
Zsizsmann Erika
Közös pálinkázás után kórházba került három Hargita megyei gyermek
Alkoholmérgezéses tüneteik voltak.
Financial Times: Moldova biztonsági és védelmi egyezményt köt az EU-val
A lap értesülése szerint előkészületben áll a partnerség, amely hírszerzésre, hadgyakorlatokra és fegyverkezésre is vonatkozna, Moszkvának pedig nem fog tetszeni.
Az EU-ból Romániában a legmagasabb a szavazókedv a 30 év alattiak körében
A közösségi médiában, ahol a fiatalok tájékozódnak, a szélsőséges politikusok a leginkább aktívak.
Bedrogozott belga fiatalok ölhettek meg egy román kamionsofőrt
A gyanúsítottak közül ketten kiskorúak.
Spontán tiltakozásba kezdtek a kormányapparátus tagjai
Béremelést követelnek, a kampánykörútját járó miniszterelnök üzent nekik.
Múzeumok éjszakája: zárt ajtókkal tiltakozik a romániai gyűjtemények egy része
A kisebb galériák, gyűjtemények viszont várják a látogatókat, sőt, néhol a közpénzből működő nagyobb intézmények is.
A felújított Szamos-partra állt ki a kolozsvári RMDSZ Winkler Gyulával, hogy hivatalosan is...
Ismertették a városprogramot, majd brüsszelezés következett.
Megműtötték Florin Piersicet, állapota stabil
A kolozsvári színészt korábban életveszélyes állapotban szállították Bukarestbe.
A National Academy of Sciences tagjává választották Barabási Albert-Lászlót
Az erdélyi származású fizikus, hálózatkutató szerint ez a hálózattudomány egészére nézve fontos elismerés.
Szabálytalanságokat találtak az ellenőrzött gyümölcs- és zöldségforgalmazók 96 százalékánál
Országos razziát tartott április első felében a fogyasztóvédelmi hatóság.