Szijjártó: A magyar nemzet világos választ adott, a békét és a biztonságot választotta
Történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Karmelita kolostorban tartott kormányülés után a Facebook-oldalán megosztott videóban. Szijjártó Péter a videóban köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson. „Nagyon köszönjük a bizalmat, amit kaptunk a tegnapi napon”. A miniszter köszönetét fejezte ki a határon túli szavazóknak is, azoknak, akik fontosnak tartották, hogy részt vegyenek „ezen a sorsdöntő” parlamenti választáson, amely „nemzetünk jövőjét hosszú távra meghatározza”. Hozzátette, nemcsak a kormánypártok támogatottságában született rekord, hanem a határon túli magyarok szavazatainak számában is, hiszen 315 ezren voksoltak, ami a duplája a 2014-ben leadott szavazatoknak, és 50 ezerrel haladja meg a 2018-as szavazatszámot. Szijjártó Péter úgy értékelte, vasárnap a béke vagy háború kérdésében kellett döntést hozni, és a magyar nemzet világos választ adott: a békét és a biztonságot választotta. (MTI)
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!