Új kormány beiktatása nélkül köszönt be a parlamenti vakáció Romániában

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Csak akkor jelöl ki új miniszterelnök-jelöltet, ha a Nyugat-barát parlamenti pártok felmutatnak egy olyan konstrukciót, amelynek megvan a biztos támogatottsága, jelentette be kedden Nicușor Dan államfő. Ez azt jelenti, hogy a július 1-jén kezdődő parlamenti vakáció úgy köszönt be Romániában, hogy az országnak továbbra is csak ügyvivő kormánya lesz. Közben a nemzetközi hitelminősítők árgus szemekkel követik a belpolitikai válságot és az ország uniós források elvesztését is kockáztatja.

„Azt szeretném, ha minél hamarabb teljhatalmú kormányunk lenne, de hogy ez mikor történik meg, azt nem tudjuk. Folyamatosan egyeztetek a pártok vezetőivel” – válaszolta Nicușor Dan államfő arra a kérdésre, hogy lehet-e még arra számítani, hogy a nyár folyamán megalakul a kormány.

Dan egyértelművé tette, hogy csak akkor jelöl ki miniszterelnököt, ha megvan a biztos többség mögötte. „Annyit kérek, hogy biztosan meglegyen 233 ember, aki megszavazza a kormányt. Gondolom, hogy ehhez egy megállapodás szükséges, de nem kérek semmilyen megállapodást, nincs semmilyen feltételem, csak az, hogy legyen 233 szavazat” – mondta, hangsúlyozva, hogy a felelősség most a parlamenti pártokat terheli.

Nicușor Dan eddig két kijelölt miniszterelnököt kért fel kormányalakításra, először Eugen Tomac elnöki tanácsadót és EP-képviselőt, aki állítása szerint szakértői kormányt alakított volna, de ehhez nem tudott elég támogatást szerezni a pártoktól, így visszaadta a megbízását. Aztán váratlanul Adrian Veșteát, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) belső ellenzékének egyik vezetőjét jelölte, aki mögé viszont csak a Szociáldemokrata Párt (PSD) sorakozott fel, és hiába próbált szavazatokat szerezni a liberálisoktól és a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetségtől (AUR) is, nem járt sikerrel, leszavazta a parlament.

„Az előző helyzetekhez képest, amikor volt valószínűsége annak, hogy a kormányt megszavazzák, most biztos, hogy nem szavaznák meg” – indokolta az államfő, hogy miért halogatja újabb miniszterelnök kijelölését.

Ha egy újabb kormányfőt is elutasít a parlament, előrehozott választásokra kerülhet sor, amit nem véletlenül sürget az AUR, hiszen bizonyos szakértői előrejelzések szerint akár 50 százalékos győzelmet is arathatnának. Nicușor Dan kedden azt mondta, azért szeretné elkerülni az előrehozott választásokat, mert ez nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.

A kormányalakítási tárgyalások péntek estére jutottak ismét zsákutcába, a PSD, a PNL és az államfő egymást tette felelőssé a kudarcért. A PSD elnöke közölte, hogy pártja nem tesz több engedményt, a PNL, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ pedig bejelentette, hogy Siegfried Mureșant javasolta miniszterelnöknek. Nicușor Dan arról beszélt, hogy a liberálisok az elmúlt napokban visszaléptek attól a korábban vállalt megállapodástól, hogy támogatni fognak egy PSD-s kisebbségi kormányt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn már azt mondta, hogy a politikai válság még hetekig elhúzódhat, és a reális forgatókönyv szerint az új kabinet csak július második felében, esetleg a hónap végén alakulhat meg. Arra kérte a politikai szereplőket, hogy hagyjanak fel a nyilvános üzengetéssel és higgadjanak le, ugyanakkor annak ellenére, hogy az RMDSZ a PNL-lel és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel (USR) közös miniszterelnök-jelöltet javasolt, mégis arról beszélt, hogy lenne esélye egy szociáldemokratákkal közös, de az USR nélküli kormánynak.

Valószínű, hogy ha sikerül egyezségre jutni és az államfő kijelöl egy miniszterelnök-jelöltet július folyamán, akkor a 10 napos határidőn belül rendkívüli ülésre hívják össze a parlamentet, hogy szavazzon a kormány beiktatásáról.

Közben kedd délután az AUR felszólította Nicușor Dant, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi az államfő felfüggesztését.

Az államfő egyébként csalódást okozott a választói jelentős részének, akik úgy érzékelték, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) játszmáját játssza, és ezt tette akkor is, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megkérdezése nélkül kérte fel kormányalakításra a párt egyik első alelnökét, Adrian Veșteát, ezzel szakadást előidézve a jelenlegi ügyvivő kormányfő, Ilie Bolojan pártjában. Arra az újságírói kérdésre, hogy mit üzen azoknak, akik megszavaznák a felfüggesztését egy esetleges népszavazáson, Dan annyit mondott, hogy ő racionális ember és jó oka volt arra, hogy olyan döntést hozzon, amit a támogatóinak egy része ellenez. „Úgy gondolom, hogy igazam van, és a jó irányba vezetem Romániát” – jelentette ki. Megismételte azt is, hogy azzal továbbra sem számol, hogy olyan miniszterelnököt jelöljön ki, aki az AUR támogatásával alakítana kormányt. Dan korábban is mondta, hogy az AUR-t nem tartja Nyugat-barát pártnak, ezért nem jelöl ki olyan miniszterelnököt, akit George Simion pártja támogat, bár ezt a feltételt végül második miniszterelnök-jelöltje, Adrian Veștea hamar figyelmen kívül hagyta.

Romániának május eleje óta ügyvivő kormánya van, miután a Bolojan-kormány ellen a koalíció egyik tagja, a Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki, szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be, és ezt a parlament megszavazta.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!