Önkéntes búvárok ültetik a tengerifüvet, hogy szembeszálljanak a klímaváltozással

„A globális felmelegedésnek vége, átléptünk a globális megfövés korszakába” – írtuk a napokban, és ha csak az idei nyár melegrekordjait és erdőtüzeit, vagy a kutatók szerint az ember okozta klímaváltozás miatt potenciálisan összeomló óceáni áramlatokat vesszük, ez egyáltalán nem is tűnik elrugaszkodottnak. António Guterres, az ENSZ főtitkára szerint még mindig elkerülhetjük a legrosszabbat, de ehhez már tényleg szigorú, azonnali klímavédelmi intézkedésekre lenne szükség. Ez alatt főként az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését kell érteni, amit semmiképpen nem lehet megspórolni, de más módszerekkel is lehet küzdeni a klímaváltozás ellen.

Például úgy, ahogy a Németország északi részén, a Balti-tengernél fekvő Kiel közelében is teszik, ahol kézi ásókkal felszerelt búvárok szabadítanak ki, és pakolnak sárga tasakokba tengerifűhajtásokat, hogy aztán másnap újra elültessék őket a tengerfenék kicsivel arrébb található, csupasz szakaszán. A gyakorlat elsőre furcsának tűnhet, pedig nem ez az egyetlen program, amely a víz alatti, tengerifűvel teli rétek visszaállításáért küzd. A német GEOMAR kezdeményezése annyiban viszont egyedi, hogy itt helyi önkéntesekre bízzák a tengerifű áttelepítését, akik így hozzájárulhatnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez. A Reuters anyaga.

A kezdeményezés mögött a GEOMAR egyik posztdoktori kutatója, Angela Stevenson áll, aki az elmúlt évek alatt három területet is teleültetett tengerifűvel. Ez alatt rájött például arra, hogy némileg érdekes módon a hajtások ellenállóbbak, mint ha magokat vetne, és persze arra is, hogy jó lenne valahogy felgyorsítani a tengerifű ültetésének menetét. Így született meg a GEOMAR kurzusa, amely egy online részből és egy többnapos gyakorlatból áll, július elején pedig a Sea Shepherd nevű, tengeri természetvédelemmel foglalkozó szervezet közreműködésével hét búvár és több szárazföldi önkéntes már ki is próbálhatta, hogy milyen érzés tengerifüvet ültetni.

A civilben állatorvosi asszisztensként dolgozó, a Sea Shepherdben is tevékenykedő Lea Verfondern, aki részt vett a legelső gyakorlati képzésben, „víz alatti kertészkedésként” írta le a dolgot. Szerinte mindenkinek tennie kell a környezetünk védelméért, mert ez mindenkit érint. Egy másik önkéntes, az 51 éves Martin Lampe elmondta, a Balti-tenger annyit változott ahhoz képest, amire a gyerekkori búvárkodásaiból emlékezett, hogy úgy érezte, muszáj segítenie. „Az ilyen napok bizonyítják, hogy ha elegen segítenek, akkor tényleg érdemi változást tudunk elérni” – mondta a július eleji gyakorlati kurzus után a civilben egyébként IT-szakemberként dolgozó férfi.

Angela Stevenson elmondta, jelenleg arra törekednek, hogy a tesztidőszak után jóval nagyobb léptékben valósítsák meg a programot, a végső cél pedig természetesen az, hogy a Balti-tenger partszakasza ismét mindenhol tele legyen tengerifűvel. A jelenlegi módszerek mellett ez persze nagyon komoly feladat, Stevenson becslései szerint csak a német partok melletti rész újbóli befüvesítéséhez félmillió búvárra lenne szükség, akiknek egy évig mindennap tizenkét órán át hajtásokat kellene ültetniük.

