongresszuson egy erre vonatkozó dokumentumot fogadtak el. Ugyanakkor Fosztó László antropológus, roma-kutató is összefoglalta, hogy milyen szempontok figyelembevételével kellene nekilátni ennek a feladatnak.

Az RMDSZ által bemutatott munkadokumentum címe Állásfoglalás a magyar romák egyenlő társadalmi részvételéről, és 30 éve várat magára – közölte Makkai Péter munkaügyi államtitkár Kolozsváron. Emlékeztetett: a népszámlálás előzetes adatai szerint több mint 100 ezer magyar roma van Romániában, akik szintén nemzetalkotó közösséget jelentenek, így az RMDSZ-nek fel kell vállalni a helyzetük rendezését. Az államtitkár szerint a jelenlegi időszak kifejezetten alkalmas erre, mivel a romániai romaintegrációs stratégiát is ezután fogják megvalósítani. Az RMDSZ a dokumentumot egy stratégia alapjának szánja, melynek célja, hogy a jövőben "a magyar roma közösség egyenlő rangon és szinten vegyen részt a romániai magyar társadalom építésében" – hangzott el.

Az már évtizedek óta bebizonyított és elfogadott tény, hogy ha a roma kiskorúak kiszorulnak az oktatásból, az már azt jelenti, hogy kiszorulnak a munkaerőpiacról is és egy szűk rétegen kívül újra rohamosan távolodnak a társadalom többségének kulturális-civilizációs értékrendjétől. Ma az óvodai-iskolai rendszerben való megmaradásuk szinte az egyetlen esély arra, hogy – az itt megszerezhető magatartás-, érték- és kulturális mintákkal és ismeretekkel – nem szakadjanak le végérvényesen.

Az erdélyi magyar anyanyelvű romák egyenjogúsítására tett kísérlet egyben a magyar-román nyelvi határok megváltoztatására tett kísérletként is értékelhető.

A romák jelentőségét az oktatási rendszer szempontjából jól mutatja, hogy Szatmár megyében az iskoláskorú magyar (anyanyelvű) gyermekek 30, Kovászna megyében 24, Bihar megyében 20, Hargita és Maros megyékben 16-16 százaléka roma. Ennek következtében a magyar nyelvű oktatás szempontjából a romáknak az iskolai rendszeren belüli méltányos kezelése, az iskolai lemorzsolódásnak a visszaszorítása stratégiai kérdésnek számít.

A romákkal kapcsolatos lehetséges magyar identitáspolitikák egyik sarokköve az oktatás terén megfogalmazott deszegregációs célok és azoknak a megvalósítása volna. Az oktatási alapjogok és a speciális jogok közötti megkülönböztetés, amit gyakran használnak a kisebbségi jogi szakirodalomban, hasznos a romák oktatási helyzetének megértésében. Ezeknek a jogoknak meg kell valósulniuk függetlenül attól, hogy az adott kisebbség oktatása milyen formában történik és attól, hogy az adott kisebbségnek milyenek a kulturális jegyei vagy a sajátos oktatási igényei.

Bár tisztában vagyunk a roma gyerekek szegregációjának súlyos társadalmi következményeivel, mégis gyakran találkozunk ennek módozataival. Mivel az egyének végzettségi szintjének növelése társadalmi léptékben sokszorosan megtérülő befektetés, az oktatási rendszer szelektivitásának csökkentése, az oktatási szegregáció és a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem nemcsak a hátrányos helyzetűek érdeke, hanem a többségi társadalomé is: közösségi érdek. Ennek ellenére Erdély szerte számos településen figyelhetők meg olyan intézkedések, gyakorlott oktatáspolitikák, amelyek inkább hátráltatják, mintsem elősegítik a felzárkóztatás folyamatát.