A kutatók ugyanakkor kísérleteznek más módszerekkel is, a korábbi kudarcok ellenére például továbbra is gyűjtenek tengerifűmagokat, ami elég körülményes folyamat – az összegyűjtött tengerifűnek durván hat hétig kell áznia egy tartályban, mielőtt magokhoz lehet jutni belőle. Ezt, illetve a különböző vetési módszerek próbálgatását ugyanakkor nem érdemes megspórolni, mert ha így is megbízható eredményeket lehetne elérni, az jelentősen kevesebb energiát igényelne, mint a hajtások manuális kiásása, megfelelő tárolása, majd elültetése.

A GEOMAR-nál azt is kutatják, hogy mennyire ellenálló a tengerifű a hőmérséklet növekedésével szemben, és dolgoznak ellenállóbb törzsek kitenyésztésén is, elvégre a tengerifű a halakkal ellentétben nem tud hidegebb éghajlatra költözni. Ehhez kutatók a tervek szerint idén egymillió magot szeretnének összegyűjteni. Mindez nagy macerának tűnik, de tényleg érdemes vele foglalkozni, mert a tengerifűnek fontos szerepe lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Egy 2012-es tanulmány szerint a tengerifű négyzetmérföldenként kétszer annyi szén-dioxidot tud megkötni, mint egy szárazföldi erdő, a tengeri rétek a Föld leghatékonyabb ökoszisztémái közé tartoznak, amelyek hatása a korallzátonyokéhoz mérhető, és még a parthoz közeli szakaszok erózióját is megakadályozzák. A tengerifű ráadásul ezen túl is kifejezetten érdekes, a GEOMAR nemrég kiadott tanulmányából is kiderült, ez az egyetlen olyan víz alatt élő, ott is virágzó növény, amelynek az algákkal ellentétben gyökere és gyöktörzse is van.

A tengerifű az északi sarkkörön szinte mindenhol meg tudta vetni a lábát a melegebb partoktól egészen az Arktiszig. A kutatók szerint a növény a Csendes-óceán nyugati feléről vándorolhatott keletre, valószínűleg az Észak-csendes-óceáni-áramlattal, az Atlanti-óceánra pedig a kanadai sarkvidéken keresztül érkezett meg durván 243 ezer évvel ezelőtt. Ez egyébként meg is lepte a kutatókat, az Atlanti-óceánba vándorló fajok ugyanis jellemzően jóval korábban, évmilliókkal ezelőtt érkeztek meg ide. Ezt támasztja alá az is, hogy a Csendes-óceán tengerifűrétjeiben több a kifejezetten ezekhez alkalmazkodott állat, és nem mellesleg az is kiderült, hogy az Atlanti-óceán rétjeinek alacsonyabb a genetikai változatosságuk.

Ez azért lehet aggasztó, mert az óceánok felmelegedése miatt az Egyenlítőhöz közelebbi szélességi körökön egyébként is rohamosan pusztul a tengerifű, sőt az utóbbi évekre jellemző hőhullámok északabbra is megtizedelték a populációt. Egy 2019-es kutatás szerint Európában az 1860-as évek és 2016 között a tengerifüves területek harmada tűnt el, a kutatók szerint pedig felmerül a kérdés, hogy az Atlanti-óceánban élő, genetikailag egyébként is kevésbé változatos tengerifű a jövőben mennyire lesz ellenálló a klímaváltozással és egyéb környezeti hatásokkal szemben.

Erre megoldást jelenthet akár az is, hogy a csendes-óceáni tengerifűvel erősítik meg valami módon az atlanti-óceáni párját, de az biztos, hogy valamilyen megoldást jó lenne rá találni, ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát. Ahogy azt a kutatók is kiemelték, a víz alatti ökoszisztémákban semmilyen másik faj nem tudja átvenni a tengerifű helyét, ha a jövőbeni körülmények között esetleg már nem tud megélni. Persze még a lehető legjobb esetben is csak a kibocsátás töredékét lehet megkötni tengerifűvel, és mindenképpen muszáj lesz majd új módszereket kitalálni a szén-dioxid megkötésére. Mindenesetre ahogy azt Stevenson is mondta, ha már vannak természetes módszereink erre, jobban tesszük, ha kihasználjuk ezeket is.