A szegregáció, vagy jogellenes elkülönítés az egyik legveszélyesebb, egyben legmérgezőbb formája a gyermekekkel szembeni diszkriminációnak, mert tartós helyzetet teremt, ami képes egész közösségeket hosszú időre megbélyegezni. A roma gyerekek szegregációja, ami a hátrányos helyzetükből és lemaradásaikból fakadó előítéletekre vezethető vissza, nagy mértékben befolyásolja a roma tanulók fejlődését, sőt maga is kiváltja a tanulmányi lemaradást. Összehasonlíthatatlanul alacsonyabb oktatási sikerességük olyan probléma, amelynek kezelésében nagyon fontos szerepe van civil szervezeteknek is, de a gyerekek sikertelenségét első sorban a deszegregáció oldaná meg.

Az elkülönítés következményei utólagosan nehezen orvosolhatóak, hiszen felbecsülhetetlen, pénzben nehezen kifejezhető a sikeres felnőtt élet esélyének elvesztése. A jelenlegi jogsértést kompenzáló célzatú jogorvoslati lehetőségek a kártérítési kötelezettség és a szankciók. Pusztán az anyagiak, a kártérítés nem képes meg nem történtté tenni a jogsértést, de fontos lépés a tényleges és szimbolikus jóvátétel felé. A kártérítés egyik összetevője a szegregált osztályokban nyújtott alacsonyabb minőségű oktatás, amely csökkenti a gyerekek boldogulási esélyeit a későbbiekben, míg a másik komponense az elkülönítés okozta lelki sérülés. Mindez utólagos tanfolyamokkal pótolhatatlan és helyreállíthatatlan, ezért a probléma megelőzése kellene fontosabb szerepet kapjon.

Az iskolák azonban nem tudják betölteni szerepüket az előítéletek és a rasszizmus felszámolásában, ha maga az oktatási rendszer elfogadja a szegregációt, ezért a roma szegregáció kiküszöbölésében nagyon fontos szerepet játszanak a megfelelő nemzetközi, illetve állami szintű jogszabályok. Romániában az oktatásügyi minisztérium 6134/2016 számú rendelete az oktatási intézményekben történő szegregációt első fejezete 2. cikkének 1. bekezdésében megtiltja – „Az egyetem előtti oktatásban tilos az iskolai szegregáció etnikai hovatartozás, fogyatékosság vagy speciális oktatási követelmények, a családok társadalmi-gazdasági helyzete, a lakókörnyezet és az oktatás elsődleges kedvezményezettjeinek iskolai teljesítménye alapján.”, valamint az 5. cikk 2. bekezdésében – „Az óvodások, illetve fogyatékos és/vagy sajátos nevelési igényű tanulók közötti csoportok kialakítása egy óvodai egységben szegregációt jelent és tilos.” Romániában mégis jelen van a roma diákok iskolák közötti, és iskolán belüli elkülönítése.

Érdemes kiemelni, hogy „az Oktatási Barométer adatfelvétel alapján a roma oktatási helyszínek infrastrukturális felszereltsége átlag alatti. A modern tanítási eszközökkel való felszereltség tekintetében a roma tanulókkal nem rendelkező iskolák állnak a legjobban és a szegregált/roma többségű helyszínek a legrosszabbul. A szegregált roma iskolákat jellemző elavult infrastruktúra, a rossz felszereltség és a társadalmi csoportok közötti kapcsolatok hiánya a tanulással szembehelyezkedő szubkultúra esetében motiválatlanságot eredményez: több hiányzást, gyenge tanulói eredményességet. Ennek következtében a tanulóktól elvárt tudás csökken.

Romániában a korábban végzett, beható kutatások azt állapították meg, hogy az oktatási rendszerbe beágyazott intézményi és strukturális tényezők előidézik a romák nagy lemorzsolódási arányát is és az iskolalátogatás elmaradását. Ide sorolható a rossz infrastruktúra és a hiányos felszerelések, az iskoláktól való földrajzi távolság és az elérhető tömegközlekedés hiánya, de a nyelvi és kommunikációs problémák, az iskolák iránti bizalom alacsony szintje, korai házasságkötés és gyermekszülés is a roma tanulók lemorzsolódását kiváltó tényezők. A felsorolt okokat gyakran súlyosbítja a szegregáció.